Habony ügyvédje házi őrizetbe került
Sikkasztás, csalás miatt házi őrizetbe került Habony ügyvédje, a lovagkereszttel kitüntetett Busch Béla nem ismeri el bűnösségét. – írja a Hvg.hu.
A házát csak engedéllyel hagyhatja el, elektromos nyomkövetővel figyelik.
Busch Bélát először őrizetbe vették kedden, de ezt szerdára megszüntették, így bilincs és rendőri kíséret nélkül érkezhetett a tárgyalására. Az ELTE jogi karának korábbi tanszékvezetője 10 millió forint ügyvédi letéttel nem tudott elszámolni, valamint a gyanús szerint 530 millió forintos kárt okozott (amiből már 36 milliót megtérített). Busch a vallomásában nem ismerte el bűnösségét.
Amikor a Magyar Narancs arról írt, hogy 2006 novemberében Habony Árpád tanácsadó majdnem elgázolt két gyalogost, majd a kocsijából kiszállva bántalmazott is, Busch volt az, aki képviselte Habonyt a rágalmazás miatt indított perben. (index.hu)