1. Bevezetés

A XXI. század a geopolitika diadalának évszázada. A globalizálódó, globalizálódott, multinacionálissá vált világban közhelyként hat, hogy minden mindennel összefügg. Ém éppen azért, mert közhelyről van szó, igaz a fenti állítás. Az országok és nemzetek interdependenciában élnek, s ez szükségessé tesz bizonyos új szemléletmódot a geo-és külpolitikát illetően.

Jelen írásunk célja, hogy egyfajta új szemléletmódot keressen az európai geopolitika és külpolitika irányait és összefüggéseit illetően. Napjainkban divatossá vált gyakorta keverni történeti, politológiai és politikai fogalmakat e téren, gyakran átfedésbe hozni azokat egymással, időnként keverve egymással a definíciókat is; mindez igazolni látszik azt a felfogásunk, mely szerint szükség van bizonyos szempontok tisztázására a kérdést illetően, s felvetődik új, eddig nem tárgyalt viszonyrendszerek vizsgálata is.

Hangsúlyozzuk azonban, hogy dolgozatunk, mint minden hasonló írás, alapvetően modelljellegűnek tekinthető; nyilvánvaló tehát, hogy számolni kell bizonyos hiányosságokkal mondandónkat illetően ( hiszen a modell fogalmának lényege éppen az, hogy pusztán egyfajta viszonyítási keretet jelent az adott vizsgálat tárgyának, nem azonos azzal! ) , másfelől, írásunk témájának lényegéből adódóan bizonyos szempontokat, melyeket nem ítéltünk relevánsnak, figyelmen kívül hagytunk.

Elemzésünk alapvetően Európa-és Magyarország-központú elméleti, történeti és politikai szemléletmódot tükröz, ami érthető, hiszen Magyarország, lévén a földrajzi Európa része, elsősorban az öreg kontinens eseményeiben, viszonyaiban érintett.

2. A fogalmi rendszer tisztázása

Amint azt a Bevezetés-ben említettük, napjainkban bevett gyakorlattá vált különféle politikai írásokat illetően, a különféle fogalmak és definíciók egymással átfedésbe hozatala, valamint bizonyos definíciók keveredése. Ez bizonyos mértékig természetesen elfogadható, lévén, hogy pl. a történettudomény és a politológia, vagy éppenséggel a szociológia és a földrajz egymással szoros összefüggésben, mondhatni rokoni viszonyban álló tudományágak. Hangsúlyozni kell azonban, hogy meglátásunk szerint egy vizsgálati modell létrehozása olyan komplex összefüggésrendszert jelent, amelynek kereteit a lehetőségekhez képest a legegzaktabb módon kell kijelölni. Ez teszi ugyanis lehetővé a lehető legpontosabb vizsgálat lefolytatását, s ennek első lépése azon fogalmi rendszer tisztázása, mely a továbbiak során meghatározó szerepet játszik elemzésünk szempontjából.

A geopolitika viszonylag fiatal tudománynak tekinthető. Valamikor a 19-20. század fordulóján vette kezdetét kialakulása, elsősorban R.Kjellén ( 1864-1922 ) svéd és F.Ratzel  ( 1844-1904 ) német társadalom-és földrajztudósoknak köszönhetően. Kjellén az államok kialakulását és fejlődését, belső és egymás közti viszonyait alapvetően földrajzi szempontok mentén jellemzi (1). Véleménye szerint egy adott állam nemzetközi politikában betöltött szerepét, illetőleg történeti fejlődését alapvetően az adott állam földrajzi elhelyezkedése, geográfiai viszonyai határozzák meg ( jóllehet magának az államnak, mint társadalomszervező rendszernek a fogalmával, kialakulásával alig érintőlegesen foglalkozik ). Amint azt említettük, a geopolitikai tudomány  kialakulásának folyamatában fontos szerepet játszott F. Ratzel, elsősorban "Politikai földrajz" c. művével (2). Ratzel ugyanakkor már nem pusztán földrajzi, hanem antropológiai és etnikai alapon is vizsgálja az államoknak a nemzetközi politikában betöltött szerepét.

A társadalomtudományoknak a 20. század elején, és különösen annak közepe táján bekövetkezett robbanásszerű fejlődésével együtt járt a geopolitika tudományának nagyarányú fejlődése is. Természetesen e helyütt nem vállalkozhatunk arra, hogy e napjainkra már igencsak szerteágazóvá vált tudomány fejlődéstörténetét bemutassuk. Ugyanakkor, pusztán a példa kedvéért, és a geopolitika szerteágazóságának szemléltetésére, mindenképpen meg kell említenünk három, az utóbbi évtizedekben meghatározó szellemi irányzatot e téren.

 Z. Brzezinski ( 1928 - ) alapvetően játékelméleti megközelítéssel kívánja megragadni gondolatrendszerében a geopolitika mibenlétét (3). Elképzelése szerint a világ nem egyéb, mint egy olyan játéktér, ahol zérus összegű játszmák zajlanak a különböző politikai szereplők között ( ez alatt kizárólag államokat értve ). Véleménye szerint a geopolitika lényege mindig az, amit az éppen aktuálisan domináns világhatalom annak tekint, s e tekintetben nyilvánvalóan az Amerikai Egyesült Államok világelsőségét helyezi előtérbe ( bár meg kell jegyezni, hogy e két utóbbi gondolatot nyíltan nem hangoztatja művében, mégis, a gondolatmenetéből világosan következik ).

F. Fukuyama ( 1952 - ) gondolatmenetében immáron túllép az előzőekben felsoroltakon (4). Meglátásának lényege az, hogy a szónak az eddigi ( ? ) értelmében vett történelem a hidegháború befejeztével végetért, s a liberális demokráciának és a liberális piacgazdaságnak a szovjet típusú rendszerek felett aratott győzelmével a különböző világ-és társadalmi rendszerek és ideológiák közti küzdelem végetért. Mindebből fakadólag ( bár ezt művében nem fejti ki, ám, a fukuyama-i paradigmát továbbértelmezve ) a geopolitika lényege a történelem további menete során nem lesz más, mint a fentebb már említett liberális demokrácia kiteljesedése, középpontba állítván az egyén, az individuum és a társadalom szabadságának fogalmát.

Végül, de természetesen semmiképpen sem utolsósorban, mindenképpen meg kell említeni S. P. Huntington ( 1927 -2008 ), mint a legutóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású geopolitikai szerzőjének a nevét. Fő művében (5) a világtörténelmet az egyes civilizációk közti szüntelen küzdelem folyamataként jellemzi, ennek politikai vetületeként kezelve a geopolitikát és a nemzetközi politikai színteret. Nézeteinek rendszere tulajdonképpen egyfajta kultúrantropológiai megközelítésnek is tekinthető a kérdéskört illetően, hiszen véleménye szerint a civilizációk, amelyek nem mások, mint a legmagasabb szintű kulturális szerveződések, éppen kulturális különbözőségük okán kerülnek egymással folyamatosan konfliktusba, s ezen konfliktusok határozzák meg folyamatosan az éppen aktuális világtéképet.

Természetesen a fentebbi felsorolás meglehetősen hiányos és eléggé sematikus is. Szólhattunk volna még az 1950-es, 1960-as évek geopolitikai, politikai földrajzi elméleteiről, vagy éppenséggel a különböző totalitárius világnézeti rendszerek geopolitikai magyarázatairól is. Célunk azonban az eddigiek során elsősorban, amint azt már említettük,  a geopolitikát, mint nézetrendszert jellemző sokszínűség bemutatása volt, mintegy alátámasztva azon nézetünket, mely szerint szükség van egy, a korábbiaknál koherensebb meghatározásra, és a korábbiaknál egzaktabb fogalomkör kialakítására a geopolitikát illetőleg. Látható ugyanis az előzőekből, hogy a geopolitikának, mint fogalomnak, többféle szempontrendszer szerinti megközelítése létezik: a földrajzi adottságoktól kezdődően, a játékelméleti elképzeléseken keresztül a filozófiai liberalizmuson át egészen a kultúrantropológiai megfontolásokat előtérbe helyező szemléletrendszerig. Nyilvánvalónak tűnik tehát, hogy a geopolitikának, mint fogalomrendszernek eddig nem született konkrét, precíz meghatározása. Egyik elsődleges feladatunk tehát a továbbiakban a modellünk felállításához nélkülözhetetlen alapfogalom, a geopolitika fogalmának a meghatározása.

