h i r d e t é s

Itt van Matolcsy György 10 pontból álló menetrendje, amivel Magyarország a következő évtized nyertese lehet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Itt van Matolcsy György 10 pontból álló menetrendje, amivel Magyarország a következő évtized nyertese lehet

2020. október 12. - 18:37

 

Miért is ne fedeznénk fel már most, a 2020-as évek elején az évtized megnyerésének titkait? - tette fel a kérdést Matolcsy György a novekedes.hu-n megjelent legújabb írásában.

Matolcsy György jegybankelnök - Forrás: MTI

A Magyar Nemzeti Bank elnöke ezt követően felvázolta azt a 10 pontból álló menetrendet, amely véleménye szerint elvezetheti Magyarországot a vágyott győzelemhez.

Az MNB elnöke az írása elején kiemelte, a 2010-2070 közötti 60 éves ciklus második évtizedét kezdjük, ahogy már többször korábban, az évtized elején dől el, hogy megnyerjük vagy eltékozoljuk a történelmi időt.

Ezt követően javaslatot tesz arra, hogy játszunk nyerésre és vázoljuk fel az ehhez szükséges haditervet.

Matolcsy György szerint világos, hogy:

  • Az évtized drámai indulása után gyors és erős növekedési fordulatra van szükség.
  • Ezt követően, sőt erre építve visszatérhetünk a fenntartható egyensúly képletéhez.
  • Elérhetjük az EU akkori átlagos fejlettségi szintjének a 100 százalékát 2030 végére.
  • Ezzel elérhetjük az osztrák fejlettség közel négyötödét.
  • Egyszerre érhetjük el az EU átlagos gazdasági fejlettségét, életszínvonalát és ennél is magasabb életminőséget.
  • Tehetjük, mert már az évtized elején megtalálhatjuk a fenntartható felzárkózás közösségi és üzleti modelljét.

Az MNB elnöke ezt követően 10 pontan foglalta össze azt a menetrendet, amelyet véleménye szerint érdemes követni annak érdekében, hogy hazánk az előttünk álló évtized nyertese lehessen:

  1. Az évtized versenyképességi reformjainak zömét most kell elindítanunk ahhoz, hogy az egész évtized során kifejthessék hatásukat. /A 2010-es évtized 50 legfontosabb reformjából 43-at 2010 és 2013 között megvalósítottunk, illetve elindítottunk, valójában így nyertük meg az elmúlt 10 évet/.
  2. 2010 után először az egyensúlyt állítottuk be, ezt követően értünk el növekedési fordulatot. Most fordított a feladat. Először vissza kell nyerni a növekedést, majd annak eredményeivel visszaállíthatjuk az egyensúlyt.
  3. Az uniós forrásokat /legalább 50 milliárd euró/ és a hazai pénzügyi forrásokat /a jegybanki, banki és költségvetési források együtt, előbbivel azonos nagyságrendben/ kombinálva egyszerre lehet elérni valamennyi megcélzott fordulatot. Mindehhez párhuzamosan kell kezelni a fejlesztéspolitikát és a versenyképességet.
  4. Ausztria sikerének egyik titka, hogy mintegy 170, a globális piac réseit kihasználó, és ennek köszönhetően nagyra nőtt családi vállalkozás adja a GDP gerincét! Ezt érdemes ismételni, csak más réseket kell figyelembe venni.
  5. Ebben az évtizedben nem nyerhet az, aki nem hajtja végre a digitális átállást az élet minden területén. Előre hát!
  6. Az nyer ebben az évtizedben, aki a hálózati és platformműködésre tér át az üzleti élet minden területén.
  7. Akkor nyerünk, ha a térszerkezetet átalakítjuk a gazdasági felzárkózás és a versenyképességi fordulat számára. Ez egy 4 millió főt érintő Budapest Régiót jelent, amely a városhálók szövetségéből merít. Ezek a városhálók az államhatáron belül és a Kárpát-medencében működnek: ilyen a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok háló, a Győr-Szombathely-Sopron háló, a Székesfehérvár-Balaton-Veszprém háló, valamint a Szeged-Szabadka-Újvidék háló és még más hasonló kapcsolódások.
  8. Akkor nyerünk, ha jelentős tőkekivitelt, azaz hazai profitot is termelő kifektetéseket hajtunk végre stratégiai ágazatokban a Kárpát-medencében és a tágabb régióban egyaránt.
  9. Az hozhat sikert, ha a modern ágazatokba külföldről érkező közvetlen beruházások /FDI/ és a szolgáltatások mellé saját tulajdonú ipart építünk.
  10. Az igazi titok a tehetségek felépítése és „röptetése” a tudomány, az üzlet, a közösségek és a politika világában.

portfolio.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s