A fűtés lassan sokak egyik legégetőbb problémája lesz. Szerencsére erre számos helyen lehet segítséget, anyagi támogatást kérni, igényelni. Összeszedtük a legfontosabb lehetőségeket, melyek segíthetnek abban, hogy a legszegényebb családok is tudjanak fűteni a leghidegebb napokon. Sajnos sokaknak az egyetlen esélyük az, ha segítséget kapnak valahonnan.
Minden, amit a nyugat állít, hazugság. Majd mi elmondjuk, mi a valóság, minden lehetséges fórumon, például az időjárás-jelentésben. Nagyjából ez az orosz állam hozzáállása most a szíriai helyzethez. A hangsúly ezzel Ukrajnából a Közel-Keletre helyeződött.
A Suzuki standja fölé a „SUZUKI NEXT 100” mottó kerül, a vállalat ugyanis 2020-ban ünnepli fennállásának századik évfordulóját, és a kiállított modellekkel azt üzeni: a jövőben is olyan termékekkel és technológiákkal kíván jelentkezni a piacon, amelyek garantálják a vállalat sikerességét a következő száz esztendőre.
A tavaly őszi keynote egyik nagy szenzációja volt a nagyobb méretű iPhone-ok bejelentése, illetve hogy az előző évekhez képest nem egy, hanem rögtön két új készüléket is kaptunk. A nagyobb méretből adódóan egyértelmű volt mindenki számára, hogy ez megnövekedett akkumulátor kapacitást és üzemidőt is jelent. Ezt a hírt a vásárlók kitörő örömmel fogadták, hiszen az előző modellek méretéből adódóan nem lehetett már több erőt kifacsarni az akkumulátorokból.