Valamennyi, eddig felvázolt geopolitikai nézetrendszer alapvető jellemzője volt, hogy bizonyos nemzetközi szereplők ( elsősorban államok, illetve Fukuyama esetében politikai és gazdasági ideológiák, valamint Huntington esetén civilizációk ) egymás közti kapcsolatát írja le. Továbbmenve, valamennyi fent felsorolt elméleti irányzat a geopolikát ezen kapcsolatok eredőjeként, annak mintegy a világra vonatkoztatott leképeződéseként fogja fel. Világos tehát, hogy saját definíciónk felállításakor ezen szempontok figyelembevételével kell cselekednünk. Véleményünk szerint tehát a geopolitika meghatározott viszonyrendszer, melynek keretei között a nemzetközi szereplők egymáshoz viszonyítva alakítják a regionális és világpolitikában elfoglalt különböző pozícióikat.

Mivel azonban definíciónk szerint a geopolitika nem más, mint egyfajta viszonyrendszer, ez utóbbi fogalom természetéből fakadóan meg kell állapítanunk, melyek azok a tényezők, melyek e viszonyrendszer értelmezési kereteit, egyszerűbben fogalmazva a geopolitika tényezőit jelentik.

Meglátásunk szerint öt fő geopolitikai tényezőről beszélhetünk, melyek a következők:

- geográfiai-földrajzi potenciál : egy adott nemzetközi politikai szereplőnek geopolitikai téren elfoglalt helyzetét illetően egyik alapvető jelentőséggel bíró jellemzője a földrajzi elhelyezkedése ( amint arra már utaltunk, R.Kjellén és F.Ratzel ez irányú vizsgálataival vette kezdetét  a geopolitikai tudomány fejlődése. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amennyiben pl. egy adott országot tekintünk nemzetközi politikai szereplőn ( a későbbiek során érintjük majd ez utóbbi fogalmat is ), függ a geopolitikai helyzete pl. attól, hány másik országgal határos.

- demográfiai- népességi potenciál : hasonlóan egy adott nemzetközi politikai szereplőnek a földrajzi helyzetéhez, szintén fontos jellemzője lehet ezen szereplő geopolitikai helyzetét illetően lakosságának mérete. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nemcsak a lakosság nagysága, hanem annak különböző szempontok szerinti összetétele és annak jövőbeni változása is rendkívüli fontossággal bír ( pl. egy nagymértékben elöregedő társadalommal rendelkező nemzetközi politikai szereplő geopolitikai súlya hosszútávon szükségszerűen csökkenni fog ). (6)

- gazdasági potenciál : az előbb felsoroltakon túl feltétlenül meg kell említeni egy adott nemzetközi politikai szereplő gazdasági helyzetét is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy pl. egy nagyobb lélekszámmal, ugyanakkor kisebb gazdasági erővel rendelkező ország kisebb geopolitikai szerepet játszik, mint egy hasonló lakossággal, de nagyobb gazdasági erővel rendelkező ország. A gazdasági teljesítőképesség jó fokmérője, és mi is ezt használjuk a továbbiak esetében, az egy főre eső bruttó gazdasági össztermék ( GDP ). Eltekintünk ugyanakkor a továbbiakban attól, hogy ennek a különböző ( nominális, vásárlóerő-paritásos stb. ) válfajait elemzéseink során számbavegyük, vizsgálataink során elégséges, ha csupán mint GDP-re, a geopolitika egyik tényezőjére hivatkozunk rá.

- katonai potenciál : egy adott nemzetközi politikai szereplő geopolitikai súlyát jelentős mértékben befolyásolja katonai erejének mérete és annak fejlettsége."Fejlettség" fogalma alatt ez esetben az említett katonai erő azon képességét értjük, melyen keresztül ezen katonai erő képes az adott nemzetközi politikai szereplő geopolitikai helyzetének annak számára előnyös befolyásolására. Világos ugyanis, hogy pl. egy nagy létszámú, de gyengébb fegyverzettel és kiképzettséggel rendelkező hadsereget fenntartó ország kisebb geopolitikai súllyal rendelkezik, mint egy hasonló létszámú, ám technikailag modernebb és jobban felszerelt haderőt fenntartó ország.

- innovációs potenciál : egy adott nemzetközi politikai szereplő geopolitikai helyzetét illetően további fontos szerepet tölt be az adott szereplő tudományos-technikai fejlettségének a szintje. Hajlamosak vagyunk ugyanis megfeledkezni arról, hogy pl. egy adott ország államszervezetét nem elég pusztán fenntartani, azt folyamatosan fejleszteni, megújítani is szükséges, miáltal az adott ország képes lehet fenntartani a geopolitikai viszonyrendszerben korábban elfoglalt helyzetét és szerepét. Az innovációs potenciálnak rendkívül jó fokmérője lehet az adott nemzetközi szereplő rendelkezésére álló gazdasági és humánerőforrásokból a kutatásra-fejlesztésre fordított erőforrások hányada.

Véleményünk szerint tehát a fentebb felsorolt öt tényező az, amelyek együttes hatásaként jelentkezik a geopolitika, mint a nemzetközi politikai szereplők viszonyrendszere. Állításunk szemléltetésére kiragadtunk a nemzetközi politikai életből öt példát, mely komparatív példákon keresztül azonnal világossá válhat eddigi érvelésünk helyessége.

 A geográfiai-földrajzi tényezők esetében érdemes lehet összehasonlítanunk Svájc és Svédország helyzetét. Nyilvánvaló, hogy a két ország geopolitikai helyzete más ebből a szempontból ( noha a nemzetközi politikai színtéren mindkettő semleges szerepet tölt be ), hiszen, míg Svájc öt országgal határos, addig Svédországot mindössze két szomszéd határolja ( eltekintve a Dániával fennálló tengeri határvonaltól ). Pusztán az a tény, hogy az előbbi több országgal határos, alapvetően más geopolitikai helyzet áll fenn Sváj, mint Svédország esetében, nem beszélve a két ország közti területi különbségről ( ez esetben viszont ez utóbbi kb. tízszer nagyobb ). Látható tehát, hogy egy adott nemzetközi szereplő puszta földrajzi elhelyezkedése jelentősen meghatározza annak geopolitikai helyzetét.

 A demográfiai- népességi potenciált illetően érdemes szemügyre vennünk Mongólia és Pakisztán geopolitikai helyzetét. Noha a két ország területileg azonos nagyságrendű, ugyanakkor a lakosságukat illetően közel hatvanszoros (!) köztük a különbség ez utóbbi javára. Ebből fakadóan Pakisztán pusztán a lakosságának a méreténél fogva fontosabb szerepet tölt be a geopolitikai színtéren, mint Mongólia. Nyilvánvaló, hogy a lakosságszám, mint a geopolitika egyik tényezője, mennyire fontos szerepet tölt be egy adott nemzetközi politikai szereplő geopolitikai helyzetét illetően.

