A járványhelyzet miatt elrendelt intézkedések enyhítésével sem nyit ki egyelőre a fonyódi Várhegyi Széplátó, mivel faszerkezetét tönkretette a házi cincér és egy gombafajta, vélhetően kivitelezési hiba miatt - közölte Hidvégi József polgármester az MTI megkeresésére csütörtökön.
Az MSZP szerint egyértelműen megbukott a kormány munkahelyvédelmi programja, "az elkésett és elégtelen intézkedések" százezrek életét keserítették meg - mondta Harangozó Tamás (MSZP) frakcióvezető-helyettes csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A magyarok békeidőben, veszélyhelyzetben, katasztrófák és világjárványok idején is számíthatnak a katonákra, akik életük árán is megvédik őket - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Nem volt szélvédője, rendszáma, műszaki vizsgája, forgalmi engedélye, és a benzin is kifogyott egy autóból, amelyet gazdája az M5-ös autópálya mentén hagyott - olvasható a police.hu-ra csütörtökön feltett közleményben.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felfüggesztette a Demokratikus Koalíció (DK) költségvetési támogatását mindaddig, amíg a párt helyre nem állítja törvényes gazdálkodását és azt dokumentumokkal nem igazolja - jelentette be a számvevőszék főtitkára csütörtökön, online sajtótájékoztatón.
Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár szerint a jövőben is kiemelten fontos lesz a sport és testmozgás népszerűsítése, egészségvédő és betegségmegelőző szerepének hangsúlyozása, ezért a kormány továbbra is fenntartja a sportlétesítmény-fejlesztéseket, a látvány-csapatsportágak támogatási rendszerét, valamint a kiemelt sportágak és kiemelt egyesületek támogatását.
A megyékben május 25-től, a fővárosban június 2-től nyitnak az óvodák és bölcsődék.
Kína afrikai kontinensen való növekvő befolyása éles bírálatot váltott ki – elsősorban a Nyugat részéről –, melynek egyik vádpontja, hogy az ázsiai ország eladósítja Afrikát. Ennek kétségtelen valóságalapja, hogy Afrika külső adósságállománya ismét növekvőben van. Kérdés, hogy ennek hátterében milyen folyamatok húzódnak meg? Valóban arról van szó, hogy Kína „adósságcsapda-diplomáciát” folytat Afrikával szemben? Jelen írás ezekre a kérdésekre válaszolva vizsgálja a Kínát ért kritikákat.
Nem indít eljárást a médiatanács a Hír TV szolgáltatója ellen egy műsorában elhangzottak miatt, mert megítélése szerint azok nem sértettek emberi méltóságot - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
Brit kutatók elsőként térképezték fel az Antarktisz északnyugati partvidékén zajló algavirágzást: a szakemberek műholdas megfigyelések révén azonosítottak csaknem 1700 olyan területet, ahol a mikroszkopikus algák zöldre festették a tájat.