h i r d e t é s

Fülöp: rendszerváltozás zajlik fogyatékosságügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fülöp: rendszerváltozás zajlik fogyatékosságügyben

2021. augusztus 18. - 15:39

Rendszerváltozás zajlik a fogyatékosságügyben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán a Somogy megyei Segesden.

Forrás: Wikipédia

Fülöp Attila lakóotthonok átadásán hangsúlyozta: e területen az elmúlt harminc év legfontosabb lépése, hogy a nemzeti-polgári kormány döntésének köszönhetően a fogyatékossággal élő emberek kikerülnek az ellátásukra korábban kijelölt zárt, fallal körülvett helyek, kastélyok ódon falai közül, ugyanolyan épületekben élhetnek, mint mások, és így valóban tagjai lehetnek a közösségnek.
    Az, hogy régen elzárt kastélyokban, fallal körülvett helyeken lehetett fogyatékosságügyről beszélni, gátolta, hogy a közbeszéd tárgya legyen: mit értünk fogyatékosság alatt, miben tudunk igazán segíteni - fogalmazott. "A kommunizmusban épített falakra egyetlen válasz van, az, hogy azokat le kell bontani" - hangoztatta.
    Az államtitkár szólt arról is, hogy a Széchenyi 2020 programban 25 milliárd forintot költenek az úgynevezett Támogatott lakhatásra, vagyis arra, hogy az érintettek a nagy intézményekből kis otthonokba költözhessenek.
    Kitért arra, ebből a forrásból Magyarországon 160 helyszínen folyik építkezés, amely kétezer ember életkörülményein javít. Hozzáfűzte, nagylétszámú, 50 férőhelyesnél nagyobb otthonokban 13 ezren laknak.
    A szociális segítségnyújtás mellett megvalósuló családias típusú lakhatás, az önálló élet lehetővé teszi a részvételt az önálló munkában, foglalkoztatásban, aminek nagy szerepe van az érzékenyítésben, a fogyatékossággal élők befogadásában - közölte.
    Nemes Zita, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon vezetője az MTI-nek elmondta: Segesden hat lakóotthon és a lakók ellátását, fejlesztését biztosító szolgáltatóközpont létesült, illetve létesül 740 millió forintos fejlesztés eredményeként.
    A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő lakóotthonok a közeli kolostorépületben elhelyezett 72 fogyatékossággal élő embernek biztosítanak jobb körülményeket, nagyobb önállóságot - tette hozzá.
    Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy sokak hitére, összefogására és kitartó munkájára volt szükség annak az álomnak a megvalósulásához, amely a segesdi lakóotthonok felépítését, a régi nagy intézmény lakóinak a kis családi egységekbe költözését jelentette. (MTI)