h i r d e t é s

Kiütötték az áruházláncokat - bajban a vásárlók is

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiütötték az áruházláncokat - bajban a vásárlók is

2018. március 29. - 14:55

Lengyelországban túl vannak a második olyan hétvégén, amikor zárva tartottak a boltok, így a már ki tudták számolni, mennyit veszítettek az új szabály miatt. - írja a napi.hu.

Illusztráció: H. Szabó Sándor

Nem túl derűlátó tapasztalatokat szereztek a kiskereskedők Lengyelországban azon a két hét végén, amelyen zárva kellett tartaniuk áruházaikat

- derült ki a gazeta.pl cikkéből. Még azok a pékségek és fagylaltozók is veszteségesek voltak, amelyekre nem vonatkozik a tilalom.

A nagyobb fagylaltozók többsége a kereskedelmi központokban működik, amelyek a két vasárnap egy-egymilliónyi vásárlót vesztettek. Ez a kiesés ezeket a vállalkozásokat is kiütötte. Az egyik nagy fagylalthálózat vezetője dlahandlu.pl-nek elmondta: eddig elszenvedett veszteségük már behozhatatlan. A fő gond: a vasárnap a családok kedvenc napja arra, hogy elmenjenek együtt fagylaltozni, amit nem tesznek át más napra.

Legalább ekkora bajban vannak a pékségek, amelyek ugyan kivételként szerepelnek a törvényben, azaz nyitva tarthatnak minden vasárnap, a jogszabály konkrét szövege miatt azonban mégis rosszul járnak. Csak akkor tarthatnak ugyanis nyitva, ha főleg pékárut, cukrászati terméket vagy fagylaltot árulnak, ám ezeken a helyeken elsősorban nem kereskedelemmel, hanem termeléssel foglalkoznak.

Ráadásul még mindig vannak tisztázatlan részletek. Például nem egyértelmű, hogy az utazási irodák értékesíthetik-e útjaikat vasárnap.

napi.hu