h i r d e t é s

Kanadában már két évvel ezelőtt volt zaklatási ügye Marton Lászlónak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kanadában már két évvel ezelőtt volt zaklatási ügye Marton Lászlónak

2017. november 01. - 06:16

A Canadian Press hírügynökség közzétette október 31-én, hogy Marton László, a VÍgszínház szexuális zaklatásokkal lebukott, és emiatt kirúgott főrendezője Kanadában is zaklatott lányokat. - szúrta ki a 444

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A Soulpepper Theatre Company kedden azt közölte, ők már 2015-ben hasonló ügy miatt szakították meg a kapcsolatot a rendezővel.

A kanadai színház frissen kiadott közleménye szerint 2015 vége felé a színház közösségének egyik tagja vádolta meg Martont szexuális zaklatással, ami egy vizsgálat után be is bizonyosodott. Az első bejelentő után egy másik is hasonlóról számolt be, ő azonban teljesen névtelen akart maradni, így az ő ügyében vizsgálat sem indult.

A színház a vizsgálat lezárulta után úgy döntött, azonnali hatállyal, véglegesen megszakítja a kapcsolatot a rendezővel, mert a viselkedése megsértette a Soulpepper által képviselt értékeket, emellett pedig emberileg is elfogadhatatlan volt. Azt is hozzátették, hogy a két ügy részletei továbbra is bizalmasak maradnak, hogy megvédjék a két áldozatot.

A Soulpepper kiemelte, megfelelő zaklatásellenes szabályokkal rendelkeznek, de óvatosságból kikérték egy külsős szakértő véleményét is, hogy azok biztosan megfelelőek-e, hétfőn pedig a vezetők összehívtak egy találkozót is a személyzettel, amin ezekre hívták fel a figyelmet.

(CBC) / index.hu