Elnézést kell kérnem a mestertől, Karinthy Frigyestől, amiért méltatlan tárgyon dolgozva idézem bölcsességét, de amit magamtól írtam volna, az nem tűri a nyomdafestéket. Mentségemre szolgáljon, hogy azok az aberráltak, akikről szó lesz, önmagukat rendkívül humorosnak tartják, és a legfrissebb mérések szerint a választópolgároknak már legalább egy százaléka be is dőlt tréfálkozásaiknak. Kizárólag ezért embereltem meg magam, és fogamat összeszorítva azok érdekében foglalkozom a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal, akiket ezután tévesztenének meg inkább röhejesnek, mint viccesnek tekinthető akcióikkal.
Még véletlenül sem szeretnék egy besavanyodott, mosolytalan, pokróc lelkű vénembernek tűnni, nincs semmi bajom a politikai humorral. Akkor sem, ha a vitriolba mártott toll hegye történetesen az általam preferált irányzatot pécézi ki. Tudok nevetni azon is, ha saját esetlenségem, tévedéseim, túlzásaim kerülnek pellengérre. Karinthy írta azt is, hogy a nevetés az egyetlen dolog a világon, ami nem nevetséges. De annak, aki humorizálásra adja a fejét, kutya kötelessége ügyelni a színvonalra, a minőségre és nem utolsó sorban a tisztességre. Ha süt a poénból a nívótlanság, a zsigeri gyűlölet, bárki véleményének, hitének, munkájának a semmibevétele, azon leginkább csak sírni lehet.

Úgyhogy nem vagytok viccesek, fiúk! Olvasóink, munkatársaim és minden tisztességes ember nevében kikérem magamnak azt, ahogy a Magyar Idők fejlécét bevontátok alantas politikai játszmátokba. Módosítgatásaitokban nincs semmi humoros, csak a gyáva kínlódás érzik rajta, amivel a nyilvánvaló per következményeit próbáltátok előre enyhíteni. Azt az ávós tempót pedig, amivel a rólatok cikket író munkatársamat azzal vegzáltátok, hogy még ő forgatta ki a ti szavaitokat, a leghatározottabban visszautasítom. Nyögvenyelős volt már az is, amit a Magyar Hírlappal műveltetek, de ez az ostoba kínlódás velünk kifejezetten izzadságszagú.

Sír-rí a balliberális hőbörgők hada, mert álhírek tömege özönli el a közösségi oldalakat, és még befolyásolják is a tisztelt publikumot, ráadásul nem a nekik tetsző irányba. Ugyanakkor gátlástalanul hősnek próbálják beállítani a miniszterelnöki interjú meghamisítóját, nyilván tréfásnak találva őt is. Azonnal lecsapnak, mint a vércse, ha véletlenül elírunk valamit, de eszükbe nem jut szégyenkezni, ha a megvásárolt véleményükkel keretezett hírekről olykor kiderül, hogy közük nincs a valósághoz. Hazudva, letagadva, álcázva, de szorgalmasan szolgálják az Orbán-fóbiások érdekeit, közben bennünket neveznek pártszócsőnek, lakájmédiának, a kormányzati ülep fényesítőinek. Ebben a környezetben kell megküzdeni a hírfogyasztók bizalmáért, ezért nehezen képzelhető el aljasabb akció, mint amivel most próbálják lejáratni a Magyar Időket.

Mondhatnám, hogy elég volt, de tudom, hogy a java még csak ezután következik. Hol van még a kampány, amikor majd levedlik a pudliszőr és előtűnik alóla a sakál bundája. Nincs kétségünk, mit művel majd a megvadult jószág, ha mégis kiderítjük, ki mennyivel támogatta olimpiaellenes szerencsétlenkedésüket. El kell viszont keserítenem a csahos bandát, jól bírjuk. Úgysem kétfarkú, hanem inkább sánta ez a kutya, és impotens ugatása sem nevetséges. Bár volt egy valóban jó poénjuk is. Azt mondták munkatársamnak, a fél szerkesztőség már az ő pártjuk szimpatizánsa. Ezen valóban jóízűt kacagtam, innen is köszönöm. Ennek ellenére szeretném eloszlatni félreértésüket. A lapkészítést akkor sem bíznám rájuk, ha egy szál magam maradnék itt a szerkesztőségben.

Így aztán ismételten felszólítom őket: El a kezekkel a Magyar Időktől!

Forrás: magyaridok.hu

Szerző: Gajdics Ottó, főszerkesztő

CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László