h i r d e t é s

Ha Orbánék ragaszkodnak az augusztus 20-ai tömeghez, akkor maguk intézik a szeptemberi második hullámot

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Ha Orbánék ragaszkodnak az augusztus 20-ai tömeghez, akkor maguk intézik a szeptemberi második hullámot

2020. június 04. - 10:06

 

Falus Ferenc szerint lényegesen több fertőzőforrás van közöttünk, mint márciusban

„Miután nem tudjuk, hogy ki fertőz pillanatnyilag, és a vírus itt van közöttünk, és tulajdonképpen lényegesen több fertőzésforrás van a körünkben, mint amennyi március elején volt, az óvatosságunk abszolút indokolt” - idézi a 444.hu az ATV Egyenes beszéd című műsorában Megszólaló Falus Ferencet. 

A volt országos tiszti főorvos szerint  „ha a kormányzat azt tervezi, hogy augusztus 20-ra nagy ünnepséget szervez, és a Duna két partján megint tömegek fognak szorosan egymás mellett állni, akkor igaza lesz Orbán Viktornak, hogy lesz második hullám szeptemberre”.

Az ünnepségtől eltekintve is azt mondta, hogy amíg a világban szinte sehol nem alakult ki közösségi védettség, bármikor elterjedhet a fertőzés Magyarországon, akár egyetlen, 200 fős rendezvényen keresztül is. A második hullámot azonban alapvetően nem szeptemberre, hanem későbbre várná. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s