h i r d e t é s

Gigatüntetésre készülnek az egészségügyi dolgozók

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Gigatüntetésre készülnek az egészségügyi dolgozók

2015. április 22. - 16:12
0 komment

Összefogást sürgetnek a kórházszövetség konferenciáján, akár az összes szakmai kamara és egyesület részt vehet a május 12-re tervezett demonstráción, az Egészségmeneten.

A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) XXVII. kongresszusán óriási vita robbant ki az egészségügy jelenlegi helyzetéről, Gál János professzor, az Egyetemi Klinikák Szövetségének titkára úgy fogalmazott, „a betarthatatlan minimumfeltételek és a rendszert mérgező paraszolvencia helyett az ágazat legnagyobb problémája az, hogy képtelen az összefogásra”, írja a Medicalonline.

Az eredményes fellépéshez azonban elengedhetetlen az egység megteremtése a szakmán belül. „Tisztességes bért kell adni az egészségügyben dolgozóknak, azt követően meg kell büntetni azt, aki adja, és azt is, aki kapja” – mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

Babonits Tamásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) fekvőbeteg-ellátásért felelős alelnöke kijelentette, a „betegágyak mellett nem lehet szakdolgozói lázadás”, ezért ők a napokban indult fekete pólós mozgalmat nem, de a fekete szalagos tiltakozást támogatják.

Május 12-ére meghirdették a demonstrációjukat, az Egészségmenetet, Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség elnöke pedig bejelentette, ők is ott lesznek a tüntetésen.

 

hir24.hu (A kép illusztráció!)

Posted by SEJT on 2015. április 22.