h i r d e t é s

Ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat

2020. június 07. - 06:28

Csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek, ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára – hangsúlyozta a Magyar Orvosi Kamara.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatásáról az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. június 5-én. - Fotó: MTI/Bruzák Noémi

„A közfinanszírozott egészségügy, a magánegészségügy, a szociális szféra dolgozói, a gyógyszerészek és diplomás tagjaink mind részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Mindenki a saját területén állt helyt. A korlátozások ideje alatt egyenlőek voltunk, mindenkire ugyanaz vonatkozott. Most, amikor a kiesett bevételek pótlásáról van szó, ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat” – közölte a Magyar Orvosi Kamara a Facebook-oldalán.

Kiemelték: álláspontjuk szerint csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek, ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) hívta fel a figyelmet arra: hiába szerepeltek az egészségügyi dolgozóknak korábban ígért egyszeri, bruttó 500 ezer forintos juttatás eredeti előterjesztésében a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek, őket a végső döntés előtt valaki lehúzta onnan. A döntésért – a döntéshozók helyett – a kamarai elnök kért elnézést. (nepszava.hu)