Említettük, hogy a gazdasági potenciál, ami alatt egy adott nemzetközi politikai szereplő éves GDP-jét értjük, a harmadik a geopolitikai tényezők sorában. Kézenfekvő példa erre az afrikai Etiópia és Egyiptom esete. Noha a két ország mind területileg, mind népességszám tekintetében hasonló méretű egymáshoz, Egyiptom gazdasági potenciál ( GDP ) tekintetében többszörösen meghaladja Etiópiát. Észrevehetjük tehát, hogy a gazdasági potenciál alapjában véve jelentősen meghatározhatja egy adott nemzetközi politikai szereplőnek a geopolitikai térben elfoglalt pozícióját.

Hasonlóan fontos tényező megállapításunk szerint a geopolitikát illetően a katonai potenciál. Úgy véljük, ezen nincs mit komolyabban kifejtenünk, elég, ha csak a Latin-Amerikában fekvő Kuba és a hozzá hasonló méretű Nicaragua katonai erejét összevetjük egymással - máris világossá válik, hogy Kubának a geopolitikai helyzetét illetően mekkora előnye van Nicaraguával szemben csupán a katonai potenciált véve összehasonlítási alapul.

Végül, de nem utolsósorban lássunk példát az innovációs potenciálra, mint a geopolitika ötödik tényezőjére. Az egyes geopolitikai tényezők közül ennek keretein belül tapasztalhatjuk a hasonló méretű nemzetközi politikai szereplők közti legnagyobb fokú eltéréseket. Például elég rámutatnunk a mind területileg, mind lakosságszám, mind katonai erő szempontjából a Koreai Népi Demokratikus Köztársasághoz képest miniállamnak minősülő Szingapúr példájára, hogy lássuk, mennyire fontos a geopolitikai tényezők sorában az innovációs tényező, és a tudományos-technikai erőforrások megfelelő hányadának ez irányú felhasználása.

Az eddigiek során meghatároztuk tehát, hogy mit is értünk jelen dolgozatunk fő témája, a geopolitika fogalma alatt, illetve, számbavettük, meglátásunk szerint mely tényezők összessége jelenti a geopolitikát, mint a nemzetközi politikai szereplők közti viszonyrendszert. Nyilvánvaló, hogy fenti megállapításaink némelyike erősen vitatható, úgy véljük azonban, hogy a fő célunkat illetően, miszerint koherensen, rendszerszemléleti alapon kívántuk meghatározni a geopolitika definícióját, sikerrel jártunk. Mindamellett, mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a geopolitikának általunk sorbavett tényezői egyenként is kiemelkedő szerepet játszanak bizonyos geopolitikai folyamatokat illetően - amint azt a továbbiakban látni fogjuk.

Amellett ugyanis, hogy tisztáztuk a geopolitika fogalmát, látnunk kell, hogy alapvetően rendszerszintű meghatározást adtunk a geopolitikára vonatkozólag. Amint pedig az köztudott, egy rendszer - bármilyen rendszer - különböző, önmagukban is meghatározott tulajdonságokkal rendelkező elemekből áll össze. Feltehető tehát a kérdés, hogy milyen elemek alkotják a geopolitikát, mint rendszert?

Nos, amint az a korábbiakban észrevehető volt, meglehetősen gyakran használtuk a korábbiak során a "nemzetközi politikai szereplő" fogalmát. A geopolitika egyes elemei tehát ezen "nemzetközi politikai szereplők" mibenlétében ragadhatóak meg kézzelfoghatóan, a hétköznapi gondolkodás számára is érthetően. A nemzetközi politikai szereplők tehát tulajdonképpen a geopolitika alanyainak tekinthetőek, s mint ilyenek, különféle tevékenységükkel meghatározzák a mindenkori geopolitikai helyzetet. Nemzetközi politikai szereplőnek tekintjük tehát mindazon tényezők összességét, amelyek a mindenkori regionális és/vagy globális politikai helyzet kialakításában, fenntartásában és folyamatos változásában, változtatásában részt vesznek.

A korábbiak során felhozott példáinkat illetően elmondhatjuk, hogy azokban kifejezetten országokról szóltunk, az egyszerűbb érthetőség kedvéért. Bár a köztudatban a nemzetközi politika alakulása elsősorban az országokhoz, államokhoz köthető tevékenységként jelenik meg, hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a nemzetközi politikai szereplők fogalomkörébe nem pusztán országok sorolhatóak. Meglátásunk szerint a nemzetközi politikai szereplők főbb kategóriái a következők:

• országok, államok és államszövetségek;
• államok feletti szervezetek ( pl. ENSZ, OAS );
• államok közötti - interállami szervezetek ( pl. NATO, FÁK, IMF, BRICS );
• szubállami szervezetek : ide sorolhatjuk mindazon tényezőket, amelyek nem tartoznak szervesen egy adott ország államszervezetéhez, adott esetben működésük szembenáll az adott államszervezettel ( pl. UCK, RMDSZ, nicaraguai kontrák, országhatárokon átnyúló regionális együttműködő szervezetek );
• ad hoc jellegű interállami szervezetek ( pl. az Irak ellen 1990-91-ben fennállott koalíció ).

Látható tehát, hogy a nemzetközi politikai szereplők fogalma jóval szélesebb, mint az országok és államok fogalomköre, ami nyilvánvalónak tűnhet, hiszen a geopolitikai viszonyokat, mint a nemzetközi politika kereteit alkotó viszonyrendszert nem pusztán az országok, hanem a fentebb felsorolt egyéb tényezők is alakíthatják ( és alakítják is ). Tegyük hozzá ugyanakkor, hogy az eddigiekben a geopolitika alanyairól szóltunk, s ahhoz, hogy teljes legyen a geopolitkát illető jellemzésünk, feltétlenül szólnunk kell a geopolitika alanyainak a ténykedéséről is ( hiszen ez utóbbi hozza létre magát a nemzetközi politikát ).

Azt mondhatjuk, hogy a nemzetközi politikai szereplők tulajdonképpen egyfajta - jobb kifejezés híján - "geopolitikai térben" tevékenykednek. A geopolitika folyamatos változásaihoz ( melynek jelentős részben ezen szereplők maguk az okozói ) történő alkalmazkodásuk egyfajta visszacsatolási viszonyrendszert jelent köztük és a geopolitika, mint a nemzetközi politika színtere között. Véleményünk szerint ezen visszacsatolás során mutatkozik meg az adott nemzetközi politikai szereplőre leginkább jellemző geopolitikai tényező egyértelmű hatása, amellett, hogy a hozzá kapcsolható egyéb geopolitikai tényezők is meghatározó szerepet játszanak. Az ezen "leginkább jellemző" geopolitikai tényező jelenti azt az eszközt, melyet alkalmazva az egyes nemzetközi politikai szereplők számukra legkedvezőbb módon ( azaz érdekeiket leginkább érvényesítve ) befolyásolhatják a geopolitikát, mint a nemzetközi politika színterét. Példa erre Svájc, mely a gazdasági potenciálja, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, mely a katonai ereje, vagy éppenséggel India, mely leginkább lakosságának nagysága révén képes befolyásolni a geopolitikát. A nemzetközi politikai szereplők azon tevékenységét, melynek során a rájuk leginkább jellemző geopolitikai tényező, mint érdekérvényesítő eszköz által befolyásolják a geopolitika alakulását, geostratégiának nevezzük.

A geostratégia tehát tulajdonképpen nem más, mint egy adott nemzetközi politikai szereplő által annak a felismerése, hogy a rá jellemző geopolitikai tényezők közül melyik az, amelyik a leginkább alkalmas arra, hogy számára előnyösen befolyásolja a geopolitikai viszonyokat. Láttuk azonban, hogy a geopolitika, mint olyan, nem más, mint egy aktuálisan éppen fennálló viszonyrendszer a nemzetközi politikai szereplők között. E viszonyrendszernek azonban elemei lévén, minden egyes elem ( tulajdonképpen ezeket neveztük az eddigiek során nemzetközi politikai szereplőknek ) viszonya minden egyes egyéb elemhez meghatározó. E kapcsolat lényege ugyanakkor, mint azt az előzőekben láttuk, az adott egyes elemek geostratégiájából fakad. Az egy adott nemzetközi politikai szereplő által a geostratégiájából adódó, a többi nemzetközi politikai szereplővel fennálló kapcsolat, kapcsolatrendszer kialakítását nevezzük külpolitikának.

