Vannak, akik a demagógiának a megnyilvánulásait hajlandók elítélni, sajátjukat azonban magától értetődőnek tartják, magánéletileg vagy hivatalból egyaránt! Egy taxisofőr, nemrégiben arról beszélt útközben, hogy ő mindenféle diszkriminációt ellenez, elítél, elhatárolja magát mindenféle soviniszta magatartástól, amit a hazai, politikai „közéletben” tapasztal, de a cigányokat és a zsidókat nem tartja „rendes” embereknek! A diszkriminációnak az ilyen modern, „eklektikus” változata a cinizmussal, a diszkriminációtól egyáltalán nem távoli tanult és tanított világszemlélettel függ össze. Elgondolkodtató, mert igazából nem is értettem ezt tartalmi és logikai ellentmondást!

Az ember életútja során is változhat a demagógia tartalma, mást jelenthet számára most, társadalmi helyzetének, műveltségének változásával pedig egészen más értelmet kaphat, később. Azt hiszem, az eltelt 25 év is bővelkedik ilyen típusú hazai (magyar, nemzeti) példákban!

„Magyarországi” értelmiségi, (nem mertem leírni, hogy magyar értelmiségi, mert már az is demagógiává vált, hogy ki és kit tart annak)elkerülheti a demagógiát, ha nem csak a saját társadalmi helyzete, netán személyi törekvései, kicsinyes érdekei, esetleg ideológiai meggyőződése, vallása vagy „gőgje” alapján tudja mások helyzetét „megérteni”, hanem reális helyzetismeretre törekszik. Ez lehet az „intelligens realizmus”, amit persze nem biztos, hogy olyan jól megfizet a „piac”, mint a demagógiát, a „népbutítást”.

A demagógiára való hajlam nem csak az intelligencia és környezeti ismeretek, az oktatás, az iskolai és családi nevelés problémáira utal, hanem az ember jelleméből táplálkozhat: a dölyfös gőgből, felsőbbrendűségi rögeszméből, a valóságtó való eltávolodásból, hogy ne kényszerüljön megérteni, átérezni mások elesettségét! Ha jól körülnézünk, a közép- és felsőbb néposztálybeliek körében jóval gyakoribb, egyes esetekben „sikkesen divatosabb”, mint a szegény és szerényebb többség esetében. Gyanítom, hogy a demagógia a jómódú, mérsékelt intelligenciájú rétegek számára valamiféle ideológiai önvédelmi eszköz is, ha éppen nem kifejezetten szellemi sötétségből ered, és a vele rokon primitív, agresszív jellemből, neveltetésből származik. Ami nekik nem tetszik vagy nem érdekük megérteni, az demagógia, legjobb esetben modortalanság!

Egy alkalommal, a mai helyzetben „futtatott és sikeres” festőművész ismerősöm, aki az átlagosnál erősebben kötődik, egyes mai, konzervatív társadalmi eszményekhez, megbírált, mert a „magyar” szegények helyzetéről beszéltem hivatalos statisztikai adatokkal. Azt mondta szó szerint: „a te korodban ez ember már el tudja dönteni, hogy a „városszéli gumicsizmásokkal” akar szolidáris lenni vagy a „polgárokkal”. Én valóban nem tartozom a gumicsizmások közé! Így hozta az élet, meg tudom azonban érteni a polgárok és a gumicsizmások helyzetét is. Válaszoltam: „látom, nem rokonszenvezel a „gumicsizmásokkal”, azt azonban nem szabad középiskolai tanulmányaidból elfelejtened, hogy a jelentős társadalmi változásokat is az ilyen „gumicsizmások” vívták meg, nem a hozzád hasonló festő- és kényeztetett életművészek”.