h i r d e t é s

Két svéd párt hivatalos indítványt nyújtott be azért, hogy kizárják a Fideszt a Néppártból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Két svéd párt hivatalos indítványt nyújtott be azért, hogy kizárják a Fideszt a Néppártból

2019. február 22. - 19:12

Úgy vélik, Orbánék már nem tartoznak az EPP-hez. - írja a magyarnarancs.hu.

Forrás: magyarnarancs.hu

Svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból (EPP).

Pénteki svéd sajtóbeszámolók szerint a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson (nyitóképünkön) és a kereszténydemokrata párt is a Fidesz távozását sürgeti az EPP-ből a magyar kormány legújabb plakátkampánya miatt.

"Úgy véljük, hogy a Fidesz már nem tartozik az Európai Néppárthoz, és ki kell zárni" - idézte a Kereszténydemokraták honlapja Peter Kullgren pártelnököt.

A kormányzati plakátkampány mellett a két párt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást is indoklásul hozta fel követelése alátámasztásához.

Tudósításában az APA osztrák hírügynökség felidézte, hogy pénteken Sebastian Kurz osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke elfogadhatatlannak nevezte a magyar kormány plakátkampányában a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban megfogalmazott állításokat, csütörtökön pedig vezető német politikusok határolódtak el tőlük.

A Fidesznek jelenleg 11, a Kereszténydemokrata Néppártnak pedig egy képviselője van az Európai Parlament 217 fős néppárti frakciójában.

Ahhoz, hogy a kizárásról szavazás legyen az EPP-ben, a pártcsalád legalább hét tagjának támogatására van szükség legalább öt országból - írta az APA.

Novemberben a finn kereszténydemokraták indítottak hasonló kezdeményezést, de akkor nem jutott el a szavazásig a dolog.

magyarnarancs.hu