Egy ilyen feltételezés, mely általában, taktikai okokból bevett gyakorlat, Orbán esetében szóba se jöhet, és habitusának totális félreismerésén alapul.

Orbán nem tud, nem hajlandó veszíteni! Egyszerűen belehal!
Emlékezzünk a két választási vereségére (2002, 2006) és az önkormányzati választási fél-vereségére (2018)! Mindháromba belerokkant, összeomlott, hosszabb-rövidebb időre eltűnt, a sebeit nyalogatva.

Ő a legapróbb hátráltatását is kudarcként éli meg, ami vért kíván!
Ő a saját és a hívei szemében az örökös bajnok, aki azt tesz, amit akar, meg nem állíthatja senki és semmi, és ezt a nimbuszt nem lehet lerombolni.
De, még megingatni sem! Akkor hogyhogy vereség?

Azon kívül nincs is szüksége rá, hogy ilyen módon taktikázzon!
Az egyszerűbb út: ha győz, ami feltehető.
A győzelme esetén az ellenzék tíz évre újra eltűnik, szétszóródik, mint oldott kéve a szélben Egyedül marad a porondon, azt tesz, amit akar.

Akkor is, ha nem lesz meg a kétharmad (ami szintén feltehető)!
Mert már mindent átrendezett a szája íze szerint.

Ha pedig valamely esetben mégis szükséges lesz, megoldja: majd fölvásárol néhány ellenzéki képviselőt. Láttunk már karón varjút! Sőt, látunk!
Nem kell messzibbre menni: az önkormányzati választásokon itt-ott győztes ellenzéki koalíciók sorban mállnak szét. Hol itt lesz valamelyik (egy-több) képviselő hirtelen renegát, válik "függetlenné", hol ott. Egertől Pécsig, Tatabányától Szolnokig és Szekszárdig.

Nincs tehát szüksége arra, hogy személyes megaláztatásként veszítsen azért, hogy utána az ellenzéki kormány rövid vergődés után belebukjon az általa teremtett káoszba.

Ami pedig azt a fölvetést (indokot) illeti, hogy a maga teremtette gazdasági csődtömeggel nem akar kínlódni: nem fog! Majd újabb és újabb hitelekkel áthidalja!

Ki fogja meggátolni? Ki fogja bármiben meggátolni? Ki lesz képes ellenszegülni az akaratának? Senki!
(Az Uniót hagyjuk! Addig is, amíg benne vagyunk.)

A veszteséget, a terheket, az energiaárak, a közmű-szolgáltatások, az élelmiszerárak, az üzemanyagárak elszabadulását, az inflációt majd lenyeleti a publikummal (közte a rá szavazókkal). Ahogy szokta! Ahogy a megnyert választás után már megteheti majd.

Juszt az üzemanyagár maximálásával kapcsolatban is teljesen félreérti Orbán célját és szándékát, amikor az adócsökkentés, mint kezelési mód elmulasztását veti a szemére.

Abból indul ki, hogy egy, a köz javát szolgáló, ép eszű kormány számára az adócsökkentés például hatékony eszköz lenne a túlságosan elszálló árak mérséklésére.

Igaz? Igaz! Csakhogy nálunk nem a köz érdekében ténykedő, ép eszű kormány regnál!
Az adócsökkentés Orbán számára bevételkiesést jelentene, olyat, amelyiknek – szemben a fiatalok részére a személyi jövedelemadó választási fogásként, szavazatszerzés céljából történt elengedésével – számára semmiféle haszna nem lenne.

Ő nem fog a köz érdekében anyagi veszteséget felvállalni.
Helyette azt tette, amit szokott: a veszteséget az egész köz, kiemelten megint egy olyan csoport viseli, mely érdekének érvényesítésére, ellenállásra képtelen, sőt adott esetben bűnbakká is tehető – a kormány helyett.

Másfelől a céljai is eltérnek egy szokvány módon működő kormányétól: a válságot megint saját hasznára próbálja/fogja kihasználni: monopolhelyzetbe hozni a MOL-t, csökkenteni a szektor piaci résztvevőinek számát, és próbálni veszteségbe hajtani, távozásra kényszeríteni a külföldieket: a SHELL-t és az OMV-t.
Egy határon túl nem éri meg nekik egy falatnyi országban működni! Nem olyan nagy piac ez!

Ugyanaz a célja, mint a kiskereskedelmi áruházláncokkal és a bankokkal: maradjon a CBA, illetve a saját, Tiborcz nevén futó gigabankja, és a félig saját OTP.

Állandó vegzatúra, hátha eltűnnek.
Akkor pedig az energetikai-, a hírközlési-, az informatikai-, az építőipari-, a közmű-szolgáltatási, az idegenforgalmi- és turisztikai szektor, a közútkezelés, a média mellé ezekben is kizárólagos tulajdonosi vagy ellenőrizhetetlen irányítói pozícióba kerül. És szép lassan mindenben.

Kialakítva egy, a kezében összefutó, kézi irányítású kombinátországot, (NDK) melyben minden szektor egyszereplős.

Hogy ennek a szisztémának mi köze a kapitalista szabad versenyhez, az nem kérdés. Hogy totálisan szembemegy az Unió összes létező gazdasági elveivel, az sem.

Hogy nem nagyon érdekli sem gazdasági ésszerűség, sem az Unió álláspontja, az sem.

Hanem? Kizárólag a totális hatalom. Bármi árat fizetünk érte, mi kilencmilliónyian.