h i r d e t é s

Hivatalos: Habony, Rogán és Tiborcz barátai taroltak az állami árveréseken

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hivatalos: Habony, Rogán és Tiborcz barátai taroltak az állami árveréseken

2017. február 22. - 14:41

Már a tulajdoni lapok is igazolják, hogy három pesti palota elveszítette közvagyon jellegét vette észre a Válasz.hu.

Januárban a Válasz.hu is foglalkozott a Four Seasons mögötti épületet áron alul megszerző játékboltossal, és kikövetkeztettük, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. árverésén diadalmaskodó nőt valójában Habony Árpád grúz-izraeli barátai (a Gagel család) „tarthatták” maguk előtt.

A 444.hu jelezte továbbá, hogy december-januárban az Országháznál lévő, Széchenyi rakparti Biarritz-ház Duna felé eső oldala, valamint egy Andrássy úti palota is elkelt az MNV „gyors lefolyású” licitjein. A portál arra tippelt, hogy utóbbi két ingatlan esetében a Carion-cégcsoport, illetőleg a West Hungária Bau nyerhette az árverést. (Valóságos verseny ezeknél az eljárásoknál nem volt, a győztesek mindössze egy licitlépcsőnyi pénzzel fejelték meg a kikiáltási árat.)

A három említett ingatlanról szóló friss földhivatali dokumentumok immár minden kétséget kizáróan igazolják, hogy mind a Válasz.hu, mind a 444.hu eltalálta a képviselők/strómanok mögötti valós tulajdonosokat. Nézzük hát az érintett belpesti épületek új, immár hivatalos gazdáit:

I. Irodaház a Four Seasons hátoldalán (Zrínyi utca 3.), vételár: 3,87 milliárd forint


Zrínyi u. 3.
Forrás: Google Streetview

Az új tulajdonos az EastCastle Investments Kft, mely a máltai EastCastle Investments Limited Liability Company magyarországi leánycége. Utóbbit 100 százalékban Dina Moshavi birtokolja. Őt leányként Dina Gagelnek hívták – Gageléket pedig Habony Árpád grúz-izraeli barátaiként azonosította a lap.


Biarritz-ház
Forrás: Google Streetview

Az új tulajdonos a Beta Tower Kft, mely egy áttételen keresztül a Carion Holding leánycége. A Carion-csoport egyebek mellett arról híres, hogy Rogán Antal kabinetminiszter rájuk szabta a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényt.

III. Sugárúti palota (Andrássy út 116.), vételár: 723,6 millió forint


Andrássy út 116.
Forrás: Google Streetview

Az új tulajdonos a WHB Vagyonkezelő Kft., mely a West Hungária Bau építőcéget is jegyző Paár Attila érdekeltsége. A vállalatvezető többrendbeli, állandósulni látszó üzleti partnere Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének.

valasz.hu