Úgy véljük tehát, hogy tisztáztuk mind a geopolitika, mind a geostratégia és mind a külpolitika fogalmát, a nemzetközi politikai szereplők fogalomkörével egyetemben. Újfent hangsúlyoznunk kell azonban, hogy természetesen az eddig kifejtettek mind pusztán egy modell részeit alkotják, s mint ilyenek, lényegileg vitathatóak; azt gondoljuk azonban, hogy az eddigi fogalmi meghatározásokkal ellentétben az általunk elmondottak alapvetően komplex szempontok figyelembevételével születtek meg, s mint ilyenek, lényegi előrelépést jelenthetnek a korábbi, partikuláris alapon történő fogalmi besorolásokkal szemben. Az egyszerűbb érthetőség kedvéért azonban a későbbiekben alapvetően államokban-országokban gondolkodunk majd, tudatában annak, hogy ez tulajdonképpen egy erősen sematikus képet rajzol majd ki az európai geopolitika alakulásáról. A továbbiakban ugyanakkor azért is elsősorban országok és államok fogalomkörében gondolkodunk, mivel alapvető kérdésünk az európai államok, ezen belül Magyarország geopolitikai lehetőségeinek és környezetének a felmérése.

3. A modern hatalmi centrumok

Az általunk korábban vázoltak jelentik a továbbiakban értelmezésünkben a "nemzetközi politika" fogalmát. A nemzetközi politika tehát állításunk szerint nem egyéb, mint az aktuálisan fennálló geopolitika egyfajta leképeződése. A nemzetközi politika jellemzőit, annak mibenlétét tárgyaló legújabbkori elméletek közül mindenképpen ki kell emelnünk I. Wallerstein ( 1930- ) politikai elméletrendszerét. Wallerstein nézete szerint léteznek úgynevezett "centrumok" , "félperifériák" és "perifériák" a világpolitika rendszerében (7). Elképzelésének kiindulópontja szerint a "centrumországok" alkotják a kapitalista világrendszer vezető gazdasági erejét, azáltal, hogy ezekben az országokban jönnek létre és kerülnek piacra a kapitalista világrendszer leginkább hasznot hozó termékei, míg a "periféria" országai az ezen árucikkek előállításához szükséges nyersanyagot és munkaerőt biztosítják a "centrum" országai számára. Wallerstein tehát egyfajta "nemzetközi munkamegosztásról" beszél a különböző országok között. Látható, hogy Wallerstein elmélete alapvetően gazdasági jellegű, ily módon tehát nem kívánjuk sem elemezni, sem vitába szállni nincs szándékunkban nézeteivel, lévén, hogy jelen dolgozatunk témája alapvetően nem gazdasági, hanem geopolitikai. Mégis, számunkra megkerülhetetlen Wallerstein elmélete, lévén, hogy az általa a politikai gondolkodás történetébe bevezetett "centrum-félperiféria-periféria" terminológiát kívánjuk a továbbiakban mi is alkalmazni - hangsúlyozva, hogy távolról sem a wallerstein-i értelmezésben, sokkal inkább geopolitikai összefüggésekben.

Kétségtelen ugyanis, hogy, amint arra a korábbiak során már utaltunk, az egyes nemzetközi politikai szereplők ( ezekre tehát, korábbi elgondolásunknak megfelelően országokként hivatkozunk ) geopolitikai szerepe változó - egyes országok dominálnak a nemzetközi politikai színtéren, míg mások kevésbé képesek érdekeik érvényesítésére. Szembetűnő azonban, hogy egyes országok kiemelkedően képesek a nemzetközi politikai viszonyok tartós és nagymértékű befolyásolására; gondolatmenetünkben ezen országokat tekintjük "centrumországoknak". Hatalmi centrumon tehát azon geopolitikai szereplőket értjük, ahol olyan mértékben koncentrálódik a politikai, gazdasági, katonai és kulturális tőke, ami által az adott geopolitikai szereplő ( ország) képes a globális geopolitikai helyzet befolyásolásán keresztül a nemzetközi politikai helyzet nagymérvű megváltoztatására. Hogy mit tekintünk politikai, gazdasági, katonai és kulturális tőkének, annak elemzése messzire vezetne, szétfeszítve ezen írás kereteit, ezért ettől most eltekintünk. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a hatalmi centrumok léte maga után vonja a perifériák és a félperifériák fogalmának felvetődését is. Nos, a hatalmi félperiféria azon országokat jelenti, melyek egyfajta kölcsönhatásban állva a hatalmi centrummal, bizonyos mértékig képesek annak geostratégiáját befolyásolni, míg a periférikus országok semmiféle érdekérvényestésre nem képesek a hatalmi centrummal szemben. A nemzetközi politikai helyzet mindenkori alakulását tehát a hatalmi centrumok geopolitikai törekvései, geostratégiája, és a félperiféria, valamint a periféria országainak e törekvésekhez való viszonyulása jelenti.

A hatalmi centrumok elhelyezkedése általánosságban véve jó közelítésképpen jellemezhető egy-egy földrajzi pont megadásával. Ebből adódik ugyanakkor, mintegy értelemszerűen, hogy a fentebb részletezett geopolitikai centrum-félperiféria-periféria hármas felosztást tekintve szintén jó közelítéssel alkalmazható egy-egy földrajzi régió fogalma. A későbbiekben az egyszerűség kedvéért e jól szemléltethető modellt alkalmazzuk, és történelmi folyamatokon keresztül igyekszünk kifejteni modellünk lényegét.

Mindenekelőtt azonban, lévén a geopolitika modernkori jelenség, ki kell térnünk a modernitás, mint történeti fogalom mibenlétére. A modernséget, modenitást illetően több, egymástól gyökeresen eltérő, egymásnak olykor ellentmondó elképzeléssel lehet meghatározni. A példa kedvéért, hogy láthatóvá tegyük, milyen sokrétű megközelítése lehet a modernitásnak, mint történelmi-eszmetörténeti irányzatnak, érdemes néhány felvetést ezzel kapcsolatban megvizsgálnunk.

E tekintetben feltétlenül meg kell említenünk M. Weber ( 1864-1920 ) nevét és munkásságát. Weber szerint a modernség, a modernitás tulajdonképpen nem más, mint az életvitel és a különböző tevékenységek bizonyosfajta ésszerűsítése, "racionalizációja" (8). Véleménye szerint a modernitás nem csupán társadalmi, hanem identitásbeli átalakulást is jelent, melynek elsődleges célja a kapitalista társadalom kialakulásával egyetemben a minél nagyobb haszon elérése - ennek köszönhető pl. a protestáns puritanizmus kialakulása is ( lévén, hogy a személyes igényekre történő pazarlás - értve ezalatt a munkára fordítható idő fecsérlését is - is a haszon és a tőkefelhalmozás útjában áll - a szerző megjegyzése ). Weber tehát a modernitás kialakulásának kezdetét tehát a kapitalizmus, mint gazdasági rendszer, és a protestantizmus, mint társadalmi berendezkedés, társadalmi identitásrendszer létrejöttéhez köti.

