Az Ibériai-félsziget kisebbik államában október 4-én parlamenti választásokat tartottak, amelyen a lakosság véleményt nyilvánított hatalmon lévő jobbközép pártkoalíció négyéves tevékenységéről, a neoliberális ”reformokról”. 2011-ben Portugália a nemzetközi pénzügyi szervezetektől 76 milliárd euró értékű hitelt vett fel. A trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) ezért súlyos megszorításokat követelt. A diktátum miatt, a kormány csökkentette az állami alkalmazottak fizetését és emelte a nyugdíjkorhatárt.
Csütörtökön a Parlamentben hivatalosan is számot ad a kormány arról, hogy a magánnyugdíjpénztáraktól még 2010 végén elvett majdnem 3000 milliárd forinttal hogyan gazdálkodott a direkt erre létrehozott Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap. Az alap valójában már idén januárban megszűnt, ahogy a pénz is rég elfogyott, az államadósság azonban továbbra is az egekben, a nyugdíjrendszer problémái pedig azóta sincsenek megoldva.
Eltávolodna az országos politikától, a jövőben pedig már csak polgármesteri teendőivel akar foglalkozni Karácsony Gergely, aki ezért nem indul újra a társelnöki posztért a Párbeszéd Magyarországért (PM) tisztújító kongresszusán - olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában.
Ugye emlékszünk még Balogh Józsefre és az ő vak komondorára? És a pécsi civileket lehazaárulózó Fodor Ibolyára? Végképp beállt ezeknek a Fideszt lejárató közszereplőknek a sorába Tiffán Zsolt, a sajátjait is maffiózónak nevező borász, akiről nehéz eldönteni, hogy mi önti el az agyát olyankor, amikor olyan írásokra ragadtatja magát, amelyek messzire vannak azoktól a polgári értékektől, amelyeket a Fidesz a magáénak szeretne hazudni - írja Berkecz Balázs bogján.
A világgazdasági és katonai stratégiai versenyben egyaránt kulcsfontosságú északi-sarki térségben immár tagadhatatlanul jelentős az Egyesült Államok lemaradása az oroszok mögött, amit már maga Obama elnök is kénytelen volt szóvá tenni.
Januártól egy igazolványunk lesz, a rohamtempóban bevezetett e-kártya négy-öt kártyát egyesít majd, és sok helyzetben megkönnyítheti az életet. De vannak veszélyei is, hiszen ha ezt ellopják, egyszerre lopják el a személyinket, tajkártyánkat, adókártyánkat és lakcímkártyánkat. A bűnözés egy viszonylag új ága a személyiséglopás, a szuperkártyával együtt járó nagy állami adatbázis pedig vonzó célpont lehet.
Azt már megszoktuk, hogy a kormányváltások nagytakarítással járnak, a kialakított hivatalokat sokszor porig rombolják, hogy aztán ugyanazt felépítsék újra, más néven, de azért ami a magyar kutatás-fejlesztés-innováció környékén történik már a rendszerváltás óta, az egészen elképesztő. Az egész rendszert többször évente, félévente újjászervezték, még kormányváltás sem kellett hozzá.
Mára világossá vált, hogy a menekültválságra nem megoldás az, ha nem csinálunk mást, csak plakátkampányt és drótkerítést. De a probléma hatásos megoldásához az sem elég, hogy csupán karitatív erőtartalékainkra (vagy a Fidesz interpretációjában Soros-bérenc civilekre) hagyatkozva, az önzetlen segítésre fókuszálunk, hiszen az csak tüneti kezelés lehet, vagyis hosszú távon szélmalomharccá válhat. Egyértelmű, hogy meg kell találni azt a jogszerű, szolidáris utat, amellyel az Európába érkezőket tisztességesen, atrocitásoktól mentesen, a nemzetközi jogot betartva, hatékonyan tudjuk kezelni.
Harmincnégy német kereszténydemokrata politikus nyílt levélben szólította fel Angela Merkel német kancellárt, hogy változtasson menekültpolitikáján, írja a Focus. A levél lényegi állítása, hogy a Merkel által eddig folytatott "nyitott határok politikája" sem az európai, sem a német jogrendszernek nem felel meg, és nincs összhangban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU)politikájával sem.
Megjelentek az új Surface tabletek és a Lumia okostelefonok, tehát az Apple és a Google után a Microsoftnak is megvannak a saját tervezésű hardverei 2015 év végére. Ezekkel fogja népszerűbbé tenni a szoftveres platformját, hogy azon milliószámra adjon el szoftvereket, és negyedévenként több milliárd dollárt kaszáljon. Nézzük, hogy melyik platformról mit érdemes tudni.
Véget kell vetni a kapzsiságnak, az egyenlőtlenségnek, a dolgozók nagyobb védelméhez hatékony, sikeres szakszervezetekre van szükség - hívta fel a figyelmet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) a tisztes munka világnapja alkalmából kiadott szerdai közleményében.