A külügyminiszter - munkaköréből adódóan -többször látogatott koronavírus-járvánnyal küzdő országokba (olykor a honvédség gépeivel is), így arra kerestük a választ, milyen speciális intézkedésekkel védik a külügy munkatársait, és persze hazatérésük után az itthon maradókat.
A hétvégén nagyon erős hidegfront halad át felettünk, amely mögött sarkvidéki eredetű levegő áramlik fölénk. A viharos széllel érkező fagyos levegő hatására reggelente -3, -7 fok várható és a délutánok is hidegek lesznek. Vasárnaptól egyre többfelé havazhat!- írja az Időjárás.hu
Emésztőrendszeri problémákkal is kezdődhet a betegség
Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legtöbbel, 627 fővel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint, míg a diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4670-tel emelkedett.
Legalább egymillió, részecskeszűrővel ellátott - FFP2-es - szájmaszkra lenne szüksége Budapestnek az elkövetkezendő időszakban a koronavírus-járvány miatt - közölte Karácsony Gergely főpolgármester pénteken online sajtótájékoztatón.
Az újbudai önkormányzat 50 ezer szájmaszkot rendelt a kerület egészségügyi intézményei számára Kínából – számolt be róla Dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere.
Marina Lazebna szociálpolitikai miniszter kijelentette, hogy a nyugdíjasok egyes kategóriái ezer hrivnya összegű pótlékot kapnak április 1-jétől, a nyugdíjak indexálására pedig május 1-jétől kerül sor, ahogyan azt Volodimir Zelenszkij elnök ígérte.
Kanyaróban száznegyvenezer gyerek halt meg tavaly világszerte, szinte tudomást sem vettünk róluk. Koronavírusban eddig nagyjából hétezren vesztették életüket és majdnem bedőlt a tőzsde. Pedig ez távolról sem a leggyilkosabb kór. Azért félünk tőle ennyire, mert nem ismerjük, de könnyen lehet, hogy itt marad és meg kell majd tanulnunk együtt élni vele – állítja a szegedi virológus professzor, Duda Ernő.
A Sky News megdöbbentő videóban mutatja be a bergamói kórházban uralkodó állapotokat. A felvételeket figyelmeztetésnek szánják a világ többi országának: ilyen katasztrofális állapotok lesznek mindenhol, ahol nem lépnek időben.
Hatszázmilliárd tonna jeget veszített Grönland a 2019-es északi-sarki rendkívüli nyári melegben, kutatók szerint ez a mennyiség elegendő arra, hogy globálisan 2,2 milliméterrel növelje a tengerszintet két hónapon belül.
A látogatók egészségének megóvása érdekében, a járványügyi veszélyhelyzet idejére a János-hegyi Erzsébet-kilátót, valamint a kilátó kávézót bezárták - tájékoztatta döntéséről a XII. kerületi önkormányzat pénteki közleményében az MTI-t.
Fegyverrel és párban közlekednek.