h i r d e t é s

Leépülés: Elbocsátják a műsorvezetőket a Life TV-nél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Leépülés: Elbocsátják a műsorvezetőket a Life TV-nél

2022. június 27. - 10:19

Hajdú Pétert is menesztik a vezérigazgatói posztról. 

Forrás: lifetv.hu

Átszervezik a tulajdonosai a Life TV-t üzemeltető Media Vivantis Zrt-t. A változtatások részeként az operatív vezérigazgatóként is tevékenykedő Hajdú Pétertől, valamint sok más munkatársuktól is megválnak.

A Media Vivantist – amely a Life TV mellett az Ozone TV-t is működteti – ugyanaz a leépítési hullám érte most el, amely a vidéki lapoknál is látható volt az elmúlt hetekben, valamint a Pesti TV megszüntetésében is megnyilvánult.

A csatorna saját gyártású műsorait beszüntetik, így megszűnik az Ébredj velünk! című reggeli műsoruk, valamint az Összezárva Hajdú Péterrel, a Frizbi, az Activity, és a Van Életünk című realityműsoruk is, ezekből csak ismétléseket sugároznak a jövőben. 

ELBOCSÁTJÁK TOVÁBBÁ AZ ÖSSZES MŰSORVEZETŐT, CELEBET IS, AKIK EZEKET A MŰSOROKAT KÉSZÍTETTÉK.  

A Blikk szerint az érintettek már meg is kapták az értesítést az elbocsátásukról, Hajdú Péter pedig nemcsak műsorvezetőként, hanem operatív igazgatóként is leköszön.  Mindeközben Vaszily Miklós tulajdonos is megerősítette a hírt, és a Media1-nek azt mondta leépítések hátteréről, hogy a Media Vivantis a jövőben mostaninál üzletileg fenntarthatóbb formában, kisebb költségek mellett működik tovább. 

Az elmúlt időszakban, alaposan megvizsgáltuk a csatornáink helyzetét és lehetőségeit, beleértve a közeljövő médiapiaci gazdasági kilátásait is. Fenntartható működésre állunk át, ami csökkentett büdzsét jelent. A tematikába illeszkedő saját gyártású műsorok készítésével felhagyunk, és gyártott műsorok nélkül, vásárolt műsorokkal működtetjük tovább a két csatornát

– nyilatkozta.

Mindeközben a Media1 azt írta, hogy a Life TV-től körülbelül 30 munkatársnak kell távoznia a leépítések miatt. Hozzátették, hogy Hajdú Péter egy tanácsadói pozíciót kaphat majd Vaszily Miklós másik médiaérdekeltségénél, a TV2 gyártócégeként ismert IKO csoportnál, de ennek részleteiről még tárgyalnak, a Media Vivantis vezetői tisztségében pedig Szabó Péter korábbi terjesztési igazgató lehet az utódja. (Index)