A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is csaknem egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint majd, az év végi váltási időszakban 100 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
Az Európai Unió 27 tagállama közül a benzin ára a hetedik, a gázolajé pedig a tizennegyedik legolcsóbb Magyarországon - így kommentálta az ATV Híradójának a GKI vezérigazgatója Gulyás Gergely tegnapi kijelentését, miszerint hazánkban az egyik legalacsonyabb a benzin ára. Közben a Jobbik arra kéri a kormányt: fagyasszák be az üzemanyagárakat.
A jelenleg alkalmazottaknál hatékonyabb, egészségesebb és változatosabb ízvilágú füstaroma létrehozásába kezd 325 millió forintos fejlesztése révén az élelmiszeripari adalékanyagok előállításával foglalkozó M Profood Zrt. - közölte a társaság az MTI-vel.
Gyorsuló teljesítménynövekedési ütemet produkált az amerikai gazdaság privátszférája októberben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek pénteken ismertetett előzetes értékei alapján.
Október 15-től november 15-ig tart az őstermelők és egyéni vállalkozók tagdíj-megállapítási időszaka a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK), a tagdíj befizetésének határideje november 30-a.
Az erdőgazdálkodók, a faipari ágazat, az Agrárminisztérium és a Soproni Egyetem vezető képviselői részvételével zajlott október 15-én az első fagazdálkodási kerekasztal. Az egyetem azért indította el az ágazatok közötti szakmai párbeszédet, hogy a fenntarthatóság a teljes termékláncban, átfogó alapelvként érvényesüljön, a meglévő gyakorlati megoldások egymás erősítésével támogassák a folyamatot - tájékoztatta az Agrárminisztérium pénteken az MTI-t.
Hatalmas probléma elébe néznek a dízelautók tulajdonosai, Európában rövidesen elfogyhat az AdBlue-adalék. Ennek gyártói a drága földgáz miatt vagy korlátozták a termelést és nem fogadnak új megrendeléseket, vagy már le is állították a gyártást.
A 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.
Az üzemanyag-drágulás csak egy a sok olyan tényező közül, amelyik alapjaiban rengeti meg a szállítmányozást. A probléma nem is igazán a benzin árával, hanem azzal van, hogy a kritikus hatások közül mind egyszerre zúdult az ágazatra. Pedig az intő jelek már évekkel korábban ismertek voltak.
A gazdaságpolitikai kérdésekben a kormányfőt képbe helyező Nagy Márton azt mondta, hogy a kormányzati költekezések miatt a negyedik negyedévben, illetve 2022 első három hónapjában a költségvetés hiánya a féléves GDP közel 16 százaléka lehet. - írja a Privátbankár
A svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban, amelyhez a magyar kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint. Bodó Sándor közölte: a kimagasló érdeklődésre tekintettel a kkv kapacitásbővítés ösztönzése munkaerőpiaci programra október 20-án éjfélig lehet pályázatot benyújtani.
Van egy vitánk az Európai Bizottsággal, Magyarország és Lengyelország esetében rengeteg kérdése van a testületnek, vagyis ez a vita tartós lesz – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Varga Mihály pénzügyminiszter.