h i r d e t é s

Kizárta az MSZP a Fidesszel többször együtt szavazó tatabányai képviselőjét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kizárta az MSZP a Fidesszel többször együtt szavazó tatabányai képviselőjét

2021. november 10. - 15:21

Az MSZP elnöksége egyhangúlag felfüggesztette, majd az etikai bizottság kizárta a pártból Fekete Miklós tatabányai képviselőt, aki az elmúlt hónapokban többször a Fidesz számára kedvezően szavazott a közgyűlésben. 

Fekete Miklós - Forrás: feketemiklos.hu

Az eljárást Gurmai Zita országgyűlési képviselő kezdeményezte. – írja a 444.hu

Fekete Miklós november 15-ig fellebbezhet, hivatalosan tehát még nem ért véget az ügy, de Gurmai azt mondta, nem hiszi, hogy megváltozna a helyzet. „Nem tűrjük a kollaborációt.”

A portál felidézi, hogy Tatabányán a két évvel ezelőtti önkormányzati választások után törékeny volt a helyzet, a mihazánkos képviselővel a fideszesek ugyanúgy 9-en voltak, mint az ellenzéki Összefogás tagjai. Fekete alpolgármester volt, azóta, mivel megromlott a viszonya a polgármesterrel, Szűcsné Posztovics Ilonával, ezért távozott az alpolgármesteri posztról, és az Összefogás frakcióvezetői posztjáról is. Felbomlott az ellenzéki szövetség is emellett, Feketén kívül időnként mások is a Fidesz szája íze szerint szavazott.

Még év elején a polgármester egy új  igazgatót nevezett ki az egyik önkormányzati cég, a T-Szol Zrt. élére, aki a polgármester állítása szerint elkezdte a szerződések átvilágítását, és egy sor előnytelen szerződést fel is mondott, éves szinten úgy 100 millió forint megtakarítást tudott elérni ezzel. De nemrég a Fidesz javaslatára visszahívták ennek a cégnek az igazgatóságát, az ügydöntő felügyelőbizottság elnöke pedig Fekete Miklós lett. Fekete nem sokkal korábban a Fidesznek segített.

„Nyáron egy másik önkormányzati cég, az Agora ügyében is konfliktus alakult ki. Szűcsné társ-ügyvezetőt akart kinevezni a cég élére – a meglevő vezető még fideszes vezetés idején került a posztjára -, mert ott is törvénytelenségre utaló jeleket találtak. A Fidesz többek közt Fekete támogatásával meg tudta fúrni a javaslatot” – írja a portál. (24.hu)