Hosszú útra indult Kim Dzsong Un a családi, páncélozott vonattal
Háromezer kilométeres zötykölődés vár az észak-koreai vezetőre, míg megérkezik Hanoiba, a Donald Trumppal tartandó csúcstalálkozóra.
Áthaladt a kínai határon az a páncélozott vonat, amellyel Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utazik Phenjanból a vietnami Hanoiba, ahol a jövő héten találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, írja az MTI az NHK japán köztévé alapján.
A japán televízió által bemutatott felvételen látható vonat hasonlít arra a minden kényelemmel felszerelt, elődei által is gyakran használt vonatra, amelyen az észak-koreai vezető korábban Kínába utazott. A felvétel tanúsága szerint a vonat áthaladt a két ország közötti határon, a kínai Tantung város közelében.
Egy phenjani diplomáciai forrás a TASZSZ orosz hírügynökségnek megerősítette, hogy a Kim Dzsong Unt szállító vonat helyi idő szerint szombat délután elindult a fővárosi vasútállomásról.
Szombaton jelentette be az észak-koreai vezető hivatalos látogatását a vietnami külügyminisztérium. (dehir.hu)