Kiverte a biztosítékot a luxemburgi külügyminiszter - Szijjártó leostobázta kollégáját
Orbán Viktor magyar miniszterelnök hozzáállása a menekülteknek segítő civil szervezetek tevékenységéhez "diktátorhoz illő" - jelentette ki Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Der Tagesspiegel című német liberális lapnak Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédével kapcsolatban. - írja a napi.hu.
A berlini lap online kiadásában hétfőn közölt beszámoló szerint az Európai Unióban (EU) legrégebb óta hivatalban lévő külügyminiszter azt mondta, hogy "ez a hozzáállás illik egy diktátorhoz, akinek fontosabb a hatalom megőrzésére irányuló ösztönzés, mint bármiféle politikai erkölcsi tartás".
A luxemburgi szocialista munkáspárt (LSAP) politikusa hozzátette, hogy "nyomatékosan aktiválni kell" az EU-s szavazati jog felfüggesztésével járó, úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárást.
Mint mondta, "az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia", az ENSZ emberi jogi főbiztosának pedig haladéktalanul jelentést kell tennie a magyarországi fejleményekről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának. Megjegyezte, hogy Magyarország "feltartóztathatatlanul" alakul át egy olyan országgá, amely
elveszítette az emberi méltóság iránytűjét.
A muzulmán vallás leegyszerűsítő becsmérlése ellentétes az EU-s szerződésekben rögzített vallásszabadsággal
- mondta Asselborn. Kiemelte, hogy Orbán Viktor "a hazájukat a háború és a nyomorúság miatt elhagyni kényszerülő muzulmán menekültek elleni trágár félelemkeltéssel úgy tesz, mintha a kereszténységet védelmezné". A magyar miniszterelnök ezzel "kiforgatja" a keresztény erkölcsöt, amelyet a testvériesség és a bajba jutott emberek megsegítésének elve vezérel - mondta Jean Asselborn.
Szijjártó kifakadt
A kijelentésekre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált, miszerint: Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter
gyűlöli Magyarországot,
ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik. Szijjártó szerint ők elárasztanák Európát, így Magyarországot is migránsokkal, "szélsőségesen liberálisok, elfogadhatatlan álláspontot képviselnek".
Szijjártó közölte: Jean Asselborn a mostani nyilatkozatával minden határon túlment.
Jean Asselborn egy ostoba ember, a magyarok azonban nem azok, a magyaroknak nincs szükségük a luxemburgi külügyminiszter agymenéseire ahhoz, hogy tudják mi a jó nekik
- tudatta. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Asselborn nyilatkozata megmutatta az április választás tétjét.
Az Orbán-kormány Magyarország biztonságát védi, a luxemburgi külügyminiszter azonban Soros Györggyel és magyarországi elvbarátaikkal lebontanák a kerítést, és elárasztanák migránsokkal Magyarországot
- emelte ki Szijjártó.