R. Spaemann ( 1927- ) ugyanakkor egyfajta relativista, ugyanakkor normatív meghatározást ad a modernitás, mint eszmetörténeti fogalom meghatározását illetően (9). Véleménye szerint a modernitás, mint a korábbi eszmerendszereket folyamatosan felváltó gondolkodási mód a következő összetevőkkel jellemezhető:

a szabadság fogalmának kiterjesztése a korábbiakhoz képest; a szükségszerű és vég nélküli fejlődés hangoztatása; az ember természet feletti uralmának progresszív kihasználása; a tudományos objektivizmus szerepének fontossága; a tudományos ( és egyéb ) tapasztalatok homogenizálása, egységesítése; különböző, egymástól eltérő hipotézisek felállítása a világ dolgainak megmagyarázását illetőleg; univerzalitás feltételezése. Látható, hogy Spaemann gyökeresen eltérő magyarázatot ad a modernségre, a modernitásra, mint Weber, lévén, hogy nézetrendszere szerint a modernitás tulajdonképpen egy viszonylagos fogalom, nem köthető egyetlen esemény vagy társadalmi változás kialakulásához, hiszen az aktuálisan modern nem más, mint egy korábban modern paradigma elavulása után azt felváltó új nézetrendszer.

E két példán keresztül látható, mennyire eltérő magyarázatok születhetnek a modernitás fogalmát illetően. Ugyanakkor elmondható, hogy számunkra igazán a modernségnek, mint jelenségnek nem az eszmetörténeti - filozófiai magyarázata lenne fontos, hanem annak geopolitikai-történelmi meghatározása. E tekintetben elsősorban H. Kissinger nézeteire kell hivatkoznunk (10). Kissinger véleménye szerint a modernkori Európa ( csakúgy, mint a modernkori politika ) az első világrendszer létrejöttétől, 1648-tól, a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke időszakától datálódik. Meglátása szerint ugyanis a modern nemzetközi politika a világrendszerek változásától, azoknak egymáshoz való viszonyától függ. A modernitás tehát Kissinger szerint nem egyéb, mint egy eddig 350 esztendős folyamat, s a modern Európa születése tulajdonképpen egyetlen dátumhoz köthető.

A magunk részéről leginkább ez utóbbi állásponttal tudunk egyetérteni - hangsúlyozva, hogy bizony még Kissinger véleményével sem lehet maradéktalanul egyetérteni. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a modernitás, mint történeti paradigma kialakulása, nem köthető egyetlen konkrét évszámhoz, hanem Európa különböző földrajzi területein más és más időpontban vette kezdetét. Még kevésbé tudunk egyetérteni Weber protestantizmus szerepét dimenzionáló felfogásával, illetve Spaemann relativizmusával e kérdést illetően. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a történeti értelemben vett modernitás kialakulása korántsem a fentebb említett nézetek szerinti, a világrendszer létrejöttéhez köthető fogalom, sokkal inkább a társadalmi fejlődés következménye ( aminek következménye természetesen a modern világrendszer kialakulása volt ). Véleményünk szerint a "modernkori történelem" , ezzel együtt "a modernkori nemzetközi politika" azt az időszakot jelenti, amely a különböző hatalmi centrumok megszületésétől napjainkig ível. A nemzetközi politikát jelentősen befolyásolni képes hatalmi centrumok kialakulása a rendi társadalmak felbomlása, azok megszűnése után következik - lévén, hogy a politikai, gazdasági, katonai és kulturális tőke koncentrációja ezen társadalmak felbomlása után ment végbe. Amint említettük, e folyamat eltérő időben zajlott a különféle földrajzi területeken, s a következő európai hatalmi centrumok kialakulásához vezetett: London ( 1640 ), Párizs ( 1789 ), Moszkva ( 1917 ). Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy alapvetően társadalmi folyamatokról beszélhetünk, s mint ilyen esetekben, a közölt időpontok nem jelentenek határozott cezúrát a különböző történeti folymatokra vonatkozólag; mindazonáltal, modellünk szempontjából határozottan elégséges viszonyítási pontokat jelölnek. Továbbá feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy európai hatalmi centrumokról van szó, minekutána elemzésünk szempontából Európa geopolitikai viszonyainak az alakulása az elsődleges kérdéskör.

Az európai történelem ismeretében látható ugyanakkor, hogy a hatalmi centrumok kialakulása döntő hatást gyakorolt a későbbiek során Európa politikai térképére nézvést ( ismételten ld. Kjellén, ill. Ratzel nézeteit! ). Ennek oka nyilvánvalóan abban keresendő, hogy e hatalmi centrumok a földrajzi környezetük társadalmi fejlődésére is jelentős befolyást gyakoroltak, gyakorolnak. Egyfajta integratív szervező erőként lépve fel, mintegy átalakították a földrajzilag hozzájuk köthető területek társadalmi berendezkedését, felépítését, ezáltal érvényre juttatva politikai, gazdasági, katonai és kulturális tőkekoncentrációjukból eredő geostratégiai elképzeléseiket. Kiváló példa erre Párizs, mint hatalmi centrum esete, hiszen a napóleoni háborúk korszaka gyakorlatilag az ezen hatás megszilárdítására való törekvések összességeként jellemezhető. Azokat a földrajzi területeket, amelyek egy-egy hatalmi centrum efféle - jobb kifejezés híján - "kisugárzásának" a hatása alá kerültek, vagyis amely területeken egy-egy hatalmi centrum integratív szervező erőként lép fel társadalmi tekintetben, nevezzük a továbbiakban geopolitikai régiónak. Hozzá kell tenni ehhez, hogy bár London és Párizs esetében, mint láttuk, a hatalmi centrummá válás egymástól jelentősen eltérő időszakokban zajlott le, a történelmi fejlődés okán e két hatalmi centrum bizonyos idő elteltével egyetlen hatalmi centrummá vált - hogy ez a folyamat mikor zárult le véglegesen, az persze erősen vitatható, és talán egészen pontosan nem is határozható meg, mindamellett bizonyossággal állítható, hogy az Entente cordiale megkötésének időpontjában ( 1904 ) e hatalmi centrumok már egyetlen hatalmi centrumként viselkedtek a nemzetközi politikai színtéren.

Európában tehát tulajdonképpen két geopolitikai hatalmi centrum alakult ki a modernkori történelem során: az egyik a London-Párizs, a másik a Moszkva nevével fémjelzett földrajzi pontokhoz, illetve az általuk társadalmi szempontból döntően befolyásolt földrajzi területekkel jellemezhető. Az egyszerűség kedvéért nevezzük az előbbit Nyugat-Európa, az utóbbit Kelet néven. A továbbiak során ez utóbbi kifejezések használata esetén a fentebb leírtak szerint jellemzett geopolitikai hatalmi centrumokat értjük ezen fogalmak alatt. E geopolitikai régiókat földrajzi területekként azonosítva Nyugat-Európán a Rajnától nyugatra eső, míg Keleten a Visztula-Bug-Keleti-Kárpátok-Prut vonaltól keletre elterülő térségeket értjük ( megjegyezve, hogy természetszerűleg e határvonalak sem jelentenek egyértelmű és éles választóvonalakat ).

