fbpx Kivan a CÖF, hogy az ellenzék az Astoriához tervez rendezvényt | CIVILHETES

h i r d e t é s

Kivan a CÖF, hogy az ellenzék az Astoriához tervez rendezvényt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kivan a CÖF, hogy az ellenzék az Astoriához tervez rendezvényt

2021. október 20. - 16:20

 

Csizmadia László szerint aljas provokáció, hogy az ellenzék az Astoriánál tervezett rendezvényt

Csizmadia László - Fotó: Varga György / MTI

Aljas provokáció, hogy az ellenzék a 2006-os rendőrterror egyik helyszínén, az Astoriánál tervezett október 23-ai megemlékezést, de úgy látszik, észhez tértek, mert áthelyezték a rendezvényt a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződéséhez - mondta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ugyanakkor ennek a "társaságnak" - amelyben helyet kap Dobrev Klára, akinek a nagyapja asszisztált az '56 utáni megtorláshoz és Gyurcsány Ferenc, akinek a nevéhez fűződik a 2006-os rendőrterror - egyáltalán nem kellene megemlékeznie a forradalomról egy rosszul sikerült előválasztás után - közölte Csizmadia László.

A Békemenet tiszteleg '56 mártírjai és a 2006-os gyurcsányi rendőrterror áldozatai előtt, illetve üzen Brüsszelnek is, hogy megvédik a szuverenitást, a szólásszabadságot és a kormányt a támadásoktól - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a Békemenet a "Soha többé" feliratú molinó mögött vonul fel.

Ezzel arra akarnak bíztatni minden magyart: gondolják át, hogy miközben a kormány 12 éve nyugodt életet biztosít számukra, egy bolsevik, ultraliberális, Soros által támogatott társaság tör a hatalomra, amely újrakezdené Magyarország kirablását - fogalmazott Csizmadia László.

Arról is beszámolt, hogy belföldről és külföldről egyaránt támadás érte a CÖF-CÖKA honlapját és hírportálját, ez azonban nem tudja megakadályozni a Békemenet sikeres megszervezését. 

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője emlékeztetett arra, hogy a Békemenetet már hetekkel ezelőtt bejelentették, ezért szerinte a baloldal felelőtlen, amikor olyan eseményeket szervez, amelyek lehetőséget adhatnak a két tábor találkozására.

Ötvenhat szellemi örökösei a Békemeneten vesznek részt, miközben az elnyomók szellemi örökösei, a gyurcsányi baloldal megpróbál ellendemonstrációt tartani - tette hozzá.

Értetlenül állnak a kommunista szellemű elnyomók provokációja láttán - mondta a szóvivő.

Ifj. Lomnici Zoltán telefonon nyilatkozva az MTI-nek azt hangsúlyozta: a Gyurcsány és Márki-Zay vezette baloldal október 23-ai Békemenettel kapcsolatos "provokációja" egyértelműen azt mutatja, hogy a baloldal - ahogy 1956 őszén, 2006 őszén - "most is fél a békés, nemzeti érzelmű tömegtől". Minden létező eszközzel - akár egy tüntetés Békemenetre történő rászervezésével, akár a sajtón keresztüli megfélemlítéssel, elbizonytalanítással -, megpróbálják megakadályozni, "hogy ismét százezrek vonuljanak a budapesti utcákon a nemzeti kormány politikája melletti kiállásképp" - mondta.

"Üzenetünk egyértelmű: mi erősek vagyunk és egységesek, ők pedig megosztottak és gyengék" - jelentette ki a CÖF-CÖKA szóvivője. (MTI)


 

Kommentek

h i r d e t é s