h i r d e t é s

Gál Mária: Magyarország sörszagú

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Gál Mária: Magyarország sörszagú

2017. február 14. - 20:28

Nem tudom mi a jobb, ha halszagtól, vagy ha sörszagtól bűzlik ez az ország, de az biztos, hogy a kettő együtt nagyon sok. Hovatovább sokk, hiszen máris fulladozunk a bűztől.

Fotó: minap.hu/K.Attila

A nemzeti halszag és a nemzeti sörszag mögött, ami pillanatnyilag mindent elnyom, ott húzódik még az évek óta változatlanul bűzlő dohosság, a történelem egykoron süllyesztőbe küldött, majd lépésről-lépésre újraélesztett eszméinek csípős szaga. A nemzet pedig ebben a bűzegyvelegben járja véget nem érő boldog táncát a nemzeti barackfa alatt, ahol „kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek”.

Nekem ugyan 2013 júniusa óta nem sikerült megfejtenem, hogy miért is kellene egymás lábát taposva, örömködve táncikálnunk e napon, de bizonyára ez is annak köszönhető, hogy nem vagyok eléggé jó magyar, megfertőztek már mindenféle liberális, globalista, unionista, Soros-pénzen bomlasztó eszmék. Így megfertőzve nemcsak nevetségesnek, hanem kártékonynak is tartom, hogy a nemzeti fájdalom, a magyar nemzetet darabokra szaggató trianoni döntés napját 2010-től csakazértis a nemzeti összetartozás napjának nevezte ki a nemzeti hatalom, s 2013 óta pedig még táncoltatna is a barackfa alatt.

Igenis kártékonynak, mert a nemzeti érzések, a nemzeti szimbólumok aprópénzre – szavazatra – váltása elkerülhetetlenül azok elértéktelenedéséhez vezet. A piros-fehér-zöld zászlórengeteg (esetenként árpádsávossal és székelyzászlóval tűzdelve) előbb-utóbb kifakul, a templomban-kocsmában egyaránt lelkesen énekelt magyar és székely himnusz már semmilyen érzést nem kelt a hallgatóságban, a kötelező ceremónia elkerülhetetlen, unalmas részévé válik, a piros-fehér-zöld rovásírásos, székelyzászlós sört pedig, ha tényleg elkezdik tömegesen inni a magyarok, akkor gyorsan kiderül róla, hogy nem épp prémium minőség.

Mikor táncra, mikor harcra szólít fel kormányunk, s szép lassan már azt sem tudjuk, hogy most épp lépni vagy ütni kell-e. Most ugyebár sörbojkottra buzdítanak, ami ugyan csendes harc, zene nélkül, de ugyanúgy táplálja a hazafiságot, mint a Brüsszel, a menekültek vagy a Soros elleni küzdelem. Garantált pozitív hatása körülbelül annyi, mint a barackfa dalnak a trianoni döntésre, de hát a harc a lényeg. A Heineken elleni sörbojkott azonban talán az Orbán-kormány (merthogy Lázár János kancellária miniszter nem magánemberként, hanem a kormány oszlopos tagjaként hirdette meg) egyik legkártékonyabb lépése volt a nemzeti szolidaritásra és nemzeti összefogásra nézve. Ezúttal ugyanis nem pusztán marhaságra buzdítanak, hanem arra, hogy a nemzeti szolidaritás ürügyén álljunk ki egy etnobiznisz mellett, amely, egyáltalán nem mellékesen, finoman fogalmazva is nem éppen tisztességesen járt el.

2017 februárjától jó magyar nem vásárol Heineken gyártotta sört. Miért is? Mert a Csíkszereda melletti Csíkszentsimonban egy élelmes székely vállalkozó megnyitott egy kis sörüzemet a sörmamut Heineken árnyékában. Kihasználva azt, hogy a Székelyföldön és az erdélyi magyarok körében mindenhol a Heineken gyártotta Bere Ciuc-ot nyilván mindenki csak Csíki Sörnek nevezi, termékét Igazi Csíki Sörnek nevezte el. Vagyis nem kellett magát marketingmunkával fárasztania, pénzt ölnie a reklámba, hiszen megtette azt korábban a Heineken: Romániában mindenki tudja, hogy a csíki az egyik legjobb sör. Ha egyszerűen Székely Sör, Csaba királyfi Söre, vagy más divatos székely-nemzeti nevet adott volna sörének, egy középkategóriás söröcske lenne. Így viszont nemzeti szimbólummá vált, lehetőséget teremtve az újabb harcra a gonosz multik és románok ellen.

De nem is ez a reklámköltség megspórolási szándék volt a legnagyobb baj az új sörrel, hanem az, hogy célzottan a Heineken termékével szemben határozta meg magát, amikor nevébe illesztette az „igazit". Kétségtelen, hogy valami csakis a hamissal, a nem igazival szemben lehet igazi. Hogy a Heineken gyártotta sör miért nem igazi csíki, amikor Csíkban, csíki vízből és malátából, csíki székely emberek munkája révén, csíki székely vezetők irányítása alatt készül, azt nem tudni. Tény, hogy címkéjéről hiányzik a székely zászló és a rovásírás, nem írják rajta, hogy góbé termék….

De hogy hogyan lett ebből összmagyar nemzeti ügy, én Isten igazából felfogni sem tudom. Azt sem tudom, hogy akkor most a román bíróság a magyarellenes vagy a Heineken? Hogy juthattunk odáig, hogy Magyarország kormányának oszlopos tagja egy furfangos székely balul elsült üzleti húzása miatt nemzeti problémává tegye a kérdést, és Európa legnagyobb sörgyártóját, a Magyarországon és a Székelyföldön egyaránt munkahelyeket teremtő holland céget magyarellenességgel vádoljon meg, miközben pontosan tudja, hogy nem igaz, amit állít? Elvégre nem a gyártást, nem azt tiltották be, hogy „magyar” terméket állítson elő a székely vállalkozó, csupán azt, hogy ezen a néven tegye azt.

Apróságnak, már-már idiotizmusnak tűnik ez az újabb nemzeti vihar. De oda vezet, hogy ha majd tényleg bántani fogják a magyart, ha tényleg komoly veszélybe kerülnek bármely határon túli magyar közösség nyelvi, oktatási, kulturális jogai, ha tényleg valakik, akár Moszkvából, akár Washingtonból, akár Brüsszelből vagy bárhonnan Magyarország érdekeit fenyegetnék, nos, akkor már a fülünk botját sem fogjuk mozdítani. Az orrunk addigra tele lesz hal- és sörszaggal, a hócipőnk pedig a nemzeti színbe öltöztetett idióta felhívásokkal.

Forrás: nepszava.hu

Szerző: Gál Mária / Népszava