h i r d e t é s

Így húznak ki a nyugdíjasok zsebéből 150 ezer forintot évente

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Így húznak ki a nyugdíjasok zsebéből 150 ezer forintot évente

2018. január 16. - 17:24

 

Évente egyhavi nyugdíjat hagynak a patikákban a 65 év felettiek a statisztikai hivatal adatai alapján. - írja a napi.hu.

Az egyik betegeket képviselő szövetség elmondta, az indokolatlan gyógyszerfogyasztás is többletköltségeket okoz

- hangzott el a HírTV műsorában.

A KSH felmérése szerint a 65 év felettiek gyógyszerre fordított kiadásai havi szinten fejenként már elérik a tízezer forintot.

Hiába nőttek tehát a nyugdíjak 2010 és 2016 között, arányaiban ezt követte a gyógyszerre fordított kiadás is.

Ez az összeg évente nagyjából egyhavi átlagnyugdíjnak felel meg, ám ebben nincs benne a különböző orvosi ellátások díja és a hálapénz.

 

Forrás: napi.hu

A 120 ezres éves gyógyszerköltés mindezzel együtt már több mint 147 ezer forint.

Alapvető probléma, hogy az orvosok keveset konzultálnak egymással a betegekről, akik pedig reklámok miatt végül sok fölösleges gyógyszert is beszednek. Ezért is költenek sokat a patikákban - vélekedett a televíziónak Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke.

Szerinte az állam semmilyen felelősséget nem mutat abban, hogy a legjobban rászoruló réteget óvja, hogy hamis, arcátlan ígérteket sugárzó gyógyszerreklámok alapján ne vegyen olyan gyógyszereket, amelyekre semmi szüksége nincs.

napi.hu

 


 

h i r d e t é s