Feltűnő, hogy a Rajnától keletre, és a Visztula-Bug-Keleti-Kárpátok-Prut vonaltól nyugatra, vagyis Nyugat-Európa és a Kelet között nem tüntettünk fel hatalmi centrumot. Ezen óriási földrajzi terület ugyanis nélkülözi a hatalmi centrum meglétét. Ezen első pillantásra meglepő állításunk ugyanakkor viszonylag könnyen igazolható. Természetesen e földrajzi területeken is végbement a rendi társadalmak felbomlása, s mint ilyenek, az itteni társadalmak is átléptek a modernitás korába. Ezzel együtt végbement a politikai, gazdasági, katonai és kulturális tőke bizonyos mértékű, jelentős felhalmozódása, elsősorban a ma Németországként ismert területeken. Ezzel együtt Berlin, mint olyan földrajzi pont, ahol e térségben leginkább megfigyelhető az említett tőkefelhalmozódás, nyilvánvalóan hatalmi centrumokra vonatkoztatható jellemvonásokkal kezdett rendelkezni, s kísérletet tett a földrajzi környezetében integratív szervező erőként történő megjelenésre. Itt kell megemlítenünk mindenképpen az ún. német Mittel-Europa tervet. Egyfajta geostratégiáról beszélhetünk, mely tulajdonképpen Berlin, mint hatalmi centrum létezését volt hivatott alátámasztani azáltal, hogy koncepcionális keretbe foglalta a Nyugat-Európa és a Kelet között elterülő térségek német vezetés alatt ( és nyilván annak mintájára...) megvalósuló együttműködését. Ennek keretei között vezetik be a német, és ezáltal az európai politikai gondolkodásba máig hatóan "Közép-Európa" fogalmát, mikor 1870-1871 után Berlin elindul a hatalmi centrummá válás útján. "Közép-Európa" ezen elképzelés szerint a Rajnától nagyjából az orosz klíma kezdetéig terjed ( ismét földrajzi, ezúttal meteorológiai fogalmak keverednek politikai terminusokkal, ld. írásunk elejét a fogalmi keveredésekről! ). A témával részletesen foglalkozik Vitári Zsolt (11). Vitári említett dolgozatában végigtárgyalja, hányféle elképzelés látott napvilágot Közép-Európát, mint geopolitikai fogalmat illetően. Önmagában ez a tény, hogy maga Közép-Európa geopolitikai fogalomként ennyire sokrétűen meghatározható ( vagy inkább meghatározhatatlan...) , előrevetíti gondolatmenetünk majdani következtetéseit. Berlin ugyanis ezen koncepcióra támaszkodva kívánt Nyugat-Európához, illetve a Kelethez hasonló geopolitikai régiót létrehozni a földrajzi értelemben vett Közép-Európában. Tulajdonképpen az előbbiek ismeretében egyáltalán nem tekinthető váratlan következtetésnek, hogy a két világháború nem volt egyéb, mint az ezen berlini elképzelések megvalósítására tett kísérlet ( lévén, hogy voltaképpen a hitleri élettér-elmélet sem tekinthető másnak, mint ezen Mittel-Europa terv szélsőséges verziója ). Mind a "Közép-Európát", mint geopolitikai régiót fogalmilag körülvevő képlékenység, mind az a tény, hogy e régió létrehozására tett berlini kísérletek kudarcot vallottak, számunkra egyetlen következtetést tesznek lehetővé: Közép-Európa, mint geopolitikai régió, nem létezik ( hangsúlyozva, hogy geopolitikai régióról beszélünk! ), hiszen nem létezik közép-európai hatalmi centrum  - az előző pedig feltételezi az utóbbit ( érdemes lenne ugyanakkor történeti szempontból végiggondolni e kérdést illetőleg Bécs szerepét is, jól tudván, hogy a hatalmi centrummá válás útján Bécs még kevésbé volt sikeres, mint Berlin, ami szintén következtetésünk helyességét igazolja ). És végül, de nem utolsósorban: 1945 után a német külpolitika, amely, mint láttuk, a geopolitika egyfajta leképeződése, felismerve a közép-európai geopolitikai régió létezését illető korábbi téves berlini álláspontot, egyértelműen a nyugat-európai hatalmi centrumhoz való közeledést kezdte preferálni, olyannyira, hogy napjainkra gyakorlatilag a nyugat-európai centrum részének tekinthető.

De mi is akkor ez a Nyugat-Európa és a kelet között elterülő földrajzi térség geopolitikai szempontból? Amint láttuk, régió nem lehet, hiszen nincs a földrajzi Közép-Európa területén hatalmi centrum. Sokkal inkább tekinthető a két európai hatalmi centrum félperifériájának, azaz olyan geopolitikai térségnek, amely bizonyos mértékig képes befolyásolni a hatalmi centrumok geostratégiáját, azonban ezen kölcsönhatásban nem jelenik meg domináns félként. A Rajnától keletre és a Visztula-Bug-Keleti-Kárpátok-Prut vonaltól nyugatra elterülő geopolitikai térség, mely egyidejűleg mind Nyugat-Európa, mind a Kelet félperifériájaként jellemezhető, nem más, mint Kelet-Európa. Ezen térség történelme pedig tulajdonképpen nem egyéb, mint a Nyugat-Európa és a Kelet közti folyamatos geopolitikai vetélkedés következményeinek rendszere.

4. Magyarország

Az előzőek során tehát meghatároztuk Kelet-Európa, mint geopolitikai térség fogalmát ( aminthogy arra a következtetésre jutottunk, miszerint Közép-Európa földrajzi régióként ugyan létezik, geopolitikai régióként viszont nem egyéb, mint egy, a köztudatban létező téves hipotézis ). Az egyértelműség okán lássuk, mely országokat tekintjük a Kelet-Európát alkotó geopolitikai térség részeinek - előrebocsájtva, hogy Németország, bár a Rajnától keletre fekszik, amint azt korábban kifejtettük, nézetünk szerint Nyugat-Európához sorolható 1945 óta geopolitikai szempontból.

A kelet-európai országok tehát a következők: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária ( érdekes kérdés, hogy a balkáni országok Kelet-Európához sorolhatóak-e, avagy valamilyen egyéb, sajátos geopolitikai képződményt jelentenek; kérdés, hogy a Balkán etnikai-politikai fragmentációja mennyire befolyásolja e terminológiát, de ez jelen írásunknál hosszabb vizsgálatot igényel ).

Látható tehát, hogy Magyarország, mint ország, tulajdonképpen a kelet-európai geopolitikai térséghez tartozik. Ami tulajdonképpen nem jelenthet egyebet, mint hogy Magyarország egyidejűleg mind Nyugat-Európa, mind a Kelet félperifériájához sorolható. Magyarország ennek következtében modernkori történelme során mindig is kényes szituációban találta magát, elsősorban annak köszönhetően, hogy a modernkori magyar politikai ( köz- ) gondolkodást az utóbbi másfélszáz évben teljes mértékben áthatotta, és áthatja a német Mittel-Europa-elvből fakadó, Közép-Európát geopolitikai régiónak tekintő paradigma.

Írásunk elején tisztáztuk, hogy egy adott nemzetközi politikai szereplő ( jelen esetben tehát Magyarország ) geopolitikában elfoglalt helyzetét döntő módon befolyásolja öt geopolitikai tényező. Érdemes tehát Magyarország esetében is tisztázni, konkretizálni a fentebb említett geopolitikai tényezők mértékét, milyenségét, a terjedelmi korlátok miatt pusztán felsorolásszerűen:

• geográfiai-földrajzi tényező: Magyarország, területi nagyságát tekintve, a világ országai között a 108. helyet foglalja el, ezenkívül hét országgal közvetlenül határos (12);
• demográfiai-népességi tényező: Magyarország lakossága megközelítőleg 9,8 millióra tehető, amivel a Föld országai között a 88. helyre rangsorolható (13);
• gazdasági tényező: Magyarország a bruttó hazai összterméket, és annak egy főre vetített nagyságát illetőleg a világ országai között az 56. helyet foglalja el (13);
• katonai tényező: Magyarország, katonai erejét és katonai potenciálját tekintve a világ országai között a 113. helyre sorolható (14);
• innovációs tényező: Magyarország, az Innovatív Unió legfrissebb felmérése szerint, a vizsgált országok közül a 20. helyet foglalja el (15).

A fentieket összefoglalva, illetve összevetve más országok hasonló geopolitikai tényezőivel, világosan látható, hogy Magyarország, az országok nemzetközi politikában betöltött súlyát illetően, geopolitikai tényezőinek eredő hatásaként gyakorlatilag a képzeletbeli "rangsor" alsó-közepén helyezkedik el. Világos tehát, hogy a magyar külpolitikának, ami, amint azt fentebb láthattuk, nem egyéb, mint a geostratégia leképeződése, mindenképpen figyelembe kell venni tényként az utóbbi megállapításunkat.

