h i r d e t é s

Igazi kellemes tavaszi idő lesz csütörtökön

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Igazi kellemes tavaszi idő lesz csütörtökön

2015. május 08. - 07:14
0 komment

Csütörtökön a több-kevesebb fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett mindenhol túlnyomóan napos idő várható, csapadék nem valószínű.

A kellemes idő szombat estig tart, akkor egy hidegfront hoz ismét több fokos lehűlést vasárnapra.

Részletes előrejelzés

Ma este a Kisalföldön többfelé, északkeleten néhol erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, elszórtan lehet zápor, a Tiszántúlon egy-egy zivatar sem kizárt. Másutt többnyire derült, csapadékmentes idő valószínű. Éjszaka nyugat felől az ország nyugati, északnyugati felében megnövekszik, megvastagszik a fátyolfelhőzet, északnyugaton többnyire erősen felhős lesz az ég, ott hajnalig még szórványosan lehet kisebb eső, futó zápor. Keleten és délkeleten gyengén felhős, derült idő várható. Számottevő csapadék másutt nem valószínű. Eleinte élénk lesz, majd mindenhol mérséklődik az északias szél. Késő este 14, 17, hajnalban 9, 13 fok valószínű.

Pénteken délelőtt keleten is megnövekszik, megvastagszik a fátyolfelhőzet, eleinte a Tiszántúlon, később délnyugaton azonban túlnyomóan napos, kissé felhős vagy derült idő várható. Másutt több lesz a felhő, csak szűrt napsütés lehet. Számottevő csapadék nem valószínű. Délután a több-kevesebb fátyol- és gomolyfelhőzet mellett több órás napsütésre mindenhol számíthatunk, eleinte délnyugaton, később a Tisza vonalában és délkeleten derült lesz az ég. Számottevő csapadékra továbbra sem kell számítanunk. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. Kora délután 21, 25 fok várható.

Az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásairól részletesen itt olvashat.

Szombaton északon és északnyugaton erősebben megnövekszik a fátyol-, majd később a gomolyfelhőzet is, délután és este elszórtan várható eső, zápor, néhol zivatar is lehet. Délen túlnyomóan napos, kissé fátyolfelhős idő várható, számottevő csapadék nem valószínű. Élénk lesz az északi, északkeleti szél, de zivatarokban erős, viharos széllökések is lehetnek. 22, 27 fokra számíthatunk.

Vasárnap kezdetben országszerte erősen felhős lesz az ég, a délután második felétől azonban nyugat felől lassan szakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte a nyugati és középső tájakon, majd országszerte többfelé, este pedig kelten várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként, illetve zivatarok környezetében is viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 22 fok között alakul.

Hétfőn keleten és délen is csökken a felhőzet, napközben már országszerte derült, napos idő várható, csak kevés gomolyfelhő lehet az égen. Legfeljebb keleten alakulhat ki a késő délutáni óráktól egy-egy futó zápor, az ország nagy részén számottevő csapadék nem valószínű. Erős lesz az északi szél. Kora délután 17, 22 fok várható.

Kedden a napsütést alig zavarják felhők, kellemes időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél élénk lesz. 21, 25 fokra számíthatunk.

Szerdán eleinte országszerte szikrázóan napos, derült idő várható, majd késő délutántól északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet, este az ország északnyugati harmadában elszórtan lehet eső, zápor, néhol zivatar. Másutt csapadék nem valószínű. Élénk lesz a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között alakul.

 

idojaras.hu

Posted by SEJT on 2015. május 7.