Hogy lehet, hogy Szegeden szabad, Budapesten nem? AZ ÁNTSZ több mint furcsa önellentmondásba keveredett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hogy lehet, hogy Szegeden szabad, Budapesten nem? AZ ÁNTSZ több mint furcsa önellentmondásba keveredett

2015. április 14. - 11:13
0 komment

Érdekes módon az ÁNTSZ ugyanabban az ügyben két tökéletesen ellentétes döntést hozott, így Budapesten engedélyeznek egy embriókon végzendő genetikai vizsgálatot, míg Szegeden nem.

A vizsgálat egyébként szakmai platformon igen vitatott, így ha lehet, még különösebb a dolog. Vajon minden esetben kompetens emberek hoznak döntéseket az ÁNTSZ-nél? Vagy lehetséges, hogy néha azt sem tudják, miről van szó? Netán egész másról van szó?

A szegedi Kaáli Intézet nem végezheti tovább azt, amit a Humán Reprodukciós Intézet zavartalanul folytathat Budapesten, nevesen egy embriók épségét kutató genetikai vizsgálatot, melynek alapján elvileg következtetni lehet arra, hogy mely embrió fejlődhet egészséges módon tovább, s melyek esetében alacsony ennek az esélye.

Érdekes a szakmai szkepticizmus ellenére (vagy épp amellett) az is, hogy a két cég egymás konkurense, sajtóértesülések szerint nem is kis mértékben. Volt már itt per, van vita, harag, meg minden egyéb, ami egy jó konkurenciaharchoz kelletik.
Így talán még érdekesebb a kérdés: miért lehet ugyanazt a budapesti cégnek, amit a szegedinek nem. Ugye nem arról van szó, hogy a budapesti hatékonyabban „kommunikált” a hatóságok felé?

Mindegy. Találgatásokba nem érdemes belebonyolódni, összeesküvés elméletekből pedig most pont nem hiányzik még egy.
De honnan az ÁNTSZ ügy?

A Humán Reprodukciós Intézet (a budapesti cég) egyik ügyfele, egy hölgy feljelentette az intézetet, mondván, hogy 2 millió forintért végezték el a szűrővizsgálatot, ám az ígéretek és a vizsgálati eredmények ellenére mégsem esett teherbe (a vizsgálat végeredményben a lombikbébi program egyik lehetséges, megelőző szakasza).

Az ügy vizsgálata kétszer is lezajlott, s ugyanaz a szakember végezte az ÁNTSZ-nél. Ennek ellenére két tökéletesen különböző eredmény született: először lényegében emberkísérletnek nyilvánította a vizsgálatot (bár ennek ellenére nem tett büntetőfeljelentést), másodjára azonban néhány betegdokumentáció alapján engedélyezte ugyanazt. Ennél a kacsacsőrű emlős létének kérdését is könnyebb megérteni, ha jóhiszeműek szeretnénk maradni...

A hab a tortán: a másodfokú döntés után a szegedi cég ez irányú tevékenységét hivatalosan is beszüntették.
Aki érti, hogy mi ez az egész, kérjük, ossza meg velünk is, vagy hallgasson mindörökké!

 

(Forrás: nol.hu)