Ugyanakkor, amint azt megállapítottuk, Magyarország geopolitikailag a kelet-európai térség részét képezi ( több más országgal egyetemben ). Ebből az következik, hogy Magyarország – és a mindenkori magyar külpolitika – mozgásterét gyakorlatilag azon két hatalmi centrum folytonosan váltakozó külpolitikai viszonya határozza meg, melyeknek félperifériáján az ország elhelyezkedik; ez pedig nem egyéb, mint a Nyugat-Európa és a Kelet elnevezéssel illetett hatalmi centrumok egymással fennálló viszonya.

A fenti két, egymást tökéletesen kiegészítő megállapítás képezheti mindazonáltal egy realista, valóságos alapokon nyugvó, és Magyarország geopolitikai érdekeit legmarkánsabban érvényesítő külpolitikai koncepció alapját. E fenti kettős determináltság bármelyikének figyelmen kívül hagyása Magyarországra, mint nemzetközi politikai szereplőre tekintve súlyosan negatív következményekkel járhat. A magyar külpolitika célja tehát az kell legyen, hogy e kettős tényezőkből kiindulva olyan utat keressen a nemzeti érdekek képviseletére és érvényesítésére, ami a leghatékonyabban jeleníti meg Magyarország nemzetközi érdekeit.

A mindenkori budapesti külpolitikának tehát alappillérként a következőkből kell kiindulnia:

• Közép-Európa, mint geopolitikai térség, nem létezik. Magyarország Kelet-Európában, mint geopolitikai térségben foglalja el helyét, s mint ilyen, folytonosan ki van téve a Nyugat-Európa és a Kelet ( praktikusan a Párizs-London-Berlin és Moszkva ) által egymással kialakított viszonyrendszer változásainak;
• Magyarország, geopolitikai tényezőinek összességét tekintve, a világ országainak "rangsorában" az alsó-közép csoportjába sorolható.

Ezen kettős alappillérből vonható le az a következtetés, mely a mindenkori magyar külpolitika vezérfonalaként kell(ene), hogy szolgáljon. Nevezetesen: Magyarország – önmagában tekintve -  nem lehet aktív kezdeményezője a nemzetközi politikai viszonyok nagymértékű változásainak, lévén, hogy e változások nagyobb mértékben gyakorolnak hatást az országra, mint amekkora mértékben Magyarország – geopolitikai determináltságánál fogva – képes saját érdekeinek érvényesítésére. Következésképpen a mindenkori magyar külpolitika célja egyfajta "reaktív" külpolitika felépítése és gyakorlása kell(ene), hogy legyen. Egyszerűbben megfogalmazva: olyan magyar külpolitikára van szükség, amely képes – akár megelőző, akár utólagos – reakcióval a folyamatosan változó nemzetközi geopolitikai viszonyok kihívásainak eleget tenni.

Állításaink alátámasztására vegyünk át röviden két, balsikeres külpolitikai koncepciót a modernkori magyar történelemből.

Napjainkig meghatározza bizonyos mértékig Magyarország – és Európa – sorsát, szerepét, a második világháború, mely eddigi vizsgálataink alapján voltaképpen nem tekinthető másnak, mint a "Mittel-Europa" terv által meghatározott, és Berlin, mint közép-európai hatalmi centrum által igényelt szerep megvalósítására tett törekvés, amely természetszerűen ütközött a Nyugat-Európa és a Kelet által meghatározott korabeli geopolitikai viszonyrendszerrel – szétfeszítve annak kereteit, ugyanakkor ezen törekvések elbukásával egyértelműen bizonyítva Közép-Európa, mint geopolitikai régió nemlétét. Hogyan kapcsolódott ehhez a korabeli magyar külpolitika? Átitatva a német koncepciótól, Közép-Európát illetően a magyar külpolitika egyértelműen magyar közép-európai vezető szerepre törekedett, végzetszerűen katasztrófába sodorva a magyar államot, államiságot. Figyelmen kívül hagyván a fentebb vázolt kettős determináltságot, egyértelműen a magyar külpolitika zsákutcájává válhatott csak a német kötődés. A korabeli magyar külpolitika nem tudott kiszakadni az általa helyesnek vélt geopolitikai gondolkodás iskolájából, mert nem vette figyelembe az általunk fentebb hangoztatott kettős determinizmust, ezzel Magyarországot "az utolsó csatlós" dicstelen szerepkörére kárhoztatva.

Eme téves gondolkodás vonásai megfigyelhetőek mind a mai napig a magyar ( és egyéb kelet-európai ) külpolitikai gondolkodásban. Rendkívül jó példa erre az ún. "Visegrádi Országok" nevű kezdeményezés. Ennek keretei között valamifajta törekvés figyelhető meg arra, hogy bizonyos "közép-európai" együttműködés által egyfajta (geo-)politikai hatalmi centrum jöjjön létre Kelet-Európában – jóllehet, mint láthattuk, sem egyik, sem másik feltételét nem teljesíthetik a kezdeményezésben részt vevő országok ezen törekvésnek. Nevezetesen, egészen egyszerűen merő illúzió közép-európai együttműködésről beszélni akkor, amikor nem létezik Közép-Európa, mint geopolitikai régió. Látható is, hogy az elmúlt negyedszázad során a "Visegrádi Országok" geopolitikai szerepe, súlya, nemhogy nőtt volna, egyenesen csökkent; s az "együttműködés" arra nem volt képes, hogy két ország közti vitás kérdésekben hatékonyan fellépjen ( lásd pl. Bős-Nagymaros esetét! ). Napjainkra világossá vált, hogy a "visegrádi együttműködés" geopolitikai, globális szintet tekintve nem egyéb üres formánál. Ez volt a magyar külpolitika, fentiek figyelmen kívül hagyásával történt olyan lépése, mely példaként hozható fel a korábban elmondottakkal kapcsolatban. Látható tehát, hogy a magyar külpolitikának olyan új, világos utakra kell lépnie, melyek a kettős determinizmusból eredeztethetőek, s egyfajta "reaktív" jelleget kell magán viselnie.

5. Következtetések

Láthattuk tehát a korábbiakban, hogy – véleményünk szerint – Magyarországnak, és a magyar külpolitikának a kettős determinizmusból kiinduló, és "reaktív" külpolitikát kell folytatnia. Ellenkező esetben, a történelmi tapasztalatokból kiindulva, súlyos nemzetközi, geopolitikai következményekkel kell szembesülnie Magyarországnak.

Mit is jelent ez a gyakorlatban?

Mindenekelőtt, a mindenkori magyar (kül)politikának tudomásul kell vennie, hogy Magyarország, nemzetközi politikai szereplőként, nem primér, hanem szekunder résztvevője a nemzetközi politikai eseményeknek, az ország geopolitikai környezetét érintő változásoknak.

Mindazonáltal, hangsúlyozni kell, hogy ez a másodlagos szerep pusztán annyit jelent, hogy – mint azt fentebb megállapítottuk – Magyarország nem aktív kezdeményezője nagyívű geopolitikai változásoknak. Ugyanakkor, éppen ebből fakadólag, az ország kettős geopolitikai determinizmusából következően, Magyarország aktív szereplője lehet a nemzetközi geopolitika változásainak – ennek azonban előfeltétele a "reaktív" külpolitika kialakítása.

Az általunk kívánatosnak tartott "reaktív" külpolitika lényege az, hogy a Nyugat-Európa és a Kelet között fennálló viszonyok folyamatos változásaihoz a magyar külpolitika intézményesen úgy reagáljon – akár megelőző, akár utólagos jelleggel -, hogy eredményesen képviselje a mindenkori magyar nemzeti érdeket. A mindenkori magyar nemzeti érdek pedig nem egyéb, mint az ország békés fejlődése, a demokratikus szociális-jóléti állam kiépítése, a más nemzetközi politikai szereplőkkel való viszony pozitív módon történő ápolása.

