h i r d e t é s

Kiderült, mi lehetett az ok, amiért Suhajda Szilárd nem fordult vissza

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiderült, mi lehetett az ok, amiért Suhajda Szilárd nem fordult vissza

2023. május 26. - 16:38

Suhajda Szilárd szerda kora hajnalban kezdte meg a csúcstámadást a négyes táborból, azonban a magyar hegymászó felől órákig nem lehetett hallani. Varga Csaba nagyváradi hegymászó megérti, hogy miért nem fordult vissza.

Forrás: Suhajda Szilárd/Facebook

Suhajda Szilárd március 23-án utazott Nepálba, majd ezt követően három akklimatizációs kört is elvégzett a hegyen. A magyar hegymászó szerda kora hajnalban kezdte meg a csúcstámadást a négyes táborból, ahonnan 12 és 16 óra között kellett volna felérnie a csúcsra.

A magyar hegymászóról órákig semmit nem lehetett tudni, azonban a  jeladója szerint, szerda este 19:30-kor 8795 méter magasan járt a Hillary-lépcsőnél. Csütörtök este Legindi Tímea közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy a Hillary-lépcső alján súlyos állapotban találták meg a férjét, de még életben van

Pénteken egy csapat indult el, hogy kimentse, de a mentőexpedíció akár 12 óráig is eltarthat. Ez azt jelenti, hogy a hegymászó 8800 méteren töltötte az éjszakát, oxigénpalack nélkül.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a nehéz körülmények ellenére miért nem fordult vissza, ezért a Magyar Nemzet megkérdezte Varga Csaba nagyváradi hegymászót. Ő magyar rekorderként már öt nyolcezres csúcsra is feljutott, azonban két éve a Mount Everestről, tavaly pedig a Kancsendzöngáról kétszer is visszafordult. Mégis megérti, hogy Suhajda Szilárd nem fordult vissza és miért bízott abban, hogy sikerült elérnie a Föld legmagasabb pontját. A hegymászó hangsúlyozta, hogy a két esetet külön kell választani.

A beszámolók szerint Szilárd jól érezte magát, nyilván azt gondolta, hogy túl van a nehezén, meg tudja csinálni. Nyilván az is megfordult a fejében, mekkora ráfordítással járt, hogy odáig eljutott, s csak egészen kevés választotta el attól a sikertől, ami megváltoztatná az életét. Az ember az adott helyzetben valószínűleg nem hoz végleges döntést. Úgy gondolkodik, hogy na még egy kicsit, még néhány lépés, s ha az megy, akkor majd ismét átgondolja. Ám valószínűleg egyszer csak annyira kimerült, hogy már nem tudott haladni sem fölfelé, sem lefelé

– mondta a nagyváradi hegymászó a lapnak.

Varga Csaba hozzátette, hogy nyolcezer méter felett az oxigén sűrűsége a normálishoz képest kevesebb mint az egyharmada, ehhez pedig már nem lehet hozzászokni. 

Ha ott oxigénpalack nélkül valaki úgy tud haladni, hogy percenként egyet lép, az már nagyon jó” – mondta. (nlc.hu)