A levelet változtatás nélkül közöljük.
Sürgősen kezdeni kellene valamit az egyházban létrejött politikai megosztottsággal – mondja Gégény István katolikus hittanár, a Szemlélek portál lapigazgatója. Interjú.
Az ügyészség rendelkezésére álló nyilvántartás szerint tankerületi vezetőket érintően jelenleg három eljárás van folyamatban – közölte Polt Péter legfőbb ügyész Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselővel, aki írásbeli kérdésében érdeklődött.
Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat kapott Tamasi József orvos, aki a koronavírus-járvány egyik legismertebb konteós alakja volt Gődény György, Lenkei Gábor és Pócs Alfréd mellett – írja a Telex.
Ismét többfelé lesz eső, zápor, néhol zivatar is, nem a napsütés lesz jellemző.
Ungváry Krisztián történész a kormány kritikusaként megvédte Orbán Viktort az Adolf Hitlerről és az európai egységről tett kijelentésével kapcsolatban. A történész szerint amit a kormányfő mondott, abba történelmileg nehéz lenne belekötni.
Idén 15 éve, hogy a világ szembesült a 21. századi Európa egyik legmeghökkentőbb és legborzasztóbb bűnügyével, aminek középpontjában egy ártatlannak tűnő osztrák nyugdíjas, Josef Fritzl állt.
Egyes fafajokból már csak egyetlen ismert egyed maradt!
Pénteken hozott jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla a dévai Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottjára, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában. A 36 éves K. Sz.-t három kivételével az összes vádpontban bűnösnek találták, és a szabadságvesztés mellett az alapfokon kiszabott 790 ezer lejes kártérítést is ki kell fizetnie a sértetteknek.
Pedig ő indította.