Hazai cég vesz részt a NASA missziójában
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A NATO és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport nem vált megosztottá Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának hatására - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök vasárnap a G7 csoport németországi csúcstalálkozójának helyszínén, Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélésén.
Csalódást keltő eredményről posztolt, és arról: nem vezet sehová ez az ellenzéki hozzáállás.
Az elmúlt évek sebeket ejtettek a bevásárlóközpontokon, de ennek ellenére köszönik, jól vannak, legalábbis ezt mutatja, hogy az elkövetkező időszakban semmilyen áramkorlátozást nem akarnak bevezetni – nyilatkozta a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének tőtitkára. Balatoni Judit tájékoztatása szerint arra viszont fel kell készülni, hogy egyre több komplexumban kell majd fizetni a mosdó használatáért - írja az Index.hu.