A Közgéppel egyezségre jutott, úgy tűnik azonban, hogy most a részben siófoki tulajdonú NHSZ Zöldfok Zrt.-vel kell csatát vívnia a siófoki központú önkormányzati hulladékgazdálkodási társulásnak azért, hogy hozzáférhessen a 3,1 milliárd forint uniós támogatásból épített válogatóműjéhez. A háttérben egy állami céggel dúló vita áll - írja a Magyar Narancs.
A Direkt36 birtokába került hangfelvétel szerint a miniszterelnök vejének korábbi cége már másfél évvel azelőtt feltűnt egy nagy értékű projektben, hogy az arról szóló pályázatot egyáltalán kiírták volna - írja a 444.
Az Euromoney2017-es kereskedelemfinanszírozási felmérésén (Trade Finance Survey 2017) az UniCredit nyerte el a „Best Trade Finance Provider” (a „Legjobb kereskedelemfinanszírozási szolgáltató”) címet Közép- és Kelet-Európában,valamintNyugat-Európában egyaránt.
Az államháztartás decemberi egyhavi hiánya 2016 végén minden havi rekordot megdöntve 907,6 milliárd forint lett, így az éves hiány 848,3 milliárd forint volt köszönhetően az előző hónapokban felhalmozott költségvetési többletnek - írja a Napi.hu.
Miközben a közúti árufuvarozók árbevétele évről évre milliárdokkal növekszik, a piaci szereplők száma folyamatosan csökken – nyilatkozza Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgálat projektmenedzsere.
Teljesen kettészakadt a hazai ingatlanpiac: a nagyvárosokban európai rekordokat dönt a lakásárak és az építési engedélyek számának emelkedése, de ebből semmit nem érzékelnek a falvak nagy részében, ahol már jelentős árcsökkenésekre is van példa - írja a Világgazdaság.
Áprilisig le akarja zárni a kormány a Modern Városok Programot, vagyis a következő hónapokban nemcsak Szegedet, hanem mind a négy eddig kimaradt megyei jogú várost felkeresi a miniszterelnök értesült a hvg.hu.
A Magyar Nemzeti Bank - mint 2014 óta minden évben - ma rendezi meg Budapesten az euró atyjának, a 2015-ben elhunyt magyar származású Lámfalussy Sándor közgazdásznak a nevét viselő nemzetközi konferenciát.
Becsülhető áránál jóval olcsóbban, 40 millió forintért privatizált Matolcsy György egy céget 2000-ben a felesége nevére, 2004-es házassági szerződésükben viszont Matolcsy Gyöngyi elismerte, hogy a cégben megszerzett részesedés valójában a férjéé volt – derül ki a Magyar Narancs csütörtöki számából - írja az Index.
Az Európai Beruházási Alap (EIF) és az UniCredit InnovFin kkv-garanciaszerződést írtak alá annak érdekében, hogy javítsák az innovatív kis- és közepes vállalatok (kkv-k) és a kisméretű, közepes tőkeerejű (smallmid-cap) vállalkozások finanszírozáshoz való hozzáférését nyolc országban.
A Magyar Nemzeti Banknak ad tanácsokat Nika Gilauri, volt grúz politikus, akit korábban az Index azon kapott, hogy az Aulich utcában tárgyal két másik befolyásos grúz üzletemberrel egy az Eximbankkal közös erőműprojektről - írja az Index.