Így fog mindenkit munkára a kormány
A családi napközik, amelyekre magánvállalkozások épültek, megszűnnek, viszont egyszerűbb bölcsődékkel ösztönzik munkára a kismamákat. A közfoglalkoztatottaknak nem lehet kibúvó a kisgyermek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának törvénytervezete szerint ezentúl három újfajta bölcsőde is alapítható, miután már a 10 ezer lakosúnál kisebb településeken is kötelező lesz olyan intézmény fenntartása, amelyben napközben háromévesnél kisebb gyermekekre vigyáznak. Ehhez mindössze annyi kell, hogy a településen legalább öt gyermek elhelyezésére legyen igény, vagy több mint 40, kétévesnél fiatalabb lakosa legyen a falunak vagy a kisvárosnak. A 10 ezer fősnél nagyobb településeken eddig is kötelező volt a bölcsőde fenntartása. Az új előírásnak legkésőbb 2018 végéig eleget kell tenniük az önkormányzatoknak - írja a VS.
A hagyományos bölcsődén kívül ezentúl létrehozható úgynevezett mini bölcsőde, munkahelyi bölcsőde vagy családi bölcsőde. A mini bölcsőde azt jelenti, hogy egy csoportban legfeljebb hét gyermek lehet, akiknek az ellátásához elegendő egy kisgyermeknevelő és egy dajka. A munkahelyi bölcsődében még ennyi felnőtt sem kell, elég csoportonként 1,5 gondozó. A családi bölcsődét saját otthonban vagy más, erre a célra kialakított helyiségben lehet működtetni, legfeljebb öt kisgyermek számára.
A családi napközik 2017. január elsejétől teljesen megszűnnek, holott néhány évvel ezelőtt még jelentős költségvetési támogatás ígéretével kezdtek el szaporodni ezek a magánintézmények, hogy a hiányzó óvodai ellátást pótolják. Létrehozóik sokszor nem kis beruházással alakították ki az előírásoknak megfelelő épületet, valamint az étkeztetést.
A támogatás azonban folyamatosan apadt, most pedig arra hivatkozik a minisztérium, hogy miután már kötelező az óvodába járás és a délutáni iskolai foglalkozás, ezért erre az ellátási formára már nincs szükség. Költségvetési támogatás nélkül ezentúl napközbeni gyermekfelügyelet formájában valósulhat meg piaci alapú szolgáltatás. Ezzel az a lehetőség is megszűnik, hogy az óvodába járási kötelezettségnek ötéves korig családi napköziben lehessen eleget tenni.
A minisztérium azzal indokolja az előterjesztést, hogy jelenleg a 3 éven aluli gyermekeknek csak 16 százalékát lehet elhelyezni napközbeni felügyeletre. A településeknek csak 18 százalékában van bölcsőde, ráadásul nagy a területi egyenlőtlenség az ellátáshoz való hozzáférésben. A kormány 2018-ig 17 ezerrel akarja bővíteni a kisgyermekek felügyeletét biztosító szolgáltatások férőhelyének a számát. A minisztérium kalkulációja szerint ez 2,1 milliárd forintba kerül a javasolt intézkedésekkel.