h i r d e t é s

Gyermekeiket féltő anyák és nagymamák is tiltakoznak a debreceni akkumulátorgyár ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyermekeiket féltő anyák és nagymamák is tiltakoznak a debreceni akkumulátorgyár ellen

2023. január 19. - 10:01

A szerkesztőségünknek eljuttatott nyílt levelüket változtatás nélkül közöljük

A CATL németországi gyára - Fotó: MARTIN SCHUTT/dpa Picture-Alliance via AFP

"Talán még nem késő??!!!!

Nyílt levél Debrecen város Döntéshozóihoz, Önkormányzati Képviselőihez.

Mi, aggódó édesanyák, nagymamák, leendő szülők - mindennap újabb és újabb információkat megismerve - elkeseredve, néha tehetetlen dühöt érezve követjük a debreceni „gigaberuházás” az akkumulátorgyár(ak) építésével kapcsolatos történéseket, a rémisztő csepegtetett információkat!

Nem tudjuk elfogadni, hogy a demokrácia szabályait semmibe véve a fejünk felett, a lakosság megkérdezése nélkül, s - talán lényeges információk hiányában - Önök döntöttek egy több generáció életét befolyásoló stratégiai ügyről!

Jóllehet építési engedély nélkül már zajlik az akkumulátorgyár-komplexum építése (még ugyan nincs jogerős építési engedély!), de mi, akiknek a bőrére megy a „játék”, csak most szembesülhetünk azzal, hogy milyen kockázatos, veszélyes beruházást kényszerítenek ránk és gyermekeinkre, unokáinkra!

Olyan érzésünk van, hogy Önök, akik képviseletünkben döntéshozók (akik szintén szülők! is) csak most eszmélnek rá, hogy „ketyegő bombát” helyeztek el a városban, s több település szomszédságában.

Hisszük, hogy Önök is - hozzánk hasonlóan - felelősen gondolkodnak gyermekeik jövőjéről, egészséges, biztonságos környezetet szeretnének nekik biztosítani, épített és természeti adottságainkat gyarapítva a jövő generációinak örökül hagyni.

Alkotmányos jogunk van mindenhez, ami a normális, biztonságos élet velejárója, ehhez ragaszkodunk, s nem engedjük, hogy ezt kockáztassák! Ennek feladására Önök sem kötelezhetnek bennünket, s családjainkat!

Mi, s hisszük, hogy Önök is, itt tervezzük hosszú távon otthonunkat. Debrecen, Mikepércs, Sáránd, Szepes, Hajdúszoboszló, Hortobágy lakói is ragaszkodnak településükhöz, s nem készülünk innen elmenekülni! Itt születtünk, alapítottunk családot, itt a munkahelyünk, rokonaink, barátaink. Ez a mi szeretett, szűkebb hazánk! Minden vágyunk, hogy a gyermekeink, unokáink a jövő nemzedéke tiszta levegőt, lélegezhessen be, élvezze a zöldölő erdőket, megművelt szántóföldeket, hogy hallhasson madárfüttyöt s kulturált, biztonságos környezetben éljen.

Nem akarjuk, hogy a „gigaberuházás” kockáztassa mindezt! Nem akarjuk, hogy a madárcsicsergést, a gépek zakatolása váltsa fel, nem akarjuk, hogy a nehézfémekkel teli levegőt lélegezzék be! Nem akarjuk, hogy a magzatot károsító NMP párologjon felettünk. Nem akarjuk, hogy a CO2 túlterhelje Debrecen és környéke levegőjét, nem akarunk asztmás gyermekeket! Köztudott, hogy ez az üzem nagy mennyiségű gyúlékony anyagot dolgoz fel, robbanásveszélyes, EGÉSZSÉGKÁROSÍTÓ! Nem akarjuk, hogy évente 1000 kg toxikus anyag kerüljön a levegőbe, beépülve a környezetünkbe, szennyezve azt!

Veszélyben a most is fogytán lévő ivóvíz készletünk, a termőföldjeink.  Debrecen és környezete, melyre eddig büszkék voltunk, most erős kockázatnak lesz kitéve.

Tisztelt a város lakossága által, a mi képviseletünkre megválasztott Döntéshozók!

Gondolkodjanak, mérlegeljenek! Mit tanácsoljunk gyermekeinknek, unokáinknak? Meneküljenek, vagy maradjanak? Érdemes itt maradniuk, van és lesz itt biztonságos jövőjük?

Kérjük Önöket, gondolják újra és módosítsák elhamarkodott döntésüket! Még talán nem késő, hogy a józanész felülkerekedjen, s támogassák az itt élő, élni akaró több száz ember, a választók akaratát!

Nem akarunk az ”akkumulátor- nagyhatalom” egyik bázisán élni!!

Tukoráné Kádár Ibolya nagymama, Szabó Zoltánné nagymama, Pintye Andrea aggódó 3 gyermekes anyuka, Fónainé Pásztor Enikő nagymama 4 gyermek és 7 unoka, Kozma Éva 3 gyermekes anyuka, Gombos Károlyné, Gyöngy-Tóth Enikő 2 gyermek édesanyja, Máté Sándorné és sok-sok édesanya és nagymama"