h i r d e t é s

Hibádzik a Mátrai Erőmű-vétel

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Hibádzik a Mátrai Erőmű-vétel

2021. január 27. - 12:06

Bár a bezárásra ítélt mátrai szénblokkok tavalyi állami megvásárlását Mager Andreának kellett engedélyeznie, ilyen bejegyzés nem szerepel a vagyonminiszter elmúlt két évi összes tulajdonosi határozatának az MSZP által kikért listáján.

A Mátrai Erőmű Zrt. látképe - Fotó: H. Szabó Sándor

Egyetlen, a Mátrai Erőmű megvásárlását engedélyező bejegyzés sem szerepel az állami cégek – így az MVM – tulajdonosi jogait gyakorló Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2019-es és 2020-as, részvényesi joggyakorlóként kiadott határozati listáján – állapítható meg a Tóth Bertalan MSZP-elnök megkeresésére Fónagy János miniszterhelyettes által kiadott iratból. Az állami energiacég 2019. december 23-án jelentette be, hogy adásvételi szerződést kötött az ország második legnagyobb áramtermelője, a Mátrai Erőmű többsége megvásárlásáról. (Valójában a cég Status Power Invest nevű áttételes tulajdonosát vették meg.) Az eladói oldalon Orbán Viktor felcsúti barátja, Mészáros Lőrinc érdekeltségei, az Opus és a Status Energy álltak.

A bezárásra ítélt mátrai szénblokkok állami kivásárlása kapcsán azóta is újabb és újabb tisztázatlanságok merülnek fel. Amikor pedig egyiket-másikat tisztázni igyekeznek, csak tovább dagad a botrány. A miniszter határozati listája és az elérhető más adatok összevetése egyelőre ez ügyben is csak növeli a homályt. 

Szakértők szerint mindenesetre, ha Mager Andrea tulajdonosi joggyakorlóként mégsem adott engedélyt az MVM-nek a Mátrai Erőmű megvásárlására, az adásvétel törvényellenes. Az üggyel kapcsolatos konkrét, pontosító célzatú, határozatsorszámot tudakoló megkeresésünkre a miniszter hivatala csak Fónagy János Tóth Bertalan tavaly augusztusi kérdésére adott, a tisztánlátást kevéssé segítő válaszát ismételte meg. Eszerint „az egyedüli részvényeshez felterjesztett döntési javaslatokat a társaság alapszabálya által meghatározott módon hagyták jóvá”. Vagyis az MVM tulajdonosi joggyakorlója arról biztosít, hogy meglátása szerint minden szabályosan zajlott. Ám a jogsértés gyanúját érdemben nem kívánták eloszlatni.

Bár az MVM korábbi adatigénylésekre – jelentős kitakarásokkal – több iratot is kiadott, a kérdőjelek csak tovább gyűltek. (Ebből derült ki többek között, hogy a Mészáros Lőrinc-féle eladóknak a márciusi záráskor átutalt 17,44 milliárdos vételáron felül az MVM mintegy ötmilliárdot hitelkiváltás címén is fizetett. Ráadásul a megvásárolt cégcsoport csak az állami vevő további több tízmilliárdnyi hitel- illetve tőkeinjekciója révén maradt működőképes. Mészáros Lőrinc érdekeltségei 2018-tól szereztek többségi tulajdont az erőműcég felett, majd a veszteségbe forduló társaságból kivontak közel tízmilliárd forint osztalékot. Az adásvétel kapcsán számos más mellett az is tovább növelte a homályt, hogy az ügylet márciusi zárásáig sem az érintett felek, sem – utolsó érdemi, 2020 eleji sajtótájékoztatóján - Orbán Viktor nem közölte a vételárat. Pedig utóbb kiderült, hogy az értéket a decemberi szerződés már pontosan tartalmazta.)

Az MSZP és a Párbeszéd tavalyi adatigényléseire kiadott MVM-es iratok tanúsága szerint az állami vevő igazgatósága 2019. december 18-án megbízta az elnök-vezérigazgatót, hogy alapszabályuk értelmében kérje ki az adásvételre vonatkozó engedélyt az egyedüli részvényesüktől. (Újabb furcsaság, hogy a másolatok tanúsága szerint az MVM úgyszintén december 18-án bízta meg a PricewaterhouseCooperst a Mátrai Erőmű-csoport értékének megbecslésével, amit a tanácsadó aznap, a megrendelő megelégedésére, elkészített és át is adott.) Az MVM alapszabálya szerint többmilliárdos ügyleteket csak a száz százalékos állami tulajdonos engedélyével költhetnek. A félreértések kiszűrése végett érdemes rögzíteni, hogy az egyedüli részvényes egyértelműen Mager Andrea hivatala, amiként azt nyilatkozataik is alátámasztják. Az igazgatóság konkrét határozati javaslatot is megfogalmazott. A miniszterhelyettes válaszaiból kiderül, hogy ezt fogadták el. Így viszont még egyértelműbb, hogy az iratnak szerepelnie kellene Mager Andrea tulajdonosi határozatai között. Bár az MVM december 23-án megkötötte az adásvételi szerződést – amit tehát tulajdonosi határozat nélkül nem tehetett volna meg -, egyelőre Mager Andrea vonatkozó engedélye, illetve az ennek beérkeztét nyugtázó MVM-irat nem ismert.

A rejtély kapcsán úgyszintén szembeötlőek a határozati lista „minősített adatot tartalmazó” bejegyzései. A miniszter az elmúlt két év során több ilyet is kiadott. Bár eleve kérdés, hogy a számos állami ügylet közül miért pont a Mátrai Erőmű megvásárlása tartalmazna hétpecsétes titkokat, a közzétett táblázat szerint az engedélykérés és a szerződéskötés, vagyis 2019. december 18-a és 23-a között a miniszter ilyen iratot egyáltalán nem adott ki. (2019-i utolsó, más témájú határozatuk december 16-i keltezésű. A tételek sorszámai egymást követik, ami kizárja a még rejtettebb határozatok létét is.) Az további, nagyarányú bonyodalmakhoz vezetne, ha netán a miniszter által december 9-én kiadott négy titkosított határozat valamelyike vonatkozna az MVM-re. Szakértők szerint ugyanis jogszabálysértések sorát vetné fel, ha az MVM tulajdonosa több mint egy héttel azelőtt adott volna engedélyt a Mátrai Erőmű megvásárlására, hogy arra az MVM igazgatósága - egy aznapi vagyonbecslés birtokában – felkérte volna.

A Népszava kereste az MVM-et, de nem kaptak választ. (nepszava.hu)