Havi 89 millió forintba kerül Orbán 99 helyettes államtitkára
És ebben nincsenek benne a különféle egyéb juttatások és járandóságok!
A Miniszterelnökség közérdekű adatkérésünkre rendelkezésünkre bocsátotta a kormányzat helyettes államtitkárainak fizetési adatait. Az adatokat a 2015. május 1-jei állapot szerint kértük és kaptuk meg: ekkor 99 helyettes államtitkár dolgozott Orbán Viktor harmadik kormányában. A helyettes államtitkári kar létszáma egy ideje már a 100-as szám körül mozog: nemrég még 102-en voltak, most 99-en.
A május 1-jei adatok szerint a 99 helyettes államtitkár munkájáért pár tízezer forint híján havonta 89 milliót fizetnek az adófizetők, ami éves szinten összességében 1,07 milliárd forinttal terheli a költségvetést. A helyettes államtitkárok emellett további juttatásokra is jogosultak: cafeteria, egészségügyi ellátás, gépkocsihasználat és a többi, no meg persze a szokásos laptop-mobil-táblagép kombó is a kelléktár része. Az utóbbiakra vonatkozó konkrét adatokat még várjuk.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerint a helyettes államtitkárok illetménye a miniszter kizárólagos, át nem ruházható hatáskörében legfeljebb 30 százalékkal megemelhető (ez az ún. eltérítés). Az egy híján 100 helyettes államtitkár közül 42 esetében a tárcavezető a maximális eltérítéssel élt, s ezzel közel egymillió forint közelébe emelte beosztottjai fizetését – amely igy alig 25 ezer forinttal marad el a „rendes” államtitkárokéitól. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter nem differenciáltak vezető munkatársaik között: egységesen valamennyi helyettes államtitkáruknak megadták a 30 százalékos emelést. Az Emmiben 19, a HM-ben pedig 3 helyettes államtitkár vihet így haza havonta 972 200 forintos fizetést. A nagy többség bérpapírján a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztériumban is 30 százalékkal megtoldott összeg szerepel (10 fő a 13-ból), de van maximális emelés az igazságügyi, a földművelésügyi tárcánál (1, illetve 2 fő) és a Miniszterelnökségen is (6 fő).
Különleges eset a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásügyi és vízügyi helyettes államtitkáráé, Hoffmann Imréé, aki a Miniszterelnökség által megküldött kimutatás szerint 30 százaléknál is többet kap – igaz, nem sokkal. Mindenesetre tény, hogy a táblázatban szereplő 976 ezer forintos összeg magasabb – még ha csak pár ezer forinttal is – a törvény által engedélyezett plafonnál. Hogy ennek mi a magyarázata, egyelőre nem világos; várjuk a kormányszervek indoklását.
Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban szintén egységesen emelt: helyettes államtitkárai – a 20 százalékos növekménynek köszönhetően – havi 897 500 forintért járnak munkába. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban Seszták Miklós egy kicsit szűkmarkúbb, csak 10 százalékot emelt (Boros Anita vagyonpolitikáért felelős helyettes államtitkár viszont megkapta a 30 százalékot). „Tízszázalékosokból” egyébként összesen 31 van.
Ha összesítjük az adatokat, azt kapjuk, hogy a 99 helyettes államtitkár közül 92-nek emelték meg a fizetését valamennyivel, s 62 olyan helyettes államtitkár dolgozik a kormányban, akinek az illetményét 20 százalékkal vagy annál is nagyobb arányban növelte főnöke. Ez igen nagyfokú elégedettséget jelez a tárcavezetők részéről.
A végére hagytuk azokat, akiknek – ki tudja, miért – egy fillérrel sem emelték meg a havi járandóságát. Mindössze heten vannak: Csampa Zsolt a BM-ből, Gál Péter az FM-ből, Marczinkó Zoltán, (az időközben távozott) Modori László és Ruszinkó Ádám az NGM-ből, végül Szalay-Bobrovniczky Vince a Miniszterelnökségről, a hetedik pedig nem más, mint Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivő, aki évek óta hűségesen szolgálja és védi Orbán Viktort. Mellőzöttségének okairól csak találgathatunk. Persze vannak, akik számára a főnök közelsége – és kólásdoboza – mindennél többet ér.
magyarnarancs.hu (Címlap: Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára - Fotó: MTI)
Posted by SEJT on 2015. június 18.