h i r d e t é s

Hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezeztek budapesti kirándulást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezeztek budapesti kirándulást

2019. augusztus 29. - 07:11

„Megértik, hogy dolgozni öröm, ha jó példát látnak” - Rostás Árpád hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett budapesti kirándulást

Hatvanöt hátrányos helyzetű gyermek számára szerzett felejthetetlen élményt Rostás Árpád Magyar Örökség-díjas cigány restaurátor és vándorasztalos.  A Hugyag községből származó gyerekek még soha nem jártak a fővárosban.

Először a Parlamentet nézte meg a hatvanöt gyermek, akik közül a legfiatalabb 8, a legidősebb 15 éves. A Nógrád-megyei Hugyag községből érkeztek, az egynapos kirándulást az ország leghíresebb restaurátora, Rostás Árpád szervezte és finanszírozta. Az asztalosmester munkái mellett arról híres, hogy az elmúlt években többezer hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett tábort.

„Ezek a gyerekek még a falujukat is ritkán hagyják el, ezért fontos, hogy megmutassuk nekik, milyen kincseket rejt az ország. Ahhoz, hogy akarjanak tanulni, fejlődni, fontos a motiváció, hogy lássák: van egy másik világ azon túl, amit ők ismernek.” – magyarázza az asztalosmester.

Az iskolások ámulva nézték az Országház gyönyörű épületét, de leginkább a Magyar Korona bűvölte el őket. A látogatás után életükben először hajóra szálltak és végig hajóztak a Dunán. A Margit-hídnál megemlékeztek a májusi hajókatasztrófa áldozatairól és virágokat dobtak a folyóba.

Abban hiszek, hogy a gyerekeknek jó példát kell mutatni. Ha azt látják, hogy a munka öröm és ez tesz minket elégedett emberré, hogy csak a tanulás és egy jó szakma ad nekik jövőt, akkor ők is ezen az úton indulnak majd. A legnagyobb öröm számomra, hogy a kirándulás és beszélgetéseink hatására hatvanötből három gyerek úgy döntött, szakmát választ is befejezi az iskolát: festőnek és burkolónak fognak tanulni. Ez pont hárommal kevesebb kallódó fiatalt jelent.” – mondta el Rostás Árpád.

A délután a felhőtlen szórakozásé volt: cirkuszba ment a gyereksereg. A Fővárosi Nagycirkusz kedvezményes jeggyel járult hozzá ahhoz, hogy a gyerekek számára valóban emlékezetes legyen ez a nap.