A "reaktív" külpolitika kiépítésének és alkalmazásának azonban előfeltételei vannak. Ezek – a történelmi tapasztalatok alapján – a következők, röviden megfogalmazva: mit nem tehet és mit tehet a mindenkori magyar külpolitikai gondolkodás ( nem véletlen a sorrend, ugyanis a kettős determinizmusból következően mindenekelőtt az előbbit kell számbavennünk ).

Lássuk tehát, nagy vonalakban, mit nem tehet a mindenkori magyar külpolitika:

• 1: nem hagyhatja figyelmen kívül a magyar külpolitika a London-Párizs és a Moszkva közti viszony változásait. A Nyugat-Európa és a Kelet közül jelen pillanatban – értve ezalatt az elkövetkező néhány évtizedet – a kelet-európai geopolitikai térségben Nyugat-Európa, mint hatalmi centrum rendelkezik dominanciával. Más szóval: a kelet-európai geopolitikai viszonyok alakulását napjainkban Nyugat-Európa befolyásolja, tehát, a magyar külpolitika elemi érdeke a Nyugat-Európával, mint hatalmi centrummal való szoros együttműködés.
• 2: nem léphet fel aktív kezdeményezőként semmiféle olyan "nyitást" illetőleg, ami nagymértékben befolyásolná a London-Párizs(Berlin) és a Moszkva közti viszony alakulását. Az ezen hatalmi centrumok közti viszonyrendszer megváltoztatását önálló aktorként korábban maga Berlin kezdeményezte, s amint arra rámutattunk a történelmi tapasztalatokból kiindulva, mindannyiszor katasztrófába sorolta e sikertelen kísérlet Európát, s Németországot, valamint ( csatlakozóként ) Magyarországot is. A történelmi tapasztalatokból kiindulva Magyarország erre nem képes, minden, ez irányú lépésével csökkenti a magyar külpolitika Budapest nemzetközi súlyát.
• 3: nem lehet egyfajta különutat járni, "hintapolitikát" űzni – ennek akkor lenne létjogosultsága, ha a Magyarország körüli geopolitikai helyzet belátható időn belül megváltozna. Mivel erre számottevő esély nincs, minden ez irányú lépés csak csökkenti Magyarország nemzetközi presztízsét.
• 4. nem állíthat a magyar külpolitika kész helyzet elé más országot, országokat, mivel a kettős determinizmusból fakadóan ennek csak negatív következményei lehetnek. A folyamatos konfrontálódás a legnagyobb ellenfele a "reaktív" külpolitikának, mint kívánatos célnak, s – láthattuk – Magyarország geopolitikai súlya kevés ahhoz, hogy efféle konfliktusokat akár csak kezelni tudjon.

Hogyan tovább? Vethető fel tehát a kérdés. A továbbiakban azt kell megvizsgálnunk, mit tehet meg, következésképpen mit kell tennie a mindenkori magyar külügyi vezetésnek.

• 1: mindenképpen az alapján kell felépíteni a magyar külpolitikát, ami a Nyugat-Európa és a Kelet, mint hatalmi centrumok közti viszony változásait jellemzi. Teljesen egyértelmű, hogy a magyar külpolitika mindenkori fő feladata ezen viszony változásának folyamatos kiértékelése. Csakis ezen kiértékelések kapcsán űzhető "reaktív" ( tehát jelen viszonyok közepette reális ) külpolitika. Szorosan együtt kell működnie a magyar külpolitikának a Nyugat-Európára, mint hatalmi centrumra jellemző geopolitikai irányvonallal, ugyanakkor nonkonfrontatív ( ami nem baráti! ) módon kell(ene) kezelnie az egyéb hatalmi centrumokat.
• 2: szükség van a külpolitikai "nyitásokra". A mindenkori magyar külpolitika feladata abban áll, hogy új kapcsolatokat, új viszonyrendszert hozzon létre – akár a Nyugat-Európához fűződő kapcsolatrendszer keretein belül, akár azzal párhuzamosan. Semmiképpen sem feszegetheti a magyar külpolitika ugyanakkor a fennálló geopolitikai kereteket, hiszen annak következményei – amint azt láthattuk – súlyosak lehetnek. Azonban nyitni kell, a magyar külpolitika szempontjából eleddig irreleváns, ám a Nyugat-Európa számára geopolitikailag fontos térségek felé.
• 3: konfrontatív külpolitika  - ami végiggondolva a modernkori magyar külpolitka történetét, mindig dominált - helyett "reaktív" külpolitikára van szükség. Ebből a szempontból ez nem jelent mást, mint hogy minél több nemzetközi politikai szereplővel pozitív viszonyt kell kialakítani, hiszen más módon – a kettős determinizmusból adódóan – nem növelhető Magyarország nemzetközi geopolitikai súlya.

6. Végkövetkeztetés

Gyakorta hangzik el, mind (kül)politikai szinten, mind a közbeszédben Magyarországon: "Valahová tartoznunk kell", "Választanunk kell", "Kompország vagyunk". Azt kell mondjuk – a fentiek ismeretében –, egyik kijelentés sem igaz ezek közül. Ugyanis: Magyarország geopolitikai tényezői adottak, illetve adott a geopolitikai környezet is, amiben a magyar külpolitika mozoghat.

Magyarország számára – úgy gondoljuk – a fentebb felvázolt reaktív külpolitika lehet az a geostratégiai koncepció, aminek keretein belül mozognia kell, nemzetközi politikai szereplőként. Minden más út súlyos következményekkel jár(hat) Magyarországra nézve – az általunk felvázolt történelmi tapasztalatok is ezt igazolják.

A külpolitika immáron a legfontosabb ágává vált a politikának. Századunk a geopolitika győzelmének kora, a modernitás keretei közt létrejött olyan tényező, mely az egyén szempontjából sem figyelmen kívül hagyható ( különösképpen nem a globalizáció korszakában ), hiszen minden geopolitikai változás a globális interdependencia korában hatást gyakorol az individuumra, mint a politika alanyára.

A magyar külpolitikának éppen ezért az a feladata, hogy Magyarországnak a nemzetközi szereplőként való megjelenítését minél hatékonyabbá tegye – kiindulva azokról a koncepcionális alapokról, amiket dolgozatunkban felvázoltunk.

Mert a geopolitika örök – ahogyan a politika is; volt, van, lesz.

Ezért született dolgozatunk.

Bóné Krisztián

Jegyzetek

1. Palotás Zoltán: A geopolitika, mint államtudomány. adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf1505.pdf

2. www.encyclopedia.com/topic/Friedrich_Ratzel.aspx

3. Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999.

4. Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1994.

5. Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1998.

6. Paul Kennedy: A XXI. század küszöbén. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997.

7. Immanuel Wallerstein: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Budapest, Gondolat Kiadó, 1983.

8. Max Weber: Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest, Gondolat Kiadó, 1982.

9. Robert Spaemann: Vége az újkornak? Vigília, 1991. február-március.

10. Henry Kissinger: Diplomácia. Budapest, Panem Kiadó, 2008.

11. Vitári Zsolt: A német Mitteleuropa. Koncepciók, gondolatok, tervek az 1930-as és 1940-es években. Pécs, 2004.

12. https://orszaginfo. magyarorszag.hu/informaciok/tarsadalom/foldrajz.html

13. https://wikipedia.org/wiki/Magyarorszag#cite_note-huk_2015-3.

14. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/hu.html

15. www.techtransfer.unideb.hu/innovacios-hirek/megjelent-az-innovacios-unio-2015.-evi-orszagrangsora.html