Véletlenül került kokain a kajakosok italába?

Egyes sajtóhírek szerint egy buliban, véletlenül került kokain Csipes Tamara és Dombvári Bence italába.

megtekintés

Bekeményített az IMF, magyar jelenségek Görögországban

A Nemzetközi Valutaalap állítólag azzal fenyegetőzik, hogy a maga részéről kiszáll Görögország hitelezéséből, ha a többi hitelező nem engedi el az ország visszafizethetetlen nagyságúra duzzadt államadósságának egy részét.

megtekintés

Tornádó pusztított Németországban

Félig lerombolt egy német kisvárost egy tornádó kedden, Hamburgban pedig egy halálos áldozata is volt az extrém időjárásnak.

megtekintés

Négy férfit akasztanak fel egy nő meglincselése miatt

Kötél általi halálbüntetésre ítélt egy afgán bíróság szerdán négy férfit egy huszonéves nő meglincselésért, akiről hamisan azt állították, hogy elégetett egy Korán-példányt márciusban az afgán fővárosban.

megtekintés

Szitokszóként használja a Fidesz a "bevándorláspártit"

Egy MSZP-s közleményre reagálva a Fidesz kifejtette, a magyarok nem bevándorláspártiak, de az MSZP igen.

megtekintés

Baksisért, udvari bohócnak..! Beszólt az omegás basszista tesvére is

Mióta karakán kiállásával, reálpoltikai érzékét is bizonyítva, lemondta a felcsúti Omega bulit Mihály Tamás, erősen az érdeklődés középpontjába került.

megtekintés

Pénteken temetik Kóti Árpádot

Pénteken vesznek végső búcsút Kóti Árpádtól, a nemzet színészétől.

megtekintés

Reklámadó: még így is sokakat tehet tönkre

A Magyar Reklámszövetség szerint a reklámadó új tervezete is a szakadék szélére sodorhat rengeteg vállalkozást.

megtekintés

Megtörték a hallgatást az izraeli katonák, és szörnyű dolgokat meséltek

Jelentést tett közzé a „Megtörni a hallgatást” nevű izraeli civil szervezet hétfőn a tavaly nyári gázai övezeti „Erős Szikla” fedőnevű hadjárat visszásságairól a harcokban részt vevő katonák tanúvallomásai alapján.

megtekintés

Megtörték a hallgatást az izraeli katonák, és szörnyű dolgokat meséltek

Jelentést tett közzé a „Megtörni a hallgatást” nevű izraeli civil szervezet hétfőn a tavaly nyári gázai övezeti „Erős Szikla” fedőnevű hadjárat visszásságairól a harcokban részt vevő katonák tanúvallomásai alapján.

megtekintés

Sok vita várható a románokkal

Utoljára két éve találkozott hivatalosan a román és magyar külügyminiszter, várhatóan a csütörtöki megbeszélés sem lesz zökkenőmentes a két ország közötti feszültségek miatt.

megtekintés

A Nemzeti Hírtévé szakértője elbukott a matekérettségin

Egy olvasónk eléggé felbosszantotta magát a tegnapi matematikaérettségi után.

megtekintés

A testében próbálta becsempészni az 55 milliót érő kokaint

Harminc, kokaint tartalmazó kapszulát akart Magyarországra csempészni egy venezuelai nő, írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Facebookon.

megtekintés

Máris felújításra szorul a felcsúti stadion

Bár csak tavaly áprilisban adták át a felcsúti Pancho Arénát, máris cserélni kell a gyepet és a vízelvezető rendszert.

megtekintés

Letartóztattak egy filmes stábot Katarban

Egy német tévéstáb a 2022-es katari focivébéről forgatott volna, de letartóztatták őket, a munkaeszközeik közül egyet szétvertek, a felvételeket is megsemmisítették.

megtekintés

Botrány érik Magyarország és Románia között

Hétfőn az Interpol honlapján nemzetközi körözés jelent meg Markó Attila romániai magyar politikus ellen.

megtekintés

Végrehajtói Kamara: feljelentették a miniszteri biztost

„Befolyásolni akarta” a kamarai közgyűlést, „üzlettársait és az általa preferált jelölteket akarta jogtalan előnyhöz juttatni”, olvasható abban a feljelentésben, amelyet magánokirat hamisítás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek Szekér Judit ellen.

megtekintés

Nem jár vissza semmi – hatalmasakat csalódnak a pénzre váró hitelesek

Ahogy érkeznek a banki elszámolólevelek a devizahiteleseknek, úgy lesz egyre nagyobb a kijózanodás miatti elégedetlenség.

megtekintés

Címlapon védi Gyurcsányt a Magyar Nemzet

Miközben a fideszesek azt hangoztatják, hogy tele van kérdőjelekkel a DK-elnökhöz köthető Altus EU-s megbízásának ügye, Simicska Lajos lapja címlapon hozza, hogy „nincsen Altus-ügy”.

megtekintés

Figyelmeztetés a Fidesznek! A rejtőzködők ellenzékivé válnak

A tapolcai időközi választás utáni első Nézőpont-kutatásból kiderül: miközben a Fidesz támogatottsága „állandó”, az eddigi rejtőzködők nagyobb arányban vallják be valamely ellenzéki párthoz fűződő rokonszenvüket.

megtekintés

A világ leggyűlöltebb rendészei, a közteresek

A városi közterek rendben tartásával foglalkozó, „rendőrnek látszó kormányzati verőlegények”, akiket mindenki utál.

megtekintés

Oldalak