h i r d e t é s

Hátrányos helyzetű gyerekek is megérdemlik a Húsvét méltó megünneplését

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hátrányos helyzetű gyerekek is megérdemlik a Húsvét méltó megünneplését

2022. április 13. - 08:38

Az Ötletfa Tanodában Hódmezővásárhelyen már évek óta önállóságra, aktív társadalmi szerepvállalásra és egyéni készségeik kibontakoztatására, fejlesztésére ösztönzik a hátrányos helyzetű fiatalokat. Az Ötletfa elnevezés egy rövidítés is, azt jelenti: "összefogás a telepen élő fiatalok aktivizálásáért".

A vásárhelyi Ötletfa Tanodában dolgozók a fiatalok támogatása, informálása mellett nagy figyelmet fordítanak a különböző önsegítő módszerek megismertetésére, valamint a hátrányos helyzetűek társadalmi aktivizálására. A tanoda kiemelt feladata még a rászoruló gyermekek szociális kompetenciáinak a fejlesztése, annak megtanítása, hogy a szabadidőt hogyan töltsék el hasznosan, valamint, hogy csökkentse az iskolai lemorzsolódást.

Ám hiába képezik a lassan felnőtté cseperedő gyermekeket, ha otthon a szülőnek nincs mindig elég pénze ennivalóra. Emiatt éppen időben érkezett a szcientológia önkéntes lelkészektől az a kb. 1 tonna adomány, melyet az Ötletfa Tanoda 30 fiatalja és a családjaik kaptak meg. A fővárosból Hódmezővásárhelyre eljuttatott adomány főként tartós élelmiszert, főzési alapanyagokat tartalmazott, de került az adománycsomagokba sonka, zöldség, gyümölcs, édességek és csokitojás is, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a Húsvétot azok a fiatalok, akik épp most próbálnak kitörni a szegénységből.

Az Ötletfa Tanoda szívesen fogadja bárki támogatását!

Mert ha egy egészségesebb, boldogabb társadalmat akarunk megteremteni, akkor bizony azt a gyerekek megfelelő képzésével és támogatásával kell elkezdeni, és ez sokak aktív összefogásával valósulhat meg.