Joe Biden meglepődött a minősített iratokon
Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatásán azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt.
Mint mondta: komolyan veszi a minősített iratok kezelését, és nem tudja, hogy mi van azokban a dokumentumokban, amelyeket saját jogászai találtak privát irodájában, ahol 2017 és 2020 között dolgozott. A papírokról a hét elején számolt be az amerikai sajtó. Néhány tucat iratról van szó, amelyeket az ügyvédek át is adtak az erre illetékes nemzeti levéltárnak.
Teljes mértékben együttműködünk a vizsgálattal, amely remélem, hamarosan lezárul
- fogalmazott Mexikóban az amerikai elnök.
Iratokat találtak egy dobozban egy zárt irattartóban vagy legalábbis szekrényben, és amint észlelték, hogy minősített iratok is vannak köztük, azonnal azt tették, amit kell, hívták a levéltárat
- magyarázta az elnök.
Engem tájékoztattak erről, és meglepetten hallottam, hogy hivatalos iratok kerültek abba az irodába, de nem tudom, hogy mit tartalmaznak
- tette hozzá Biden, kitérve arra is, hogy ügyvédei azt javasolták, hogy ne érdeklődjön az iratok tartalma iránt.
Mike Turner republikánus képviselő szerint felvetődhet annak gyanúja, hogy Biden törvényt sértett. Elise Stefanik, szintén jobboldali, Donald Trump volt elnököt támogató képviselő szerint az ügy nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel.
A Biden volt irodájában talált iratok ügye párhuzamba állítható azzal, hogy Donald Trump floridai birtokán több ezer hivatalos iratot találtak, de a volt elnök nem szándékozott visszaadni őket a levéltár kérése ellenére. Végül 15 doboz iratot adott át a levéltárnak, melyekben több mint 100 minősített dokumentum volt. Az ügy az igazságügyi tárcához került, és nyomozók fel is keresték a floridai birtokot, ahol további pár tucat iratot vettek át, Trump munkatársai pedig úgy nyilatkoztak, hogy nincs több titkosított dokumentum a birtokon. Ennek ellenére egy augusztusi házkutatáson további 13 ezer irat került elő a házból, melyek közül mintegy 100 szigorúan titkos minősítésű volt. (MTI)/Portfolio