Kétmilliárdért áfacsökkentést ígértek a Bungének a kitiltási ügyben
Vesztegetés vádjával emelt vádat egy meg nem nevezett férfi ellen az ügyészség abban az ügyben, aminek Vida Ildikó volt NAV-elnök USA-ból való kitiltása lett a vége - derül ki az ügyészség közleményéből.
A vád befolyással üzérkedés - írja az Index.
Az ügyészség szerint a férfit, akiből most vádlott lett - és aki egy információs technológiai és biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cég ügyvezetője volt - a Bunge lobbistája kereste meg. A férfiról annyit lehet tudni még, hogy a monogramja T.V., és hogy az üzleti életben ismert, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező üzletemberről van szó. A Bungénak akkoriban nagyon rosszul ment, mert a versenytársak áfacsalással kerültek versenyelőnybe. A cég felkérte a lobbistát, hogy járjon közbe azért, hogy 27-ről 5 százalékra csökkentse a kormány az étolaj áfáját. A lobbista megkereste az ügyészség által gyanúsított férfit is, aki azt állította, hogy ismeri a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét, Heim Pétert. A lobbista úgy tudta, hogy a vádlott széles körű kormányzati kapcsolatokkal bír.
2 milliárdért csökken az áfa
A gyanúsított az ügyészség szerint azt mondta a lobbistának egy 2014. májusi találkozón, hogy Heim azt üzeni, 2 milliárdért el tudja intézni, hogy az 5 százalékra csökkenjen az étolaj áfája. A vádlott hivatkozása szerint ez a lépés részben törvénymódosítást is feltételezett volna, ezzel pedig a vádlott azt a látszatot keltette, hogy ebből az összegből vezető beosztású hivatalos személyek is részesülnének.
Az ügyészség szerint semmi nem volt igaz abból, amit a vádlott mondott, Heim egyáltalán nem üzent ilyesmit. Az ügyészség szerint a lobbista elmondta a Bungének az ajánlatot, a cég pedig ekkor azonnal megszakított a vádlottal minden kapcsolatot, és az amerikai nagykövetségen is jelezték a dolgot.
A vádlottat az USA ezután tiltotta ki az országból.
Az Index a kitiltási botrány kirobbanása után írta meg, hogy a kitiltás hátterében egy olyan, már-már intézményesült áfacsalás húzódott meg, amelynek elszenvedői között amerikai cégek is vannak.
Akkoriban a Bungehoz köthető forrásaink arról beszéltek, hogy a magyar kormányhoz közel álló, de nem kormányzati szervezet vezetői kitalálták, hogy gyakorlatilag védelmi pénzt fognak szedni egy amerikai érdekeltségű élelmiszeripari cégtől, a Bungetól. A korrupciós ajánlat nagyjából így nézett ki: ha a Bunge milliárdos összeggel támogat egy bizonyos alapítványt, vagy stratégia megállapodást köt és visszacsorgat némi pénzt, akkor büntetlenül részt vehet a magyar étolajpiacot behálózó áfacsalásban.
A Bunge ugyanis régóta panaszkodott arra, hogy az áfacsalók miatt a piac törvénytisztelő szereplői kerülnek hátrányba, így például az általuk gyártott Floriol és Vénusz étolajokat jelentősen drágábban tudják csak árulni. Ahelyett azonban, hogy a NAV a sorozatos jelzések után fellépett volna a korrupció ellen, az említett kormányközeli szereplők inkább arra akarták rábeszélni a Bunget, szálljon be az áfacsalós buliba ő is, persze némi kenőpénzért cserébe.
Egyedül Vida ismerte el a kitiltását
A kitiltási botrány során egyedül Vida Ildikó akkori NAV-elnök ismerte el, hogy nem léphet be az Egyesült Államokba. Vida azóta távozott, idén májusban nyújtotta be lemondását. Benkő Szilárdot, Szijjártó Péter külügyminiszter kabinetfőnökét is hírbe hozták a botránnyal, ő mindvégig állította, nincs kitiltva. Amikor Szijjártó Washingtonba utazott hivatalos útra és kabinetfőnöke nem ment vele, Benkő ezt azzal magyarázta, fontosabb dolga akadt. Benkő is májusban döntött úgy, hogy „vissza kíván térni a magánszektorba”. A minisztérium szerint ennek semmi köze nem volt a kitiltási ügyhöz.
De nem csak az adóhatóság fejét, illetve helyetteseit, és a külügyi apparátus egyik vezetőjét gyanították a kitiltottak között, hanem Heim Pétert, a magyar kormányhoz közel álló Századvég Gazdaságkutató elnökét is. Heim magánügynek minősítette, utazhat-e Amerikába, a Századvég mindent tagadott. Aztán idén februárban Heim hirtelen megvált a Századvégben lévő, 50 százalékos szavazati jogot biztosító tulajdonrészétől.
Heim akkor az Indexnek azt mondta, sem hivatalosan, sem informálisan nem tárgyalt a Bungeval, és a Századvég perrel fenyegetett meg mindenkit, aki őket korrupcióval vádolja vagy az érintettségüket sugalmazza. Heim Pétert most is kereste az Index az ügyben, válaszait közölik, amint megkapják őket.