Néhány évtized alatt minden megváltozna a földön, ha az emberiség megállapodna egy közös célban: a jövőben minden megszületett gyermeknek biztosítani kell, hogy eljusson képességei határához, birtokában legyen a megismerés, a felismerés, az értelmezés, a döntés és a végrehajtás képességének. Gyarapodjon a sikeres és elégedett emberek száma, akik tudatosan elutasítják az irigység, a gyűlölködés a kirekesztés minden formáját, akik értik, tudják, mi játszódik le körülöttük és a világban, akik felismerik lehetőségeiket, s ki is használják azt. A fegyverkezésre fordított pénzt csoportosítsák át az oktatásra, hogy minden igényt kielégítő feltételek között, a legfelkészültebb, a leggyerekszeretőbb, a legjobb körülmények között élő pedagógusok foglalkozzanak az ifjúsággal. A világ hadseregeinek pedig legyen az a feladata, hogy megvédje a tanítás szabadságát, a tanuláshoz való szabad hozzáférés jogát. Ha ez a csoda végbemegy, nem lehet többé egymásra uszítani a népeket, a nemzeteket, a különböző valláshoz, a különböző felekezethez tartózókat. Ha ez a csoda végbemegy, nem juthatnak döntési pozícióba azok, akik lángba boríthatják a világot.

Míg az oktatás nemzetek feletti üggyé válik – amire sajnos az ellenérdekeltek igen magas száma miatt kevés az esély –, az országok és a benne élők sorsa attól függ, hogy a hatalom gyakorlói az oktatási rendszert saját, vagy a köz érdekeinek a szolgálatába állítják. A hatalom szolgálatába állított oktatási rendszer azt és annyit közvetít, amennyi a hatalom érdekében áll, ha kell, a lehető legszűkebbre szabja az ismeretekhez, az információkhoz való hozzáférést. Célja és feladata meggátolni annak felismerését, hogy a hatalom visszaél a lehetőségeivel. Célja és feladata elhitetni az emberekkel, hogy csak a regnáló hatalom alkalmas és képes segíteni rajtuk. Célja és feladata elhitetni, hogy csak a regnáló hatalom képes megóvni az országot és a benne élőket a külső és belső ellenségtől. Célja és feladata elhitetni, hogy a regnáló hatalomnak nincs alternatívája, s aki nem hisz ebben, az nem része az országot alkotó közösségnek.

A köz érdekeit szolgáló oktatási rendszer összehangolja az egyén, a család és az állam érdekeit. Utat enged az egyén boldogulásához, a társadalom tudásszintje emelkedéséhez, hozzájárulva ezzel a nyitott és befogadó társadalom felépítéséhez. Célja és feladata megalapozni a jóléti társadalom létrehozását. A hatalom szolgálatába állított oktatási rendszerben nincs tanszabadság, nincs szabad iskola, nem lehet jó az iskola. Mitől jó az iskola? Az iskola akkor jó, ha a gyermek jól érzi magát benne. A gyermek akkor érzi jól magát az iskolában, ha érzi, hogy ami ott történik, az érte történik, ha érzi, hogy egy közösség egyenjogú, megbecsült tagja, érzi, hogy részese, s nem elszenvedője a tanulás folyamatának, felébresztik és kielégítik kíváncsiságát, tudásszomját.

Magyarországon hagyomány, hogy az iskolarendszert kézben tartja az állam, s a lehető legszűkebbre szabja szakmai, gazdasági, döntési szabadságát. Ezt a hagyományt szakította meg a nyolcvanas évek oktatási reformmozgalma, amely először rést ütött a tantervi szabályozás állami monopóliumán, majd megtörte az intézményfenntartásban is az állam egyeduralmát. Az önkormányzati rendszer felállásával kialakult a feladatmegosztás új rendje, amelynek hozományaképpen az oktatás intézményei szervezeti, gazdasági, szakmai önállóságot kaptak. Sokszínűvé vált az iskolarendszer, működött a tankönyvpiac, terjedtek az új pedagógiai módszerek. Megnyílt az út a nyitott, befogadó, gyermekközpontú intézmények kiépítéséhez, amelyben partneri kapcsolatban áll a szülő és a pedagógus, amelyben minden döntés, intézkedés a gyermek érdekében születik meg, Kinyíltak a középiskolák kapui. Egyre többen szereztek érettségit, léptek be a felsőoktatásba. Politikai egyezség jött létre a pályaválasztási kényszer idejének tizenhat éves kor utáni kitolására, a tankötelezettség idejének meghosszabbítására, az iskolai szegregáció felszámolására. Egyre több jel mutatott arra, hogy sikerül az oktatási rendszert a köz érdekébe állítani. Miután az oktatás szervezése a gyermek mindenek felett álló érdeke és az egyenlő bánásmód követelménye alapelveire épült, szaporodott a jó iskolák száma.

Az oktatás modernizációs folyamata 2010-ben félbeszakadt, majd 2013-tól minden a visszájára fordult. Az állam a közhatalmi funkciók mellett magához ragadta az intézmény fenntartásával, sőt az iskolai nevelés és oktatás ellátásával összefüggő feladatokat is. Az állami ellátórendszerben nem történhet más, mint amit megenged az állam. Állami a tanterv, a tankönyv, a tanmenet. Az állam diszponál a pedagógus felett. Megmondja, mit és miből taníthat. Ellenőrizheti minden lépését, a munkahelyén és azon kívül is. Az állam diszponál a tanuló és a szülő felett. A gyermek munkaterhei nagyobbak, mint a tanáré. A továbbtanulás lehetőségei beszűkültek, a tankötelezettség ideje csökkent, az államnak tizenhat éves kor után nincs ellátási kötelezettsége. Az iskolák az állam igényeit teljesítik, régen elfelejtették, hogy a tanulókért vannak.

A 2010-ben jogszerűen megválasztott, az alkotmányozáshoz szükséges parlamenti többséget is megszerző politikai erő, hatalmának megőrzése érdekében – visszaélve a választói felhatalmazással, a demokratikus jogállamot lebontva – zsarnoki rendszert épített ki. Ma is igaz Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének minden szava: "Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van…", nemcsak az óvodákban, hanem az iskolákban is. "Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban": a pedagógus, az igazgató, a szülő és gyermeke. Szem a láncban a szakszervezeti vezető, ki cselekedni rest, de kész a hatalommal való alkudozásra, megegyezésre. Szem a láncban, aki kétszer is felkérte ezt a kormányt a maradásra, akár úgy, hogy elment rájuk szavazni, akár úgy, hogy otthon maradt a lakásában. Szem a láncban az is, ki alámerülve – némán és cinkosként – vár egy jobb világra.

Vajon mi lesz azoknak a sorsa, akiket az iskolarendszer felkészületlenül, hiányos ismeretekkel az utcára lökött? Vajon mi lesz az ország sorsa, ha legjobbjai – száz év alatt harmadszor – máshol keresik a boldogulást? Nem költői kérdések ezek, még sincs válasz rájuk. Európa megtette, amit megtehetett. Kimondta, hogy a király meztelen. A csaló szabót és segédjeit azonban nekünk kell az őket megillető helyre tenni.

Szerző: Szüdi János / nepszava.hu