h i r d e t é s

Gyerekek kerülnek lélegeztetőgépre, babák vannak kórházban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyerekek kerülnek lélegeztetőgépre, babák vannak kórházban

2021. április 07. - 06:09

Kétszer- háromszor annyi gyerek van kórházban, mind a járvány korábbi szakaszaiban - mondta az ATV Híradójának Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Az orvos azt is közölte, hogy a szövődmények miatt gyerekek is gépi lélegeztetésre szorulnak, de eddig mindenkit sikerült megmenteni.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Velkey György az ATV Híradójának elmondta, sok vidéki kórház vezetőjével beszélt, azt látjuk országszerte, hogy a harmadik hullámban a vírusnak alapvetően az a sajátsága, hogy gyorsabban terjed, és "sokkal több a gyerek, az olyan is, aki kórházi kezelést igényel."

KIJELENTETTE, HOGY KÉTSZER-HÁROMSZOR ANNYI GYEREK VAN A KÓRHÁZAKBAN, MINT KORÁBBAN.

Amikor elindult a járvány, azt látták, hogy a gyerekekre kevésbé veszélyes. Velkey leszögezte, hogy az a súlyosság, ami a felnőtteknél jelentkezik, az a gyerekeknél nagyon ritka, de most már nem lehet gyerekkorban sem banálisnak tekinteni a járványt.

Előfordult olyan eset, hogy nem invazív lélegeztetést kellett alkalmazni, leginkább elhízott gyerekeknél, kamaszoknál, hiszen náluk is rizikófaktor a magasabb súly. Illetve gyerekeknél létezik egy másik betegség is: a sokszervi gyulladásos betegség, ami egy hónappal az akkut fertőzés után jelentkezik.

"Ezek a gyerekek is nem ritkán intenzív osztályos kezelést igényelnek, és egy-egy esetben gépi lélegeztetést is átmenetileg, de ezeket a gyerekeket még néhány nap küzdelem után mind sikerült megmentenünk" - mondta Velkey.

Velkey elmondta, hogy a gyerekeknél változó a tünettan, de aggodalomra adhat okot a heveny vírusfertőzés okozta láz, ízlelés elvesztése, illetve a légzési nehézségek, plusz ezek szövődményei, az immunreakció, a sokszervi gyulladásos betegség, a nyaki nyirokcsomó megnagyobbodása, bőrkiütés, nyálkahártya-, kötőhártyagyulladás, valamint keringési és légzési elégtelenség. A gyerek esetében a hosszú covid-betegség is jelentkezhet, akár hetekig, hónapokig eltarthat.

A várandós édesanyák betegsége is előfordul, ez nem ritkán koraszüléshez vezet, sőt, olyan eset is van, amikor az újszülött is koronavírus fertőzött lesz. Elmondta, hogy a koraszülött osztályok is kezelnek covidos babákat, akik gyógyulnak, de komoly erőpróbát jelent - fogalmazott.

A gyerekoltással nagy a tapasztalat fertőző betegség esetén, hiszen csecsemőkortól oltják őket. De az új oltáshoz klinikai vizsgálat kell. A koronavírus elleni vakcinánál a gyártók végzik jelenleg a vizsgálatokat, és ha megállapítják, hogy biztonságos és hatásos, akkor eljuthatunk oda, hogy a gyerekek is megkapják. "Nincsen semmilyen elméleti alapja annak, hogy ne így legyen. Nem szokott mellékhatással járni, ha eljutunk ide fontos lesz az oltása a gyerekeknek is" - mondta Velkey.

A GYEREKEK OLTÁSA AZÉRT LENNE INDOKOLT, MERT KÖZTÜK SZÉLES KÖRBEN TERJED A VÍRUS, A FELNŐTTEKET SOKSZOR ŐK BETEGÍTIK MEG.

"A láncot meg kell szakítani. Van már ahol 12, és van ahol 6 éves kor felett lehet adni oltóanyagot" - magyarázta a Bethesda főigazgatója. "Néhány hónap múlva ott leszünk, hogy a gyerekek is olthatóak lesznek" - jelentette ki az orvos. (Portfolio)