h i r d e t é s

Haldoklik a Facebook

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Haldoklik a Facebook

2019. március 08. - 06:42

Az Edison Research és a Triton Digital nyilvánosságra hozta a közösségi médiára és az okoseszközökre vonatkozó kutatásának eredményeit, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a Facebook elég erős lejtőn van.

Forrás: pxhere.com

A közösségi média átalakulóban van, ez már a kutatásból is egyértelműen kiderül: az 1500 amerikai megkérdezésével készült kérdőív azt mutatja, hogy egyedül az Instagram tudott növekedni 2018-hoz képest, akkor még a megkérdezettek 36 százaléka, most már 39 százalékuk használja az applikációt. Egyértelmű viszont, hogy a Facebook komoly lejtőn indult el: 2017 óta nagyjából 15 millió felhasználót veszített. Még mindig az idősebbek között népszerűbb a platform, az 55 év felettiek nagy része még fenn van az oldalon, a fiatalabbak viszont egyáltalán nem preferálják, a 12-34 év közöttiek már csak 62 százaléka használja, míg ez az arány 2017-ben 79 százalék volt. - írja a 24.hu

A megkérdezettek 79 százaléka nyilatkozta azt, hogy valamilyen közösségi médiát használ, ez is egy kicsit csökkent a 2017-es 80 százalékoz képest.

A Pinterest is erősen veszít a népszerűségéből: idén már csak a 12-34 éves válaszadók 31 százaléka használja, és csak egy százalék mondta azt, hogy ez az első számú közösségi platformja.

Érdekes, hogy az okoshangszórók piaca fellendülőben van: két évvel ezelőtt a megkérdezettek mindössze 7 százaléka használt ilyen eszközt, míg 2019-ben már 23 százalékuknak volt otthon, nagy részüknek Amazon Alexája. Ennél is fontosabb, hogy rengeteg felhasználó váltott a kísérleti fázisról arra, hogy az okoshangszórók a mindennapjaik részévé váljanak.

A tabletek piacán is növekedés figyelhető meg: évente 12 százalékkal nő az ilyen eszközökkel rendelkezők száma, míg a mobiltelefon-piacon stagnálás figyelhető meg.

Az igazán érdekes változás viszont a podcastok között mutatkozik: 2018-ban még a megkérdezettek 26 százaléka hallgatott csak rendszeresen podcastokat, 2019-ben, mindössze egy év alatt, ez az arány 32 százalékra nőtt. Igazán a fiatalok között egyre népszerűbbek ezek a felületek, a 12-24 éves korosztályban tíz százalékot nőtt a hallgatottságuk. (24.hu)