A hatósági intézkedések értelmében a fertőzés veszélyét úgy lehet csökkenteni, ha nem érintkezünk az emberekkel (illetve betartjuk a további alapvető higiéniai szabályokat, kézmosás, könyökbe tüsszentés-köhögés, fertőtlenítés stb.).

A dilemmát az okozza, hogy a fertőzésveszélynek leginkább kitett emberek ugyanazok az idős, beteg emberek, akiknek szükségük lehet a segítségre. Akár azért, mert esetleg képtelenek ellátni magukat, nem tudnak bevásárolni, takarítani, elmenni a gyógyszertárba, vagy akár azért, mert egy elmagányosodott rétegről van szó, amelynek kiemelten fontos a mentális egészség szempontjából a közösség, a kommunikáció. Ezt többnyire nyugdíjasklubok látogatásával és/vagy templomba járással oldották meg, amelyeket most a hatósági intézkedések értelmében ajánlatosabb kihagyni.

Azaz úgy tudunk a leginkább vigyázni rájuk, ha hagyjuk elszigetelődni, lehetőleg nem látogatjuk – viszont önmagában az elszigeteltség is veszélyt jelent számukra.

Az egyértelmű, hogy amennyiben felmerül a fertőzés gyanúja, illetve ha érintkezhettünk fertőzésgyanús emberrel, vagy jártunk fertőzésveszélyes helyen (pl. Olaszországban), akkor ne látogassuk meg, kerüljük el az idősebb szülőket, nagyszülőket, öreg barátokat, ismerősöket, szomszédokat. Hiszen a látogatásunkkal azt kockáztatjuk, hogy elkapják a fertőzést, ami számukra sajnos akár halálos kimenetelű lehet.

Attól, hogy valaki fiatal és védettnek gondolja magát a vírussal szemben, attól még ugyanúgy elkaphatja - csak a tünetei lesznek enyhébbek, vagy éppen teljesen tünetmentes is lehet. Sokszor a tünetmentes fertőzés csak az elvégzett tesztek nyomán derülhet ki, ugyanakkor a tünetmentes hordozók is épp úgy fertőzhetnek másokat. Vagyis megtörténhet, hogy tünetmenetesen hordozzuk a vírust – amiből mi észrevétlenül ki is gyógyulhatunk – viszont ameddig hordozók vagyunk, addig fertőzőek is. Így abban az esetben, ha teljesen egészségesnek gondoljuk magunkat, még mindig fennáll a veszély, hogy egy idős ember meglátogatásakor megfertőzhetjük – öntudatlanul, észrevétlenül.

Érvényesíteni kell tehát a hatósági intézkedések szellemét: hogyha lehet, kerüljük el az idős embereket. S közben mégsem szabad magukra hagyni őket, de úgy kell eljárnunk, hogy annak a legkisebb kockázata legyen. Az idős, és főleg beteg emberek számára fontos, hogy folyamatos kapcsolatban maradjanak a külvilággal, hogy legyenek meg a szükséges gyógyszereik.

A kapcsolattartásban és a kommunikáció terén úgy segíthetünk, ha telefonon vagy interneten keressük őket, ha pedig személyes találkozásra kerül sor, akkor ne fogjunk kezet, ne öleljük meg, lehetőleg maradjunk távol tőlük (egyes intézkedések 1,5 mások 2,5 métert írnak elő).

Ha olyan a helyzet, akkor azzal is sokat segíthetünk az időseknek, hogy amennyiben nincs még nekik, vihetünk mobiltelefont, vagy beállíthatjuk nekik a Skype-ot, megmutathatjuk hogyan kell hívást kezdeményezni és fogadni. Arra is érdemes lehet odafigyelni, hogy a szolgáltatásaik, az előfizetéseik számlái legyenek rendezve.

A bevásárlásban is segíthetünk, hiszen ha elmegyünk helyettük bevásárolni, amellett, hogy nem kell cipekedjenek, azt is elkerülik így, hogy más emberekkel találkozzanak, s így csökkenhet a fertőzésnek való kitettség kockázata. Hasonlóan segítség lehet, ha helyettük megyünk el a gyógyszertárba – és amennyiben lehet – előre is beszerezzük a szükséges gyógyszereket, hiszen ha például krónikus betegről van szól, ez kulcsfontosságú.

Továbbá vihetünk nekik könyveket, keresztrejtvényeket, beállíthatjuk nekik a tévét, vagy egyéb módon segíthetünk bebiztosítani nekik az élményeket, a tartalmasan eltöltött időt. (Transindex)