h i r d e t é s

Karácsony: nem csak 12 évet, az elmúlt 30 év politikáját kell mghaladnunk

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Karácsony: nem csak 12 évet, az elmúlt 30 év politikáját kell mghaladnunk

2021. augusztus 01. - 06:48

A főpolgármester a jövővédő népszavazási kezdeményezéséről, a jövőt szolgáló zöld programjáról és az előválasztás tétéjéről beszélt az LMP kongresszusán. - írja a Népszava.

Forrás: Wikipédia

"Azzal a hittel léptem át a másik térfélre, lettem elemzőből politikus 11 évvel ezelőtt, hogy 'lehet más a politika'. Hogy a politikának nem kell olyannak lenni, mint amit annyira ununk már. Hogy a politika nem a korrupcióval és a felelőtlenséggel, a kivagyisággal és urizálással jár együtt. Ma is ebben hiszek. De ma már másként mondanám" - írja friss Facebook bejegyzésében Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint a politikának másnak kell lennie.

"Meg kell haladnunk, jóvá kell tennünk nem csak az elmúlt 12 év, de az elmúlt 30 év politikáját is. Mert ha hagyjuk, hogy továbbra is egymás ellen uszítsanak minket, ha elfogadjuk szótlanul, hogy a törvény már nem a polgárokat védi a hatalomtól, akkor mindenünk rá fog menni, ami nekünk fontos. Ennek kell most megálljt parancsolnunk"

- jelentette ki Karácsony.

"Erről szól a népszavazási kezdeményezésem, a hatalmi blöffök helyett a valós problémák megoldásáról. Arról, hogy nem adjuk a jövőnket. Arról, hogy az 1 százalék kiváltságos helyett a 99 százalék többség érdekét szolgáljuk" - olvasható a miniszterelnök-jelölt posztjában.

Karácsony úgy véli, ehhez Magyarország legjobb esélye a zöld és szociális fordulat, mert úgy van, ahogy a francia zöldek vezetője fogalmazott egyszer: egyszerre kell szolgálni azokat, akik félnek a hónap végétől, és azokat, akik tartanak a világ végétől. Mint írja, az Orbán-kormány nem érti az éghajlati és ökológiai válság súlyát és nem tesz semmit ellene. "2022-től az új kormány kiemelt célja nem lehet, nem is lesz más, mint a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság" - jelentette ki a főpolgármester. Hozzátette: az előválasztás arról szól, ki tudja egyben tartani a változást akarók táborát, és ki tudja szélesíteni az új szavazók megszólításával. (Népszava)