A bolygó alig több mint egy hét alatt kerüli meg a AU Microscopii fiatal csillagot.
Urbán Zoltán László dandártábornokot, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársát javasolta Győr-Moson-Sopron megye új rendőr-főkapitányának Pintér Sándor belügyminiszter.
Július 1-jén életbe lép a NAV online adatszolgáltatási kötelezettség
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete, a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat.
Mindketten rendőrkézen vannak, a bűncselekmény motivációja 30 ezer forint volt.
Állig fegyverbe a NER
Még tart az első fokú készültség a Tiszán a levonuló árhullám miatt, viszont a Duna vízállása szerdán tetőzött a fővárosnál, azóta csökken a vízszint - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak intézményük jövőjét érintő követelései lényeges visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez és ahhoz a jövőbeli állapothoz képest is, amit az új fenntartói modell hozna - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter szerda délután Budapesten újságíróknak, leszögezve: a javaslatokat nem tudja elfogadni.