Joseph Daul: “Orbán vagy magától lép ki, vagy kizárjuk a Néppártból!”
Az EPP elnöke közölte a Fidesszel, hogy itt a vége. - írja a nyugatifeny.hu.
A romániai Nagyszebenben zajló rendkívüli EU-csúcson szólalt meg az Európai Néppárt (EPP) elnöke.
Joseph Daul a Fidesz néppárti tagságáról úgy nyilatkozott: nem fogják marasztalni Orbánékat, ha ki akarnak lépni, de a magyar kormánypárt sorsáról biztosan döntés születik még a novemberi kongresszusuk előtt.
„Ha Orbán folytatja, amit az elmúlt napokban csinált, akkor
vagy kizárjuk, vagy magától hagyja el a Néppártot.
– fogalmazott a francia politikus, hozzátéve, hogy ettől függetlenül nem tartja helyesnek, hogy a Fidesz kihátrált az EPP-csúcsjelölt Manfred Weber mögül.
Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke
Megjegyezte, hogy Orbán már 2014-ben sem támogatta a most leköszönő Jean-Claude Junckert sem, akinek az arcával ellátott plakátjai vezettek el a Fidesz felfüggesztéséhez.
Mint ismert: a Néppárt márciusban függesztette fel a Fideszt, azóta pedig elvileg egy háromtagú bizottság vizsgálja, mennyire sérül a magyar jogállam Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt.
Bár Manfred Weber Budapesten is járt, ami után Orbán azt mondta, hogy a nézeteltérések ellenére is őt támogatja, a héten Ausztriában már kihátrált Weber mögül.