„2004-2007 között, amikor ön volt az MSZP elnöke, 190 fős is volt az MSZP frakciója – igaz, még a 386 tagú parlamentben. De ettől függetlenül is, hogy élte meg, hogy most egy tízfős frakcióba volt kénytelen beülni?
Az akkori 190 fős frakciót arányosítva most durván 90 főt kapnánk. Ehhez képest van tíz tagunk. A kilencedére zsugorodtunk össze. Amikor oktatási miniszter voltam, csak az MSZP-frakció oktatási munkacsoportja állt 36 főből. Rohadt sok magyarázat azért nem kell hozzá, hogy ezt hogy élem meg.

De a politika nem az érzelmekről szól. És a tízből öten egyénit nyertünk – ez a tragikus arányokon belül azért valami büszkeséggel eltölt. Ha például megnéznénk, hogy az egyes ellenzéki frakciókban az egyéni választókerületükben nyertes képviselők aránya hogy viszonyul a frakció összlétszámához, akkor mindenféle fura sorrendet ki lehetne hozni… De ez azt bizonyítja, hogy az MSZP-nek vannak olyan személyiségei, akiket helyben a választók tisztelnek és megbíznak bennük.

Azért így is elég gyászos a kép…
Az eredmény politikai tragédia az ellenzék számára. Én már sokféle megoszlást láttam a parlamentben, de ha most körülnézek az ülésteremben, az gyomorba vágó.

Van innen még felállás az MSZP számára?
2010 óta négyévente megkérdezik, hogy ez most az MSZP halálát jelenti-e? Aztán mi mindig frakciót alakítunk. Ebből a szempontból már azt is respektálom, hogy a kérdésben nem a halálunkról, hanem a lehetséges felállásunkról beszélt. Ugyanezt a kérdést fölteszik a Momentumnak és a Jobbiknak is, akiknek szinték tízfős a frakciója? A választás előtt hányan tippeltek volna arra, hogy ez így lesz? Persze ha mondjuk a Momentumnak most háromszor annyi képviselője lenne, mint nekünk, még mindig jobban érezném magam.” (Azonnali) / mandiner.hu