h i r d e t é s

Három kiegészítő, amit mindenképp be kell szerezned idén tavasszal!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Három kiegészítő, amit mindenképp be kell szerezned idén tavasszal!

2017. március 09. - 10:01

Az idei tavaszi kiegészítő-trend sokkal inkább merészebb darabokat diktál, mint máskor. 

Szerencsére azonban a praktikusságot is szem előtt tartották a neves divattervezők, így hétköznap is bátran hordható táskákat és ékszereket viselhetünk a melegebb hónapokban.

Megállíthatatlanul jön a tavasz, így lekerülhetnek végre a kabátok, a sapkák, és előkerülhetnek a szekrény mélyéről a lengébb darabok is, így bátrabban választhatunk a kiegészítők közül is. Az idei tavaszi fülbevaló trend ugyanis nem tűri a bujkálást. Mindenből a nagyobb méretű került a boltok polcaira.

Gigantikus méretű fülbevaló

Az idei fülbevalódivat erős füleket kíván. A „minél nagyobb, annál jobb” – féle ékszerek hadat üzentek idén tavasszal apróbb társaiknak. A megszokott kövekkel szórt statement darabok mellett divatosak idén tavasszal még a vállig érő hippis darabok, és a már tavaly is közkedvelt aszimmetrikus darabok is.

„Az ékszerek és kiegészítők azon darabok közé tartoznak, amelyek teljesen képesek megváltoztatni, feldobni az egész szettünket – mondja Gerhát-Molnár Irina, a Brands.hu ügyvezető igazgatója. – A jól megválasztott ékszer vagy táska új értelemet ad bármilyen viseletnek.” 

Hátizsák

Sokan idegenkednek ettől a darabtól, pedig idén virágzását éli ez a kényelmes, praktikus táskafajta. Érdemes a beszerzésnél figyelembe venni, hogy mit szeretnénk benne hordani, színben pedig fontos semlegesebbet választani, ami finoman passzol a megjelenésünkhöz. Mindezek mellett tartsuk szem előtt azt is, hogy milyen cipőt veszünk fel hozzá. A magassarkú helyett ezúttal bújjunk kényelmes papucs-cipőbe vagy balerinába.

Tiara

Meglepően hangzik, de az idei divat egyik legfelkapottabb kiegészítője a tiara. Gyönyörűen kiemeli az arc formáját, tökéletesen illik bármilyen hosszúságú és fazonú hajba, és egycsapásra királylány válhat viselőjéből. A korábban csak a menyasszonyok és a királylányruhába bújt kislányok kedvenc kiegészítője tökéletes választás a kis fekete és a magassarkú mellé.